Teljes méretre nyitVissza a linkek oldaláraAz ókori Egyiptom legújabb történelme

Az ókori Egyiptom története - szerkesztő: Ian Shaw

 

Előre kell bocsátanom, hogy nehéz, sőt, talán lehetetlen lenne arra vállalkoznom, hogy elfogultság nélkül írjak erről a könyvről, de a Kemet olvasói valószínűleg elnézik nekem, ha a pártatlanság pro vagy kontra sérül; ugyanis amikor érintett vagyok abban, amiben tartózkodnom kell a részrehajlástól, bizony könnyen túlfutok az ideális határon, és elnézőbb vagy szigorúbb vagyok a kelleténél. De annyira örülök, hogy a Gold Book végre igazán nívós, sőt, kifejezetten jelentős kiadvánnyal örvendeztet meg minket, hogy az talán megbocsáthatóvá teszi, ha elfogult vagyok. Az elfogultságom oka többek között az, hogy a könyvet ÉSzAH fordította (szigorlatok, szakdolgozat-írás és miegyebek mellett, illetve azokat is megelőzve!), így egy kicsit jobban a mienk, mint az eddig bemutatott könyvek. Örömöm másik oka, hogy a Gold Book egy Oxford-kiadványt jelentetett meg, ami komoly tudományos színvonalat ígér - nem is hiába.

Röviden a könyvről: bár a szerkesztő, Ian Shaw nevével jegyezik, ő "csak" néhány cikk írója. A Nílus-völgy 700 ezer éves történelmét (sic!) bemutató mű ugyanis korszakok szerint fejezetekre oszlik, és minden fejezetnek más, az adott kort nagyszerűen ismerő egyiptológus a szerzője. Az egyes fejezetek az adott időszak történelmi ismertetése után a gazdasági, társadalmi és kulturális irányvonalakat is bemutatják (ahol szükséges, a vallásbeli változásokat is kifejtve), a képek pedig, szorosan kapcsolódva a szöveghez, nagyszerűen segítik a befogadást - az meg már hab a tortán, hogy nem kell az olvasónak sok tízoldalnyi távolságokat lapoznia, mint némelyik kedvencünkben, ha a hivatkozott képet látni akarja. Ez persze a mai nyomdatechnika mellett követelmény lehetne, a hetvenes-nyolcvanas évekig viszont a rendszerint magasnyomással készült könyveknél horribilis költségeket jelentett volna minden ívre képet is nyomtatni - a minőségről nem is beszélve. A képekhez ugyanis jobb minőségű, drágább papír kell, vagy az a vége, mint David Rohl már emlegetett könyvénél. Ez utóbbi miatt lehet az, hogy az átlagos Gold Book kiadásoknál még mindig egy íven, azaz a könyv közepe táján elhelyezett, jobb minőségű műnyomópapírra nyomtatott kupacokban találjuk a fotókat. (A vonalas ábrákkal persze más a helyzet.)

Az egyes cikkek nem titkolják szerzőjük személyes véleményét sem, de a tárgyilagosságra törekvés igazán sikerrel járt. És, ami még fontosabb, az alapul szolgáló "tudásbázis" (bocs a csúf kifejezésért!) sokkal frissebb, mint amihez eddig hozzáférhetett a magyar olvasó. Annak ellenére, hogy még így is csak a múlt század kilencvenes éveinek (dominánsan annak is az első felének) ismereteit tükrözik... (Az angol eredeti 2000-ben jelent meg.)

A sok szerző miatt van egy rossz tulajdonsága a könyvnek: nagyon egyenetlen a színvonala olyan értelemben, hogy egyes (éppenséggel érdekes korról szóló!) cikkek határozottan szárazak, mások pedig kifejezetten olvasatják magukat. Szerencsére a tárgyi színvonal sokkal egyenletesebb, így az előbb említett ingadozás nem jelenti azt, hogy a disszertáció és a science fiction váltakozna. Különösen nagy csalódás volt számomra Jaromír Málek, aki az "Óbirodalmat jegyzi", és nagy tekintélyű szakember, többek között Az ókori Egyiptom atlasza társszerzője. Kifejezetten unalmas stílusa mellett egyes, az eddigi ismereteimnek ellentmondó véleményével sem meggyőző, ráadásul nála tűnt fel leginkább, hogy nem igazán naprakész. (Mark Lehner: Piramisok Nagykönyve az 1997-es ismeretek szintjén áll - az eredetiben 2000-es kiadású könyvben Málek kora-kilencvenes információkra hivatkozik, és éppen egy olyan témában, amiben elég sok "újdonság" látott napvilágot. De megengedem: lehet, hogy elfogult vagyok; mindenesetre engem Mark Lehner és a józan eszem jobban meggyőzött.) Más fejezetek azonban kifejezetten olvasmányosak, és a könyv szűk keresztmetszete ellenére bőségesen talál új információt, új megközelítést, hasznos nézőpontokat az is, aki már keresztül-kasul olvasta az eddig itthon megjelent (szakmai szempontból is igényes) irodalmat. Nem tudok arról, hogy ennyire átfogó képet találhattunk volna az őskori előzményekről, vagy éppen az átmeneti korokról. A szemlélet is nagyon hasznos: az olvasók legtöbbjében élő romantikus mázat finoman, érzéssel bontogatják a szerzők, úgy, hogy ne legyen bántó a kontraszt a kialakult és az újonnan felvázolt kép között, és a nem a polgárpukkasztó "még ennyit se tudsz?" felhanggal, amit időnként olyan bántónak érez az ember. Ez a bőséges új ismeretanyag, a pátosztól és romantikától mentes megközelítés, ismétlem, az átmeneti korok bemutatásánál a leghasznosabb. Különösen igaz ez a Harmadik átmeneti korra, amelyről eddig is egész sokat lehetett tudni, de az új információk mindezt egy olyan rendszerbe illesztik be, ami a folyamatokra, okokra, mikéntekre is rálátást ad. Csak egy-két példát hadd említsek: világosabbá válik a líbiai idők párhuzamos dinasztiáinak együttélése, a királyi hatalom erőtlenedése és a királyeszme profanizálódásának ellensúlyozására a királyistenítés újabb és újabb módszereinek szükségessége és megvalósulása - és, ami még fontosabb, ezek összefüggései, szükségszerűségei. De ugyanígy érthetőbbé válik a Későkor régieskedése, vagy a nyelvhasználatban, írásmódokban megfigyelhető változások sora, ami a sokat olvasott, ám keveset értő ezoterikusoknál rendre úgy jelenik meg, hogy "a Későkor nem archaizált, hanem archivált." [Az ezo(hisz)térikusoknál egyik leggyakrabban említésre kerülő, vadabbnál vadabb misztifikációkra ihlető lelet, a Leltár-sztélé kapcsán mindig erre gondoljunk először, mielőtt hiszünk az áltudományos fejtegetéseknek.]

Ugyanakkor azt kell mondanom, hogy a legnépszerűbb korszakok, vagyis az Ó-, Közép- és Újbirodalom bemutatása kicsit felületesnek, vagy inkább sietősnek tűnhet. Pedig nem az! Mindössze arról lehet szó, hogy a szerzők könyörtelenül be voltak szorítva a könyv keretei közé. Lehet, hogy igazságtalan voltam Jaromír Málekkel is, hiszen a figyelmes olvasónak nyilvánvalóvá válhat, hogy a szerzőből még kötetszám dőlne a szó és a tudás. Vagyis bizony rövidke lett ez a (hatszáz oldalra rúgó) könyv!

Ezek után vegyük szemügyre a magyar kiadást is! Az első gondom: kitűnő képekből összeállított montázs a védőborító eleje, de valahogy a kevesebb több lett volna. A domináló homokszín miatt a könyv szabályosan el tud bújni a könyvesboltok tiri-tarka áradatában - ami egy ilyen komoly könyvnél nem is lenne baj, viszont kereskedelmi szempontból nem egy előny. Nem is annyira a színeket hiányolom, mint az azonosíthatóságot, figyelemfelkeltést. Egy, domináns kép több lett volna. Egyből hozzá kell tennem, hogy a képek nagyon szépek, a kivitelezés is minőségi, tehát végső soron nincs baj, legfeljebb hátrány. Tartottam attól is (előzőleg szerzett rossz tapasztalataim miatt), hogy a prés-ezüstözéssel nyomott cím majd kopik, ahogy tartom a könyvet, és összefogja a kezem - de nem így történt: a technikai színvonal is méltó a könyvhöz. A kötet tipográfiája is példaértékű, szép, világos a tördelés, és a sallangmentes, szembarát betűtípus jól olvasható, egyedül a fejezet-címoldalak képekből "összevágott" keretei idegenek egy kicsit. De ezeket is az eredeti kiadástól örököltük. A minőség remek, a nem kimondottan művészeti kiadványok között ritka az ilyen esztétikus és funkcionális könyv. Igaz, a jó minőségű papír miatt nem az a buszon vagy ágyban olvasgatós súlykategória, de valószínűleg sokan kézikönyvként fogják forgatni, amihez nem árt a tartósság.

A Fórumunkon elég, sajnos néha személyeskedésbe forduló vitát kavart a fordítás, nem utolsó sorban a nevek használata. Volt hozsanna és kígyó-béka, és bizony mindkettőnek volt valami alapja. A legzavaróbb az, hogy bár magunk is ostoroztuk eleget a következetlen névhasználatot, bizony itt is becsúszott nem egy helyen, hogy egyszer így, másszor úgy jelenik meg egy-egy hely vagy személy neve. (De hát elég csak a honlapunkon végignézni, hogy lássuk: még annak is kemény feladat ez, aki kifejezetten törekszik erre.) Van, ahol sima elírás maradt bent a szövegben, és van, ahol az elvek ütköztek. Így lehet, hogy egyszer Sohag, másszor Szohag írásmód tűnik elénk, vagy Pszemmetikszinéith a Pszammetik-sza-Néith helyett. Sőt, így fordulhatott elő az is, hogy Montemhat (sic!) a 372. oldali képaláírás szerint több mint tíz dinasztián át (!) hivatalban volt (XV-XXVI. dinasztia - utóbbi három hiba nyilvánvalóan csak elírás). Ezek olyan problémák, amiken a még gondosabb - és sokkal időigényesebb - lektorálás segíthetett volna, bár saját magam példájából tudom, hogy a wishful seeing milyen alattomos - az ember azt látja, amit látnia kellene, nem azt, ami előtte "írva vagyon". (Ha csak a saját házunk táján nézek körül, akkor is folyton helyesírási és egyéb hibákra bukkanok, pedig ÉSzAH is, Meruira is megmondhatja, hogy a gonoszságig szőrözős ellenőrzések sorozata után teszek csak fel bármit, utána meg folyton javítgatok és javítgatok...)

A névhasználattal egyébként két probléma is van. Az egyik az arab nevek használata, ami minden, csak nem a megszokott. A lektor, Békési József barátunk elmondta, hogy arab nyelvvel foglalkozó szakemberrel egyeztették az írásmódokat, és a helyesírás akadémiai szabályait követték. Nekem ebből egy dolog következik: alapvető bajok vannak az akadémiai szabályokkal! Kifejezetten zavaró, hogy Szudán fővárosa Hartúm lett Khartum (vagy Kartum) helyett, vagy Kom el-Ahmarból Kum el-Ahmar. És még csak nem is következetes a dolog, mert Kom Ombó se-hús-se-hal módon Kum Ombo-ra változott... (Az arabok az O hangot nem használják, például az arab írással írt hirdetéseken a Toyota is Tuyuta náluk.) Hasonló példa a Deir névtag Dejr írásmódja is, de azt még meg lehet szokni. Az egyiptomi nevekkel még nagyobb a gubanc, ám ott az akadémiai "szabályok" csak a kisebbik problémát jelentik. A nagyobbik gond a nevek és hangzósítások eltérő irányvonalainak ütközéséből származik. Nem akarok a részletekbe belebocsátkozni, mert ez egy (vagy akár több) önálló cikket igényelne – ízelítőként lásd A mi témáink rovatunkban Nevek és írásmódok cím alatt ÉSzAH gondolatait. A lényeg az, hogy a különböző megközelítések mellett még etimológiai szempontokat is figyelembe kell venni; mindamellett ott van még a hagyomány is. Ez utóbbi kettős helyzetet eredményezett: mindeddig éppen mi kértük számon a Gold Book (példamutatóan készséges) illetékeseitől, akik végül megállapodtak Kákosy professzor Az ókori Egyiptom története és kultúrája című könyvében szereplő (sajnos még ott sem mindig következetesen használt) alakoknál. Ráadásul későbbi műveiben Kákosy is újabb alakokat használt az újabb ismereteknek és irányelveknek megfelelően, és az egyiptomi nyelvről szerzett ismeretek a professzor halála óta ezeket is részben meghaladták, így most, egy ilyen fontos könyv kapcsán hasznos lett volna az újabb elvek egyikének alkalmazása. A fordító és a kiadó közti nézetbeli különbségek aztán némi keveredést okoztak, amit csak megfejelt a helyesírásunk nem latin betűs nyelvekre vonatkozó átírási irányelveinek alkalmazása. Míg egyik oldalon a különböző szakmai irányzatok variálták a neveket, a másik oldalon az Akadémia fent nevezett útmutatói kavartak be. Hogy a példánál maradjak: az egyiptomi nyelv négyféle H hangjának egységesített írásmódja kifejezetten értelemzavaró. És mivel az Akadémia az átírások esetében nem szabályrendszerrel, hanem ajánlásokkal terelgeti helyesírásunkat, ezeken az ilyen esetekben (az ajánlások elveit megtartva) nagyon határozottan túl kell lépni. Egy külön kategória a klasszikus névalakok lecserélésének vagy megtartásának problémája. Nem részletezem, hiszen éppen erről szól a Nevek és írásmódok című témánk. De példaként vessünk egyetlen pillantást az Elrejtett nevének eltérő olvasataira, ami hasonló erejű érvek alapján egyaránt lehet a jól megszokott Amon, Amen, Amun, vagy éppen Imen (kellő elszántsággal még akár egy "Jemen" hangzósításra is lehetne találni máshol esetleg elfogadott érveket!). És éppen ez az a név, amit Kákosy professzor még akár egy könyvön belül is következetlenül írt át, hiszen önmagában "Amon" alakban használta, de összetételekben már váltogatva az "Amon-" és "Amen-" alakokat (Amenhotep, Amonherkhepesef, és még folytathatnánk). Végső soron ez az a terület, amibe bármelyik megoldásnál könnyen fogást talál, aki vitát akar. És mielőtt bárki megvádolna, hogy rosszindulatot feltételezek, sietve hozzá teszem, hogy az ilyen viták szükségesek és jók, mert előbbre visznek egy egységes értelmezés és írásmód felé - amíg nem fordulnak személyeskedésbe.

Nehogy valaki is úgy érezze, hogy egy ilyen mértékű problémákat felvető könyvet kár ajánlgatnom és olyan fontosnak tartanom, hangsúlyozom, hogy ez egy olyan színvonalú könyv, amiből valószínűleg generációk fognak tanulni, tehát nem mérhető a szokásos szinten. Ha egy Doherty-lektűrben találkozom bármelyik vitatott, de érvekkel kicsit is támogatható alakkal, még a szemöldököm sem fut össze. Ennél a könyvnél viszont magasabbak az elvárások. Más szinteken is.

Sajnos a könyvnek olyan problémái is vannak, hogy a szakzsargonban otthonosan mozgó fordító néhol olyan kifejezéseket használ, ami még a jártas amatőrnek is ismeretlen lehet. Ezek jelentős részét egy-egy előfordulásnál megmagyarázza, de a kézikönyv jelleg miatt ez nem elegendő. A könyvet sokan fogják forgatni olyanok is, akik most teszik az első lépéseket az egyiptológia megismerése felé, és gyakran fogják úgy leemelni a polcról, hogy éppen egy bizonyos témára vonatkozó információt keresve nem lesz sem idejük, sem lehetőségük visszakeresni az efféle szakszavakat. Ha egy ilyen olvasó váratlanul szembesül a proszopográfia, sztratigráfia meg dendrokronológia szavakkal, valószínűleg sikítva kapkod az Idegen szavak szótára felé. Jellemzően hiába. Pedig ezek a szavak kiválóan elfértek volna a kötet végén található, de sajnálatosan karcsú Kislexikonban. Sajnos azonban nem mindegyik került bele. Ezekre a terminus technicus-okra ;o) - ha már a fordítónak mindennapos, megszokott szavakká váltak - a kiadói lektor igazán találhatott volna valamilyen megoldást. És ez nem csak tetrapiloktómia (szőrszálak négyfelé hasogatása, vö. Umberto Eco: A Foucault-inga).

Hasonló gondokkal találkozhatnak a forrásokkal kapcsolatban is a könyvet kézikönyv gyanánt forgatók. A hivatkozások, képjegyzék, stb. még elmegy, de az ajánlott irodalom zseniálisan szemfájdító és nehezen követhető. Szó sincs ugyanis a jól bevált felsorolásról. A szerzők és címek tematikusan bekezdésekbe és fejezetekbe rendezve, folyamatos szövegként teszik próbára a szemet. Erről biztosan tudom, hogy nem a Gold Book hibája - épp eleget hallottam ÉSzAH-tól, hogy mennyire megnehezítette az ő dolgát is az, hogy már az eredeti Oxford-kiadvány is ezt a megoldást használta. Az Oxford a saját presztízsében vakon bízva alaposan megkötötte a Gold Book kezét, de ebben talán jó lett volna eltérni. Főleg az után, hogy a tárgymutató, a könyvet szakirodalomként használók legfontosabb segítsége, valahogy mégis áteshetett egy szívfájdító karcsúsításon, ami bizony kár, nagyon nagy kár.

Összefoglalásul: nagyon kellett ez a könyv, és az értékei mellett a felsorolt hibák elenyészők, ezért mindenkinek ajánlom. A hátrányok pedig még több idő ráfordításával, és a még szigorúbb lektorálással kiküszöbölhetők lettek volna. Személyes véleményem, hogy egy ilyen jelentőségű munka megéri a fáradságot, időt, és talán a pénzt is, és még azt is megkockáztatom, hogy a lektorálásba is hasznos lett volna egyiptológust bevonni - éppen az elvekből adódó szakmai ellentmondások elsimítására. De még így is hálás köszönet illeti a kiadót a gondosságért és törődésért - elég csak Mark Lehner: Piramisok nagykönyve című alapművét említeni ellenpontnak, amit az Alexandra kiadásában tettek tönkre. (Pedig a Thames & Hudson The Complete... sorozata hasonlóképp nívós szakkönyvekből áll!)

A függelékek, jegyzetek, hivatkozások esetleges bővítését, a bibliográfia "lokalizálását" (magyar szokásokhoz igazítását) az Oxford is igazán örömmel vehetné, mert egy hibátlan magyar változat az ő sikerük is. Remélem, hogy sor kerülhet egy második, javított és bővített kiadásra, mert mire megszereztem a könyvet, számos könyvesboltban hallottam a "sajnos már elfogyott, nézzen be a jövő héten" mondatot. És ez alighanem üzleti szempontból is jó jel. Így legyen!

HoremWeb
horemweb kukac kemet pont hu

csík

Egy szinttel feljebb Előző oldal Oldal nyomtatása (többi keret nélkül) Következő oldal Vissza a lap tetejére