Teljes méretre nyitVissza a linkek oldaláraSzinuhe (1-2. rész)
Ugrás a 3. részre | Ugrás a 4. részre | Ugrás az 5. részre

Szinuhe története az egyiptomi epika egyik gyöngyszeme. A tudomány jelenlegi álláspontja szerint kitalált történetet beszél el és Szinuhe fiktív személy, de a háttér olyannyira valósághű, hogy a tudósok sokáig keresték az eredeti elbeszélést az El-Listnél épült masztabákban. Szinuhe "útinaplója" a Középbirodalom korszakában, egészen pontosan a 11. dinasztia alapítójának, I. Amenemhatnak, és utódjának I. Szeszósztrisznak uralkodása alatt játszódik. Kevés forrást ismerünk, mely ilyen részletes képet adna az udvari életről és az egyiptomiak levantei utazásáról. A történetben szereplő egyiptomi és levantei városok valósak, és a név szerint említett ázsiai fejedelmek kapcsán is felmerül ez a lehetőség (hiszen a szóban forgó fáraók is valós történelmi személyek).
Vitán felül áll a mű politikai propaganda jellege. I. Szeszósztrisz máig vitatott körülmények között került trónra, tekintve, hogy apja egy merényletbe torkolló összeesküvés áldozata lett. Az elbeszélés sokak szerint központi motívuma egy himnusz-szerű dicsőítő passzus, mely I. Szeszósztrisz érdemeit méltatja. Lehet, hogy a király az irodalom eszközével próbálta elfogadtatni magát, egy tisztázatlan trónutódlást követően??? Többek között ez a feltételezés sugallja azt, hogy a
Szinuhé-re, mint királyi rendelet eredményére tekintsünk.
A mű több műfajt is egyesít magában. Egyszerre önéletírás, királyi rendelet, istenlevél és királyi himnusz. Bár általában prózaként fordítják, az irodalmi eszközök olyan gazdag tárházát vonultatja fel, hogy akár költeményként is lehetne fordítani. A szöveg jól elkülöníthető fejezetekre osztható, melyekben eltérő hangsúllyal esik latba a párbeszéd, a tájleírás és a jellemrajz.
A szöveg több papiruszon és osztrakonon maradt fenn, szerencsére a fennmaradt kéziratok alapján majdnem százszázalékosan rekonstruálható.

Fogadd szeretettel ezt az izgalmas és fordulatos sztorit, melyet az elbeszélés sokszínűsége, a leírások, a jellemábrázolások és a nyelvi eszközök gyakorlott alkalmazása valamint a korabeli egyiptomi viszonyok életteli ábrázolása tesz kiemelkedővé az egyiptomi irodalomban.
A történetet a saját fordításomban, több részletben - lehetőleg mindig a legizgalmasabb résznél félbehagyva :-) - tesszük közzé. Több helyen tettem olyan kiegészítéseket, melyek szó szerint az egyiptomi szövegben nincsenek benne, de a magyar stilisztikai követelmények érvényesülése érdekében szükségesnek láttam.

Köszönet HoremWebnek a kiváló ötletekért, gondolatokért, melyekkel a jegyzetekhez hozzájárult, és azért, hogy felülről, távlatból tekint le oda, ahol én elveszek a nyelvtani szerkezetek között.

ÉSzAH

csík

Így szólt Sza-nehet[1], pecsétőre a Fejedelemnek, Alsó-Egyiptom királyának, a hatalmas egyetlen barát, az Uralkodó (é.ü.e.) helytartója az ázsiaiak földjén, a király igaz ismerője, az ő kegyeltje és kísérője[2]: Én vagyok a kísérő, ki az ő ura mellett van, szolgája a nemes Neferunak, a hatalmas szeretett asszonynak, Szen-Uszeret[3] Nagy Királyi Feleségének Hnum-szetben, Amenemhat[4] Király leányának Ka-neferuban.

A 30. uralkodási évben, az Áradás évszakának harmadik hónapjában, a hetedik napon felemelkedett az Isten az ő horizontján, Felső- és Alsó-Egyiptom királya, Szehetep-ib-ré[5] felrepült az égbe, egyesült a napkoronggal. Az Isten teste eggyé vált teremtőjével. A székhelyre csend borult, a szívekre gyász. A nagy kapuk bezárattak, az udvaroncok feje térdükre hajtva, az emberek mély bánatban.

Azonban Őfelsége (még korábban) seregeket küldött Tjehenu[6] földjére, élükön a legidősebb fia, a tökéletes isten, Szen-uszeret (vonult). Elküldetett ő, hogy lesújtson az idegen országokra, hogy leverje azokat, kik Tjehenu földjét lakják. Bizony temérdek Tjehenuból való fogollyal és mindenféle jószággal tért vissza. A királyi palota barátai üzenetet menesztettek nyugat felé, hogy tudassák a királyfival a (szomorú) eseményeket, melyek a székhelyen történtek. A követek az úton találkoztak vele, éjszaka idején érték be őt. Mit sem késlekedett ő, a Sólyom, tüstént tovaszárnyalt kísérőivel, de katonáit erről nem tudatta. Viszont üzent az egyik királyi gyermeknek, azok közül, akik vele voltak a seregben.

Mivel a közelében álltam (véletlenül) meghallottam az ő hangját, fülembe jutott, amiről beszélt. Szívem összevissza vert, karjaimat kitártam, minden tagomban reszkettem. Már mozdultam is, hogy rejtekhelyet keressek, egyetlen ugrással bevetettem magam két bokor közé, hogy minél távolabb legyek az úttól, és az utazótól.

Utamat dél felé vettem, nem is gondoltam rá, hogy visszatérjek a székhelyre. Meg voltam győződve arról, hogy ott lázadás tört ki, és nem hittem, hogy azt túlélhetem. Maaty és Szikamor (városok) mellett elhaladván elértem Sznofru szigetét. Eltöltöttem ott egy napot és egy éjszakát a szántóföld szélén, majd midőn megvirradt, továbbindultam. Találkoztam egy emberrel, aki az út torkolatában állt. Tisztelettel köszöntött engem, de én féltem tőle. Vacsora idején érkeztem Negau városához. Átkeltem a nyugati széllel egy teherhajón, melynek nem volt evezője, elhaladtam a kőfejtőtől keletre, a Vörös Hegy Úrnője magasságában. Észak felé haladtam tovább, míg elértem az Uralkodói Falat, mely az ázsiaiak visszaszorítására és a beduinok támadásának megtörésére készült. Remegve lapultam a cserjésben, félve, hogy meglátnak az szolgálatban lévő őrök, akik a fal tetején posztoltak.

Éjszaka merészkedtem tovább. Mire megvirradt elértem Petent és megpihentem a Keserű-tavak[7] szigeténél. Szörnyű szomj tört rám, kiszáradtam, a torkom portól égett. A halál íze ez. - mondtam. Szívemet megerősítettem és összeszedtem magam, (de ekkor) lábasjószág hangját hallottam és megláttam az ázsiaiakat. Elöljáróik egyike, aki már járt Egyiptomban, felismert engem. Vizet adott innom és tejet forralt nekem. Vele tartottam a családjához. Igen kegyesen viselkedtek velem.

Országról országra utaztam Kepen[8] felé, majd Qedem felé fordultam. Ott egy évet töltöttem, majd Amunensi, Felső-Retjenu[9] fejedelme maga elé hozatott mondván: Boldog leszel itt nálam, itt egyiptomi beszédet hallhatsz. Azért mondta ez(eke)t, mert ismerte jellememet, hallott képességeimről, mivel a vele lévő egyiptomiak tanúskodtak rólam. Aztán így szólt hozzám: Mi célból jöttél ide? Mi történt a székhelyen? Én pedig feleltem neki: Szehetep-ib-ré eltávozott a horizont felé és nem tudni, hogy milyen körülmények kerekedtek ezután. Majd hozzátettem egy fél-igazságot: Hadjáraton voltam Tjemeh földjén, mikor jelentést kaptam. Szívem reszketett, és a szökés útjára űzött engem. De nevemet nem szennyezi szóbeszéd, a palota-kancellár szájából sem hallották emlegetni, nem köpnek az arcomba. Nem tudom mi hozott ide engem, úgy tűnik, mintha isteni szándék tette volna. Olyan ez, mintha a Delta lakosa Elephantine-ban találná magát, vagy mocsárban élő Núbiában.

Ekkor így szólt ő hozzám: Mihez fog az az ország kezdeni e tetterős isten nélkül, kinek félelmetessége úgy söpör végig (az országokon), mint a Nagy Istennő[10] a dögvész évében. Válaszként annyit mondtam: Fia már biztosan elfoglalta helyét a palotában és birtokba vette apja örökségét.

Mert isten ő, nem létezik párja,
Nincsen nála bölcsebb, ki előtte járna,
Terve mind kiváló, vezére népének,
Nincs, ki ellenállna parancsa hevének.

Az idegen országok lábánál hevernek,
Atyja otthonában örül a sikernek,
Büszkén jelenti hírét győzelmének,
Mit elrendelt a király dicső seregének.

Bajnok ő, senki sem áll meg ellenében,
Nincs hozzá hasonló széles e vidéken,
Ha íjat fog kezébe s húrját kifeszíti,
Vagy hadereje élén a menetet vezényli.

Az ellenségnek szarvát megragadja,
Kezét elgyengíti[11] szörnyű nagy haragja,
Ezt látván fejvesztve menekül az ellen,
Nincs, kit bátorsága megtart közelében.

Roppant lépteit a szökevény mind féli,
Ki hátát mutatja, azt tőle mi sem védi,
Rendíthetetlen, ha támadásra készül,
Meg nem futamodik, űz, üldöz vitézül.

Bátorszívű marad túlerővel szemben,
Csüggedés nem verhet gyökeret szívében,
A keletiek ellen támadásba lendül,
Lövései elől senki sem menekül.

Megragadja pajzsát, lába csontot tapos,
Soha nem sújt kétszer[12], ütése alapos,
Lövése nem téveszt, nincs esély ellene,
Még fel sem ajzza íját, nincs már ellenfele.

Fut, szalad, ki látja, fegyverét eldobva,
Szélviharként tombol, mint Ureusz haragja,
Harc közben nem gondol saját védelmére,
Csakis a sikerre, dicső győzelmére.

De szeretett úr ő, kedvességgel teljes
Dicséretre méltó, áldott és kegyelmes
Városa szereti, önmagánál jobban,
Áldja és tiszteli, tettekben és szóban.

Férfiak és nők imádják versengve,
Király ő, győzelmes úrnak lett teremtve,
Megsokasítja ő népének javait,
Nem hagyja, hogy ínség sújtsa hű fiait.

Istenadta vezér, az egyetlen nemében,
Örvendez az ország, mit ő tart a kezében,
Mert meghódítja ő a déli országokat
Az ázsiaiakat és a homokon futókat[13].

Folytatás a következő oldalon

csík

Egy szinttel feljebb Előző oldal Következő oldal Vissza a lap tetejére

csík

Jegyzetek

1 Szinuhe eredeti átírás alapján.
Vissza a szöveghez
2 Titulusok, tisztségek..
Vissza a szöveghez
3 Szeszósztrisz - ebben az esetben I. Szeszósztriszról van szó. (A Szeszósztrisz név eredeti, egyiptomi verziója, kiejtésének módja vitatott, ezért használjuk általában a görög Szeszósztrisz változatot.)
Vissza a szöveghez
4 I. Amenemhat.
Vissza a szöveghez
5 I. Amenemhat egyik trónneve.
Vissza a szöveghez
6 Líbia.
Vissza a szöveghez
7 A Delta keleti határánál fekvő tavak, melyeknek vize ihatatlan..
Vissza a szöveghez
8 Büblosz.
Vissza a szöveghez
9 Szíria.
Vissza a szöveghez
10 Szehmet.
Vissza a szöveghez
11 Ti. az ellenségét..
Vissza a szöveghez
12 Nem sújt kétszer - minden csapása halálos, nem kell másodszor is lesújtania.
Vissza a szöveghez
13 Vagyis a líbiai sivataglakókat.
Vissza a szöveghez