Teljes képernyőre nyitEgy szinttel feljebbA valóság és a képe

Walk like an Egyptian - énekelte a Bangles együttes a múlt század vége felé a népszerű dalt, és a hallgatóik képzeletében kitekert karú, oldalazó mozgású alakok jelentek meg. Képtelen testhelyzetekben sasszézó táncosok, lehetetlen figurák - az egyiptomi síkábrázolás groteszk paródiájaként. Pedig az egyiptomi képek, domborművek mentesek minden groteszk elemtől, bármennyire is idegenek számunkra a jellegzetes, megcsavarodni látszó alakok. Sokkal inkább a méltóság, a nyugalom, az áhítat tükröződik rajtuk, és aki sokáig nézegeti őket, egy idő után hajlamos arra, hogy természetesnek vegye, hogy valakinek más szögben lássa a felsőtestét, mint a lábát, vagy a fejét. Feltűnő a következetes szigor, amely ezeket az ábrázolásokat ilyenné teszi, és bár akadnak botlások, elrajzolások, a részletek lenyűgöző rajztudásról és formakészségről tanúskodnak. A legkiválóbb alkotások esetében hasonló a művészi fölény, mint amit a múlt század elején a modern művészet nagyjainak nyugtalanítóan öntörvényű képeinél tapasztalunk. Zavarba ejtő, hogy valami többnek, előlünk elrejtettnek vagyunk szemtanúi - és nem tudjuk megfejteni, hogy mi az. Főleg, hogy az alkotó a szemünk elé rejti a titkot, amivel az európai kultúrán nevelkedett látásunk mégsem tud megbirkózni.

nakhtmadartart.gif (40404 bytes)
Madarat tartó leány Nakht sírjából
(XVIII. dinasztia)

Ha alaposan megnézünk egy alakot bármelyik egyiptomi reliefen, az a furcsa helyzet derül ki, hogy több képet látunk egyszerre - legalábbis a saját elképzeléseink szerint. Az illető oldalt áll nekünk, arca, lábai oldalnézetből láthatók, mégis zavarba ejtő a hatalmas, szép szeme, féloldalt álló csípője, és szembeforduló mellkasa, válla. Azokat ugyanis nem oldalnézetből látjuk. Ha nagyon igyekszik az ember, ki tud úgy csavarodni, hogy a teste olyan képet mutasson, mint amilyet a relief alakjának teste: oldalvást tartott lábakkal, szembefordított testtel elnézünk oldalra, és az eredmény - kis gyakorlás után - egész elfogadható lesz. De az a szem! Miért is nem illik a képbe, miért tűnik fel annyira? A válasz egyszerű és meghökkentő: azért, mert bár az arcot profilból ábrázolták, a szemet elölnézetből! Mintha egy másik szögből néznénk, mint az arcot, melyet ékesít. Pedig nem létezik, hogy az ókor művészei ne tudtak volna "rendes" szemet rajzolni.

A  kulcsszó, amely feltárja az okok megismeréséhez vezető utat, egy elég csúf, idegen szóösszetétel: multiaspektusos ábrázolás. Boncolgassuk csak egy kicsit: az aspektus valami olyasmi, hogy nézőpont, a multi pedig... nem, nem az a világcég, amely nagyvárosaink határában azon mesterkedik, hogyan tegye tönkre a sarki boltost valamennyi kollégájával együtt. A Bakos-féle Idegen szavak és kifejezések szótára szűkszavúan csak annyit mond róla, hogy "idegen szavak, szóösszetételek előtagjaként a hozzá kapcsolódó fogalom sokszorosát jelöli". Tehát a multiaspektusos ábrázolás többszörös nézőpontból mutatja meg az ábrázolt dolgot vagy személyt.


Pablo Picasso: Avignoni kisasszonyok
A modern multiaspektusos ábrázolás kezdete

Dzsószer futása
Dzsószer futása
A 110 cm magas sztélé a szakkarai

Lépcsős Piramis déli sírjának járatrendszerében
található. (III. dinasztia)

Maga a fogalom pedig eredetileg a modern művészethez kötődik: a XX. század első felében egy útkereséseiről híres spanyol botrányos festménye volt az első, amelyiknél ez az ábrázolási technika megjelent. A kép az Avignoni kisasszonyok címet viselte, a művészt pedig úgy hívták, hogy Pablo Picasso. Mai napig vita tárgya, ha jól tudom, hogy a mesternek hogyan jutott eszébe ilyen elvetemült ötlet. Miért kell valamit több oldalról ábrázolni? Miért kell a valóságot több oldalról szemlélni?

A kérdésben ott rejlik a válasz: a valóság megismerésének vágya, a dolgok körüljárása a cél. Picasso nem a valóság látványát akarta megörökíteni, hanem a valóságot magát. Ő ezt megtetézte azzal, hogy a formákat is alkotóelemeikre bontotta, az összetett alakzatokat ívekre egyszerűsítette, az árnyalatokat tónusokra. Az egyiptomi mentalitásnak ez már nem felelt volna meg. De gondoljunk csak bele: miért készültek az ókori egyiptomi falfestmények, síkábrázolások?

A legtöbb ilyen mű a világtól elzárva, sírok mélyén, templomok titkos kamráiban, szentélyek falán maradt meg. Nem azért, hogy bámész tekintetek csodálják, hanem azért, hogy újrateremtsék a valóságot - ehhez pedig nem volt elég a valóság képét ábrázolni, hanem létre kellett hozni a teljes valóságot, minden részletében, a legjellemzőbb alakját megörökítve. Ezt az egyiptomi művészet a legnagyobb felületek elvének alkalmazásával kívánta megvalósítani: mindent abban a nézetben rögzített az örökkévalóságnak, ahogy az a legjellemzőbb képét mutatta: a lábakat oldalnézetből, a mellkast szemből, a csípőt félnézetből, az arcot profilból, a szemet szemből. Ugyanezt láthatjuk, ha megnézzük a környező tárgyak ábrázolását is: a bútorok, állatok, folyók és földek, kertek és fák mind úgy jelennek meg, ahogy a legjellemzőbb látványt nyújtják. A meidumi ludak néven ismert nagyszerű festmény életszerűségével váltja ki csodálatunkat, és fel sem tűnik, hogy a ludak farkát a művész nem oldalról ábrázolta, mint a ludakat, hanem felülnézetből. Felülnézetből látjuk a halastavat és a folyót is, de a fák a partján már oldalnézetből láthatók. Ez az ábrázolásmód nem teszi lehetővé, hogy a látvány sajátosságait, a távlatokat, a rövidülést megjelenítsék.

Tó Szennofer kertjének képéről
Kerti tó kacsákkal és vízililiommal a Szennofer kertjét ábrázoló képről
(XIX. dinasztia) | teljes kép |

Fákkal körülvett tó Nakht halotti papiruszáról
Fákkal körülvett tó Nakht halotti papiruszáról (XVIII. dinasztia)

A "Meidumi ludak"
A híres "Meidumi ludak" - legjobban talán a jobb oldali ludakon tűnik fel,
hogy a farkukat nem oldalnézetből, hanem szemből ábrázolták. (III. dinasztia)

Túlvilági idill Szennedzsem sírjából
Túlvilági idill Szennedzsem sírjában. Itt az ábrázolás egyes sávjai időbeli és térbeli távlatokat is jelentenek.
(XIX. dinasztia)

III. Ramszesz vadászata
III. Ramszesz vadászata Medinet Habu egyik pylonján (XX. dinasztia)

A közel és a távol a képek függőleges osztásával jelenik meg. Ami messze van, feljebb van, ami közel van, az lent. Ez az időbeli távolságra is igaz: ami régebben volt, időben messzebb, az fent van, ami később, időben közelebb, az lent. Természetesen van egy másik időbeliség is, a legtöbb ábrázolás a képregényekhez hasonlóan időben egymást követő jeleneteket mesél el - de ezeknek az örökkévalósághoz képest nincs túl nagy jelentősége, márpedig az egyiptomiak a sírokat, templomokat nem a lakótelepeink élettartamára szánták.

A valóság teljességében való ábrázolásának igényéből következik, hogy az egyiptomi síkábrázolásokon azt is jelzik, ami nem látható. Gyakran még abban sem lehetünk biztosak, hogy amit a domborműveken látunk, az az alak melyik oldalán van, máskor viszont az egyes részletek egészen lehetetlen helyzete jelzi, hogy az nem ott van, ahol mi látjuk. Így például látható a dobozban a tartalma, a szamár háta fölött az általvető takarásban lévő része, ha az valamiért fontos. III. Ramszesz medinet habui templomának vadászjelenetén a sebzett bivalyt részben takarják a nádszálak - ez azonban nem zavarja meg a bivaly valóságos alakjának, méretének az érzékelését, ezért vált lehetségessé így ábrázolni a környezetét. De ami fontos, hogy van, létezik, azt ábrázolni kell, formát kell neki adni, ami megtelhet tartalommal. Amit nem látunk, az nincs is.

 


Legyőzött idegenek Kom Ombó templomának falán - egy másik képen a levágott karokat egy oroszlán eszi. A vállcsonkok ugyanolyanok, mint az alábbi Min-ábrázoláson.

Min áldozatot fogad
Min áldozatot fogad. Jobb keze csak egy csonk, és semmi nyoma, hogy lenne tovább is.

Én például ezért kételkedem abban, a Középbirodalomtól kezdve szokásos Min-ábrázolások alapján, hogy Min istennek volt-e jobb keze. A korai Min-szobrokon van: az isten testéhez szorítva tartja, megmarkolva meredező hímtagját. Ellenben a Középbirodalomtól kezdve a síkábrázolásokon az isten bal keze helyén csak egy vállcsonk látható (ugyanolyan, mint a kom ombói templom levágott karú ellenséget ábrázoló domborművén), és vesszején még csak jelezve sincs az azt markoló kéz. Egyiptomban egy raisz egy pajzán történetet mesélt erről, miszerint Min "testével illette" Nephtyszt, amíg férje, Széth távol volt. Ebből a nászból származott Anubisz (míg a "hivatalos" verzió szerint Ozirisz volt a házasságtörő), akinek születésekor Széth haragjában levágta Min kezét - ez azonban valószínűleg csak amolyan raisz-mese. Még nem találkoztam senkivel, aki igazolta volna ennek a történetnek az ókori eredetét. Ennek ellenére biztos vagyok benne, hogy kellett legyen valami ilyen - egy isten karja nem tűnhet el csak úgy!

Találkoztam már ugyan olyan magyarázattal is, hogy Mint is múmia-alakban ábrázolták, mint Oziriszt vagy Ptah-t, de a váll csonkszerűségét ez sem magyarázza meg eléggé.

Ebből a történetből is felmerülhet a kérdés, hogy mennyire tudtak Kemet művészei rajzolni? Egyértelmű, hogy nagyon, hiszen a részletek iránti érzékenységüket csodálatosan életszerű ábrázolások bizonyítják. III. Thotmesz "botanikus kertje" a Karnak templomban a bemutatott növények életszerűségével bármelyik füvészkönyvet felülmúlja. A már említett meidumi ludak épp csak el nem indulnak, az ember már szinte várja, hogy ugyan, gágogjon már egyet valamelyik. Azonban a legcsodálatosabb számomra egy töredék, amit Dahsúrban találtak, Sznofru Tört Piramisa mellett. Eredetileg valószínűleg a piramis feljáróútját szegélyező fal egy darabja volt. A rajta lévő mesteri faragás annyira életszerű, hogy az ember hajlamos lenne elfelejteni, hogy töredéket lát, ha lenne rajta egyetlen olyan alak is, amely ép és teljes. De sajnos nincs - és azt hiszem, hogy hatalmas veszteség ez nekünk!

Szahmet a levegő Sznofru orra számára
"Szakhmet a levegő Sznofru orra számára"
Sznofru és Szakhmet a Tört Piramis feljáróútjának egy töredékéről. Az ábrázolás módja évezredekkel később válik elterjedté! (IV. dinasztia)

Nos, ez a kép az. Látszólag jelentéktelen töredék, amelyen Sznofru (mert ő kell legyen) és Szakhmet (mert ki lenne más?) összedugják az orrukat. Az ábrázolás mondanivalója sem igazán egyértelmű, ha nem ismeri az ember az egyiptomi mentalitást. Szakhmet, az oroszlánfejű istennő, aki a háború, betegség és járvány (és persze a gyógyulás) úrnője, egyúttal a fáraói hatalom oltalmazója is. Aki már találkozott az egyiptomi irodalomban hasonló formulákkal, bizonyára egyetért velem abban, hogy a domborművet le lehet fordítani szövegre, és az így szól: Szakhmet a levegő Sznofru orra számára. Ő biztosítja, hogy az uralkodó lélegezni tudjon, és ő erősíti meg minden levegővételében. Kezét a fáraó vállán nyugtatja, mint barát és oltalmazó, a Rózsaszín Párducra emlékeztető pofája pedig mentes ugyan a mosoly legkisebb jelétől is, mégis, még így töredékességében is, jóindulatú. Hasonló Sznofru arca is, a szépen kirajzolódó mimikai izmok egészen élővé teszik. És vajon csak azok? Nézd meg jobban a képet!

Figyeld meg, hogy a multiaspektusos ábrázolás hogyan érvényesül rajta! A legnagyobb felületek elve szerint a fáraó válla szemből látszik, ahogy Szakhmet keze és a szép uzeht-gallérja is. Mindkét arc profilból látható. vagy mégsem?

Nem bizony! Sznofru álla kissé alulnézetből, Szakhmet pofája pedig alig észrevehetően szembe fordul! Ez már maga ellentmond egy kicsit - de csak kicsit - a hagyományoknak. De miről is venni mindezt észre? Arról, hogy mindkét fej távlati rövidülésben látszik! Nézd meg Sznofru szájának ívét - kissé látható az ajkának bal fele is. És nézd meg Szakhmet pofáját - a jobb oldali lebenye is látszik egy kicsit. Mégpedig rövidülve, ahogy a perspektivikus ábrázolás kívánja. Nem tudom, hogy ki volt az alkotója ennek a reliefnek, és tartok tőle, hogy más sem tudja. A neve elveszett számunkra, és elveszett talán a sírja is. De most áhítatos tisztelettel gondolok rá, hogy a lelke örökké éljen, és tízezer jubileumot kívánok neki!

A perspektíva felfedezése volt talán a legjelentősebb dolog, amit a síkábrázolások terén az európai reneszánsz adott nekünk. Évszázadok kísérletezése vezetett el oda, hogy a kései reneszánsz és a manierizmus a perspektívát már optikai trükkökre is alkalmazni tudta. Sznofru művésze pedig szinte titokban, a hagyományok és a vallás előírásainak is megfelelve, olyan hatékonyan alkalmazta a rövidülést, hogy idő kell hozzá, hogy az ember felfedezze, mitől ez a nagy tökéletesség. Háromezer évvel a Leonardo Mona Lisájának hátterénél tapasztalható bizonytalan útkeresések előtt a Nílus völgyében csak úgy mellékesen megszületett a perspektivikus ábrázolás. Nem gyakori, és nem terjedt el széles körben, de Sznofru reliefje a bizonyíték, hogy nem volt ismeretlen. Nem tudjuk, hogy egyetlen művész zsenialitása-e, vagy a reneszánsz útkereséséhez hasonlóan évszázadok kísérletezése vezetett-e hozzá. Hiszen az, hogy nem találjuk nyomát, nem feltétlenül jelenti azt, hogy nincs is - egyszerűen keveset tudunk ahhoz, hogy minden kétséget kizáróan kijelentsük, hogy nincs. Az Óbirodalom művészi alkotásainak nagy része elpusztult, hiszen már a fáraókorban is elbontottak, újra felhasználtak épületeket. A Középbirodalom nagy piramisaiban szép számmal találhatók óbirodalmi épületek díszített kövei, ahogyan az Újbirodalom hajnalán is több középbirodalmi épület vált az új építkezések áldozatává. Elég talán csak I. Szeszósztrisz Fehér Kápolna (avagy Chapelle Blanche) néven ismert, kecses kápolnájára gondolnunk, amelyet a Karnak templom egyik, III. Amenhotep által épített pylonjából bontottak ki a restaurálást végző szakemberek. De nagyon kevés emlékkel vagyunk olyan szerencsések, hogy helyre lehet állítani, meg lehet menteni úgy, mint a Fehér Kápolnát. A többi szerencsés esetben legalább töredékeiben előkerül, és tanúságot tesz készítőinek mesteri tudásáról - legtöbbjük azonban a nemlét mocsarába süllyed. Vagy inkább homokjába - sohasem tudhatjuk ugyanis, hogy mennyi mindent rejt még a sivatag.

HoremWeb
horemweb kukac kemet pont hu

_____

Egy szinttel feljebb Előző oldal Oldal nyomtatása (többi keret nélkül) Következő oldal Vissza a lap tetejére