Teljes méretre nyitEgy szinttel feljebbZöld

Állítólag az emberi szem a zöld szín árnyalataira a legérzékenyebb. De most nem erről lesz szó. :o)

Napjaink környezetvédőit is zöldeknek szoktuk nevezni, bár a fotoszintézis nem tartozik a tevékenységi körükbe. A zöld a középkorban gyökeredző európai jelképrendszerben a szeretet színe. A mohamedánoknál, bizonyára a vegetáció még nagyobb értéke révén, a Próféta jelképe. Szent szín, amely a mecsetek tornyától a hívők rendszámtábla-világításáig mindenhol Allah dicsőségét hirdeti. Sokkal erősebb szimbolikus ereje, mint nálunk, ahol mára elsősorban az "intelligens" színkímélő mosópor, az ingyen hívható telefonszám, vagy még inkább a közlekedési jelzőlámpák nyújtotta mozgási szabadság ugrik be, ha azt halljuk: zöld!

Az ókorban a jelzőlámpák nem torzították még el az emberek asszociációs képességét - náluk a zöld a természet, a növényzet örök megújulásának nagy csodája volt, és vallási, szimbolikus szerepe messze túlmutatott a helyváltoztatás lehetőségén, sőt, még a szereteten is. Az ókori egyiptomi számára a zöld az élet megújhodása, az újjászületés volt. Bár a kemet szó, mint földjük neve "fekete" jelentésű, az amúgy nagyon jelentőségteljes szín-szimbolikában a zöld legalább annyira fontos. A vöröst a sivataggal és Széth-tel hozták összefüggésbe, a kék Min, a háború, a víz, az ég színe. Sárga a nap, az istenek húsa arany, csontjuk ezüst. A fehér a tisztaság, igazság, és talán a gyász színe is - annyiban legalábbis, hogy a halál megtisztulást és megigazulást hoz. A sírok ábrázolásain fehér ünneplő ruhában látjuk az elhunytat és hozzátartozóit, fehér ruhát viselnek a jajgató siratók is.

Ozírisz
Ozírisz, akit - termékenységi szerepét hangsúlyozva - zöld bőrrel ábrázoltak.

A Nagy Zöld - A Vörös-tenger - Born felvétele
A Nagy Zöld, amit mi Vörös-Tengernek hívunk, a korallzátonyok színei miatt.

Kemet zöldjei egy öntözőcsatorna partján
Jellegzetes egyiptomi táj egy öntözőcsatornával - ez a kép akár az ókorban is készülhetett volna. A termékeny Nílus-völgyet a növényzet zöldje uralja.

A zöld viszont Ozírisz színe, a vegetáció újjáéledő istenéé, az Alvilág Uráé, aki, mint a növényzet, halála után új életre kelt. Ozírisz szerepének kialakulásában ez döntő jelentőséggel bírt - az alvilág nem a halál, hanem az új élet helye annak, aki méltó rá, hogy Ozírisz fogadja. Ozíriszt rendszerint zöld testszínnel ábrázolták, ezzel is jelezve a természethez fűződő szerepét. Zöld azonban Uadzsetnek is színe, hiszen még a neve is azt jelenti, melynek írásához is a papirusz virágzó szárának képét használták. Az Uadzs Wer, a Nagy Zöld az általunk Vörös-tengernek nevezett, csodálatos kék színű tenger neve volt. Ennek okát nehéz lenne megmagyarázni. A mi elnevezésünk a korallzátonyok vöröses árnyalatára vezethető vissza. A Nagy Zöld, mint elnevezés... Mire utalhat? Talán a tenger méretére? :o)

A mi mérsékelt éghajlatunkon a tavasz a zöld szín tobzódó változatosságát hozza. Ez még feltűnőbb a tél szomorú pasztellszínei, szürkéi és barnái után. Egyiptomban nem ennyire drámai a változás, de a zöldek parádéja ott ugyanúgy megtalálható. Kicsit más a tónusok világa, de talán még gazdagabb. A földek, a cukornád friss zöldjét a dum-pálmák ezüstösen tompa zöld koronája ellenpontozza, a sivatag sárga-vörös katlanába a konyhakertek és búza- meg árpaföldek csempésznek enyhet adó vidám látványt. A halvány tört zöldek gazdagsága vegyül az élénk, sőt, harsogó zöldekkel. A zöldre különösen fogékony emberi szem bőségesen talál magának megkülönböztetni való árnyalatokat. A gyengéd pasztell zöldektől a nádasok méregzöldjéig terjedő skálát a finom fátyolként letelepedő homok, a Nílus kékes tükröződései, a napkelte és napnyugta valószínűtlenül izzó, majd percnyi életű párával hűsített tónusai gazdagítják. Sivatag kell ahhoz, hogy az ember a művelt területek zöldjét teljes valójában értékelni tudja - aki ezt megtapasztalta, könnyedén megérti, hogy miért lett a halálon túlemelkedő Ozírisz tisztelete minden törekvés ellenében is elpusztíthatatlan, miért nem tudta a Harmadik átmeneti kor Amon-papsága az Elrejtettet juttatni Ozírisz szerepébe a túlvilághoz kapcsolódó hiedelmekben. A zöld az élet, a táplálék, a szervezettség (hiszen a mezőgazdaság elképzelhetetlen volt csatornák nélkül, a csatornák elképzelhetetlenek voltak magas fokú szervezettség nélkül) - a zöld tehát isteni szín, Ozírisz megújulásának, az élet szinte korlátlan tiszteletének színe, végső fokon pedig azon tulajdonságok színe, melyek a folyamvölgyet Egyiptommá emelik.

Az ókori egyiptomi ember nem ismerte a zöldeket - mint politikai erőt. Egyszerűen nem volt szükség rá. Egyrészt azért, mert nem volt lehetőség a mai fogalmaink szerinti politikai pártok működésére, másrészt azért, mert a környezet védelmét nem kellett a politika szintjére emelni. Ez a szégyen a mi korunk sajátossága. Az egyiptomiak benne éltek a természetben, és nem csak a hétvégi kocsimosás erejéig látogatták azt. Nyilván voltak természetkárosító tevékenységeik, hiszen alakították - nagyon is tudatosan - a környezetüket, de az igazán nagy, rombolással járó átalakításokat a sivatagban végezték. A kőfejtők, erődök, építkezések és egyéb környezetre ható változások a sivatag közönyös szélén létesültek, vagy pedig mélyen a gyilkosan gyönyörű pusztaság vádijaiban, kútjai körül. A termékeny területek nagyon nagy megbecsülést élveztek, ezért kevés kivétellel a városok, falvak, utak a kemet (a fekete termőföld) és a deseret (a vörös sivatag) borotvaélesen kirajzolódó határán épültek. Ez a hallatlan tisztelet azon kevés dolgok egyike, ami az ókori Egyiptom eszmeiségéből máig fennmaradt. Az elarabosodás ezt szerencsére nem változtatta meg. A mai utazó az egyébként szemetes, végletekig lehasznált települések mellett kínos gonddal rendbetartott, ápolt, értő szeretettel művelt földeket talál, a Nílus partján térdig vízben gázolva dolgoznak a fellahok, néha még a legnagyobb déli hőségben is. Az utak egyik oldalán sivatag, másik oldalán a termőföld nyújtózik, és ha egy kevés víz át tud jutni az út túloldalára, és ott akár csak egy négyzetméternyi élet megtelepszik, azonnal beültetik - ha mással nem, pár tő hagymával, zöldséggel.

Mereruka mocsári vadászata (VI. dinasztia)
Mereruka mocsári vadászata drámaian mozgalmas életkép a VI. dinasztia korából. (A képre kattintva megnyitható új ablakban a jelenet nagyobb felülete látszik!)

Kettő a meidumi ludak közül. Nagyban megnyitva a többi is látható.
A híres "meidumi ludak" a III. dinasztia idejéről, Nofermaat sírjából.

Uszerkaf piramisának madarai
Uszerkaf piramisának belső díszítéséből ez a mocsári madárvilágot ábrázoló relief maradt csak meg. (V. dinasztia)

Ebben az egy dologban folytatásra talált az ókori szellemiség természetszeretete és élet iránti tisztelete, amely még a sírok ábrázolásain megmutatkozott. Az egyiptomiak ugyanis el sem tudták képzelni életüket a természet szépségei nélkül, ezért még végső nyughelyükön is megörökítették azt, hogy a túlvilágon is részük legyen benne. Számos sírban találunk mocsári jeleneteket, sivatagi vadászatot, kerti idillt, a Két Ország gazdag élővilágát bemutató képeket. A növények és állatok szeretetteli pontossággal jelennek meg ezeken, fajuk legjellemzőbb ábrázolásával, így korunk kutatóinak egy állat- és növényhatározó hitelességével mutatják be az akkori flórát és faunát. Még a változások is jól követhetők, hadd utaljak Khnum szarvának reliefeken dokumentált átalakulására - erről az Istenek rovatunkban már írtunk, itt nem ismétlem. A képek nem statikus közönnyel jelenítik meg témájukat, hanem mindennapi tevékenységük közben. Az életképek mozgalmasságában gyakran tragikus, vagy éppen finom humorral szemlélt események tűnnek fel. Egyik helyen (például Ti masztabájában) a pásztor vállán viszi át a kisborjút a folyón, miközben anyja bőgve keresi; Mererukánál az ellő víziló kicsinyét világrajövetele pillanatában falja fel a krokodil, miközben a hím víziló egy másik krokodilussal harcol. (Ez a nagy méretben megnyitott kép alsó sávjában látható is.) Az ilyen, nagy kifejezőerejű természetábrázolások az Óbirodalom eleje táján jelennek meg, és a VI. dinasztia alatt válnak igazán mozgalmassá és népszerűvé. Meidumban a III. dinasztia idejéről maradt ránk az a tökéletes festmény, amit ma nemes egyszerűséggel csak "Meidumi ludak" néven nevezünk. De e természet iránti rajongás gyönyörű példái ott sorakoznak a predinasztikus korok edényeinek oldalán, a protodinasztikus fogadalmi palettákon, és szinte minden szakkarai nemesi masztaba falán. Uszerkaf piramisában a nyüzsgő mocsári madárvilágot szemlélhette az uralkodó ka-lelke. Ti masztabájának kápolnájában az egyik falat uralja a papiruszmocsár, ahol a tiszteletreméltó Ti könnyű csónakban állva vadászik - a helyiségben ez a legdominánsabb dombormű.

Hatsepszut templomát eredetileg park vette körül. - ÉSzAH fevétele
Hatsepszut halotti temploma körül Punt országból érkezett egzotikus növények, fák alkottak kellemes kertet, melynek legértékesebb darabjai a mirhafák voltak.

Mirhafa-csemeték szállítása a punti expedíció képei közül
A punti expedíció egyik nagy eredménye: élő mirhafa csemetéket hoztak a távoli országból. Punt valószínűleg Szomália területén, "Afrika szarván" volt - pontos helye ismeretlen. A csemeték szállítását bemutató dombormű Hatsepszut halotti templomának Punt csarnokában található.

Nakht sírjának mocsári vadászat jelenete
Nakht sírjának mocsári vadászat jelenete.
(XIX. dinasztia)

Szennedzsem, "Kedves Testvérünk" (ezt jelenti a neve) idilli környezetben műveli a túlvilág földjét.
Szennedzsem sírjának idillikus túlvilág-ábrázolása. Nagyon nagy hangsúlyt kap a természeti környezet, mint a jólét meghatározója. (XIX. dinasztia)

Az Újbirodalom idejéből a karnaki templom területén III. Thotmesz ünnepi csarnoka mögött található a nagy hadvezér "botanikus kertje", mint az egyik legszebb példa - de a maga korában közel sem egyedülálló. Az Amon Dzseszer-Dzseszeru templom, Hatsepszut fenséges, környezetébe felülmúlhatatlan harmóniával illeszkedő halotti temploma körül nagy munkával öntözött kerteket, Punt országából hozott ritka fákat telepítettek, falait pedig egy részen a punti expedíció képei díszítik. Az expedíció egyik nagy eredménye az volt, hogy élő mirhafákat hozott a távoli földről, ami napjainkban is súlyos kudarccal fenyegető feladat lenne. Ám a legnagyobb királynő emberei tudásuk - és minden bizonnyal természetismeretük - révén sikerrel birkóztak meg a problémával. (Gondoljunk csak a Bounty esetére: a hajón szállított kenyérfa-csemeték életben tartása érdekében kellett William Bligh kapitánynak a tengerészei ivóvizének egy részét megvonnia, ez volt a híres-hírhedt lázadás egyik kiváltó oka.)

A thébai nemesi sírokban is rendre visszaköszönnek a természetet dicsőítő és annak szépségeit a túlvilágon is biztosító képek, és ezeken is feltűnik az a tiszteletet parancsolóan alapos ismeret, ami a kiváló rajztudással párosulva élő világot varázsolt (szó szerint!) az elhunyt számára.

Az a rajongó tisztelet, amit Kemet népe tanúsított a természet iránt, és amelyet még az elarabosodás sem tett teljesen tönkre, különösen méltó volna arra, hogy saját gondolkodásmódunkra hatni engedjük. A múlt nem csak arra alkalmas, hogy a történetét megtanuljuk, és iskolai tanulmányaink során évszámok telefonkönyvnyi mennyiségével terheljük memóriánkat. Sokkal fontosabb, hogy amit a régi korok feledésbe merült értékeiből felfedezünk, saját fejlődésünk megfelelő irányba terelésére fordíthassuk, és lehessenek utódaink, akik majd a mi nyomunkat fogják kutatni. Bár az, ahogy napjaink technikai civilizációja kizsigereli környezetét, és a pillanatnyi előnyökért a jövő lehetőségeit is képes feláldozni, nem ez irányba mutat. 30 - 50 évre tervezett épületeink össze sem mérhetők a piramisokkal vagy az Évmilliók Templomaival. Azok a legújabb kori vállalkozások, amelyek legalább léptéküket tekintve összemérhetők Gíza nevezetességeivel, rendre az eleve kudarcra ítélt önzés önmagát pusztulásra kárhoztató művei. A Szuezi-csatorna, a Panama-csatorna, az asszuáni Nagy Gát vagy a "Csalagút" nem egy-egy országot összetartó erő öröklétet biztosító alkotásai, hanem pénzügyi csoportok szűk körének további gazdagodására létesült, országnyi területeket veszélyeztető elsődleges katonai célpontok (sic!). Ezek árnyékában kőbe vésett, papiruszra írt, agyagba égetett gondolatok helyett pillanatnyi élettartamú, állandó frissítésre szoruló elektronikus memóriákba zárt, értelmüket veszített közhelyekkel és felvillanásokkal tartjuk egymással a kapcsolatot. Jöjj, és lásd: a negyedik, minden eddiginél nagyobb rombolást és erkölcsi-etikai hanyatlást előidéző átmeneti korban élünk! Így nem is csoda, ha legfeljebb elindulunk a kereszteződésnél, ha azt látjuk vagy halljuk, hogy "zöld!"

HoremWeb

További képek Egyiptom színeiről

csík

Egy szinttel feljebb Előző oldal Oldal nyomtatása (többi keret nélkül) Következő oldal Vissza a lap tetejére