Teljes képernyőre nyitEgy szinttel feljebbA ramszeszi tekintet
...avagy mire jók a fáraó fülei?

II. Ramszesz alighanem Egyiptom második legismertebb fáraója. Az első minden bizonnyal Tutankhamon, aki sírjának gazdagsága révén emelkedett ki az ismeretlenség homályából, hiszen történelmi szerepe legfeljebb a futottak még kategóriába sorolja. Ramszesz hosszú uralma meghatározó volt a Két Ország történelmében, amire őfelsége még rá is tett néhány lapáttal. A legnagyobb építkezők között a helye akkor is, ha nem vesszük figyelembe azt a rossz szokását, hogy hatalmas lelkesedéssel birtokolta el ősei építményeit, szobrait. A királyistenítés fogalmát sem ő találta ki, hiszen Dzsószer, Kheopsz, Hatsepszut, III. Amenhotep, Echnaton, Horemheb, I. Széthi és még sokan mások éltek a propaganda e formájával - de kevesen éltek vele oly alapossággal, mint ő. Ramszesz örömmel nagyobbította tetteit, az egekig magasztaltatva saját magát, minek folytán az egyiptológia nagyjai közül nem kevesen hasonló lelkesedéssel igyekeznek leráncigálni a földre, akár a sár mélyére is. Akadnak, akik egyenesen hencegő barbárnak, szájhősnek, megrögzött hazudozónak tartják. Szemére vetik, hogy semmi ízlése nem volt, mivel templomait az addig divatos magas domborművek helyett a gyorsabban kialakítható mély domborművekkel ékíttette, épületeit silány, tákolmányoknak mondják, amelyek a nagy elődök, elsősorban III. Amenhotep alkotásainak sietősen odavetett, szolgai utánzatai. Végül is, lehet a dologban valami igazság, de amilyen túlzásokba esve tömjéneztette magát Ramszesz, olyan túlzásokba esve kapaszkodnak minden apróságba bírálói. Időnként még hosszú és alapvetően békés, gyarapodást hozó uralmát is megpróbálják a véletlenek összjátékára fogni, amit szerencsés dilettáns módjára érdemtelenül kihasznált.

Hatvanhét év azért elég hosszú idő ahhoz, hogy pusztán szerencsével ki lehessen húzni a kor leghatalmasabb birodalma élén. Egyiptom működött, épült, és II. Ramszesz neve ismerősen cseng ma is - olyannyira, hogy manapság minden második tevehajcsár róla nevezi el tevéjét. Emlékműveit megviselték ugyan az évezredek, de az Egyiptomba látogató turisták ma is legfontosabb céljaik közé sorolják őket, és képesek még pirkadat előtt felkelni, hogy elzarándokoljanak Abu Szimbel sziklatemplomaihoz, vagy órák hosszat sorban állni, hogy borsos áron ugyan, de bejuthassanak II. Ramszesz felesége, Nofertari gyönyörű sírjába. Azok között, akik Mit Rahína poros kis falujába látogatnak, bőven akad, aki vállvonogatva Elvisre gondol, amikor Memphiszt emlegetik neki, és jól eső borzongással hegyezi a ceruzáját, hogy az útikönyvben kipipálhassa a Fekvő Ramszeszt. Az ifjú kairói házasok Nagy Ramszesz egy másik hatalmas szobra előtt fényképezkednek a város főpályaudvara előtti téren, a művészettörténész pedig lelkendezve mesél őfelsége mosolyáról, amely olyan megfejthetetlen, mély benyomást kelt, mint a Mona Lisa híres mosolya. Míg azonban Mona Lisa mosolyáról senki sem tudja megmondani, hogy mit is fejez ki, Ramszesz mosolya egy nagy uralkodó isteni mivoltának jóságos, gondoskodó, atyai gesztusa. A titok itt is titok, a mosoly utánozhatatlan, még akkor is, ha jelentése egyértelmű - vagy legalábbis megfejthető. A ramszeszi mosoly fogalom, amit számtalanszor megpróbáltak utánozni, korokon keresztül példának tekintették - és lemásolni mégse sikerült. A későkori szobrok vigyorgása halovány kísérlet csak a varázslat megismétlésére, az elődök, például a thutmoszida fáraók pedig bátortalan előképei a Nagy Ramszesz szobrain megjelenő mosolynak. Hatsepszut mosolya egy gyönyörű nő anyai mosolya, III. Thotmesz mosolyában pedig felcsillan a világhódító hadúr félszeg emberi mivolta. Echnaton keserű megnemértettséggel, III. Amenhotep napkirályi gőggel mosolyog, Uszerkaf titokban derül valamin, miközben megpróbál komoly, istenfihez méltó arcot vágni. Egyedül Ramszesz mosolyában van meg az a zavarba ejtő árnyalat, amely az isten, az isteni áhítat, a gondoskodó úr és a jóságos patrónus egyidejű megjelenése. Hogy lehet ennyire összetett ez a mosoly?

Kephrén, Cene gál István festményén Uszerkaf Hatsepszut  III. Thotmesz Echnaton

Érezzük, hogy ott a titok a szemünk előtt, mégse tudjuk a magyarázatát. ÉSzAH évekkel ezelőtt már szánt egy méltató esszét a ramszeszi mosolynak, amit - ez a net egyik nagy előnye - most is itt találsz a témáink között. Ő akkor a mit fejez ki? kérdésére kereste a választ. Én most - jó sok mellébeszélés után ;o) de hát Ramszesz mindig is jelentőséggel bírt számomra - a hogyan? kérdésére próbálok választ találni.

Cene gál István: Az öröklét határain (festmény az egyik abu szimbeli kolosszusról)
Cene gál István: Az öröklét határain
 - az abu szimbeli kolosszusok egyike

Aki eljutott Abu Szimbelbe, és nyitott szemmel figyelte a sziklatemplomokat, felfigyelhetett arra, hogy a Nagytemplom Ramszesz-kolosszusai olyanok, mintha követnék tekintetükkel. Maga a trükk, amivel ezt el lehet érni, nem ritka, de jellemzően festményeken szokták alkalmazni. Szobrokon, főleg olyanokon, ahol a szemek szinte csak jelezve vannak, az egész fej, mimika megfelelő ábrázolása szükséges a hatás eléréséhez. Az egyiptomi ábrázolási szabályok azonban nem sok lehetőséget adtak az arckifejezés, vagy a nézés irányának megváltoztatására. A királyportrék egyenesen előre, és enyhén felfelé néztek - ez a felfelé irányuló tekintet nem valamiféle megvetés, hanem a magasztos, az istenekkel való kapcsolat kifejezése. Agykontrollosok, meditálók ismerhetik ezt a nézést - alkalmazzák is (hatékonyan!) egyes irányzatok, mint a transzállapot elérését segítő fogást. Valószínűleg így nézett Dzsószer híres, ám mára szemétől megfosztott ülőszobra, amely a szerdábjában volt felállítva, így néz a híres Hórusz-sólymos Kephrén, a Szfinx, és a sort még bőven lehetne folytatni. Ramszesz kolosszusai mások lennének?

Az "Ifjú Memnón" - II. Ramszesz kolosszusának felső része a British Museum gyűjteményéből
Az Ifjú Memnón, II. Ramszesz kolosszusának feje ma már a British Museum látogatóit bátorítja mosolyával.

Nem. Három szobrot vegyünk alapul: az Ifjú Memnónt, amely a Ramesszeumból került a British Museumba, a memphiszi Fekvő Ramszeszt, amelynek bokája nem bírta ki a felállítás jelentette igénybevétel és eltört, valamint az abu szimbeli kolosszusok egyikét.

Tekintsünk el most a memphiszi Ramszesz esetében attól, hogy a szobrot sosem állították fel, és szemléljük úgy a valóságot, ahogy lennie kellene, és ne úgy, ahogy van! ;o) A szobor feltehetőleg egy templom része lehetett (volna). Kínálkozik a Luxor-templom perisztül-udvarának példája, de látni fogjuk, hogy valószínűbb az olyan, köztéri elhelyezés, ahol még többen láthatták. A templom első udvara ugyan bizonyára nyilvános hely volt még, de már kevesebbek számára látható az oda állított szobor, mint az, ami  a templomon kívül van. Az egyiptomi vallás ugyanis elsősorban nem a nép, hanem az állam vallása volt, így a templomnak nem voltak olyan jellegű funkciói, mint a mai egyiptomi mecseteknek vagy az európai keresztény templomoknak, nem is beszélve Erdély vagy a Felvidék, és a hasonlóan zártabb, szegényebb, de hangsúlyosabban vallásos területek falusi templomairól.

Szehtihotep (emlékszel, ő a Két Ország "egyszeri embere", Gipsz Jakab egyiptomi őse) valószínűleg áhítatos félelemmel tekintett a "nagy" istenekre, de saját hitét elsősorban Bész, Taweret, és a helyi istenség határozta meg - és alighanem maga se vallotta be, de még a fontossági sorrend is ez volt számára. Szehtihotep számára fontosabb volt a mindennapokban a felsoroltak oltalma, amit az otthonára, családjára, gyermekeire gyakoroltak, és a termést, a mindennapi betevő falatot, esetleg személyes biztonságot adó istenek, mint Renenutet, Hapi, vagy Meret-szeger. Amonhoz, Ptahhoz, és a többi nagy istenhez csak akkor fordult, ha kiemelkedően fontos dologról volt szó - vagy az állami ünnepek látványosságaiért kereste fel őket. Ahogy Gipsz Jakab (vagy még inkább özv. Gipsz Jakabné) inkább Szent Antalhoz, vagy a Boldogságos Szűz Máriához megy gondjával-bajával, Szehtihotep is feszélyezve érezte magát, ha a nagy istenekhez kellett volna szólnia, és közvetítőt keresett. Ki vagy mi lett volna erre alkalmasabb, mint a fáraó, aki maga is isten? Hiszen ő volt az egyedül jogosult arra, hogy az istenekkel kapcsolatba lépjen. Egyes korokban persze Szehtihotep akár levelet is írhatott az uralkodónak - egy ilyen, nagyon érdekes levelezésről olvashatsz John Ray: Ozírisz arcai című könyvében, a Szerapeum népe című fejezetben. Máskor azonban ez nem ment ilyen egyszerűen: be kellett tartani a hivatalos utat, számtalan tisztviselő kezén ment át minden - és hát lássuk be: amikor az ember az istenek segítségét kéri, jobban szereti a diszkréciót. Szehtihotep tehát elment a templomhoz, és kellő megilletődöttséggel pártfogót keresett magának. Mi lehetett volna alkalmasabb, mint a fáraó kolosszusa, amely a maga ramszeszi mosolyával szinte sütött a jóindulattól?

II. Ramszesz Abu Szimbelből - mindig a szemedbe néz!
II. Ramszesz egyik "portréja" a lejjebb látható négyesből, az abu szimbeli Nagytemplom bejárata elől.

Az abu szimbeli Ramszesz-kolosszusok
Az abu szimbeli Nagytemplom bejáratát őrző kolosszusok. Az egyiket még Ramszesz életében ledöntötte egy földrengés.

A fáraó egyik feladata a maat fenntartása érdekében, hogy igazságot szolgáltasson népének, meghallgatva nagyot és kicsinyt egyaránt. Személyesen nem fogadhat minden panaszost, de megbízottai mellett rendelkezésre álltak a szobrai is, és ezek - Egyiptom egyik mágiája ez is - azonosak vele, azoknak bárki elmondhatja gondját-baját. Ezt fejezi ki az abu szimbeli kolosszusok pillantása is: lenéznek a kérelmezőre, jóindulattal fogadják és meghallgatják. Szehtihotep megkönnyebbülhet, a Két Ország Ura az ő oldalán áll.

A fáraó kolosszális szobra, mint közvetítő, nem új ötlet Ramszesznél. A Memnón-kolosszusok, III. Amenhotep óriás szobrai a halotti temploma bejáratánál, valószínűleg pontosan ilyen szerepet töltöttek be. Ez bizonyára az akkor nagy hangsúlyt kapó királyistenítés része lehetett - hogy tudatosan-e, vagy szerencsés véletlen folytán, arról a szakemberek is vitatkoznak. A XVIII. dinasztiából is számos olyan - még csak nem is uralkodói - kultikus szobor maradt fent, ami az istenek felé közbenjáróként szolgálhatott. Ilyennek tartják például Amenhotep, Hapu fia szobrait a karnaki Amon-templomban, sőt, feltételezhető, hogy Szenenmut számos szobrának legalább egy része szintén erre a célra szolgált. Ramszesz is kifejezetten ilyen céllal állított hatalmas szobrokat új fővárosa, Per Ramszesz közterein. Per Ramszeszt gyakorlatilag elbontották Tanisz későkori felvirágzásakor, így ezekről csak az írásos emlékek, odalátogatók beszámolói, például Pabasza írnok Amenemopethez írott levele maradtak fenn. Az Ifjú Memnón Théba nyugati partján, a Ramesszeum (II. Ramszesz halotti temploma) udvarán állt, így az is a közvetítésre szánt szobrok közé sorolható. Abu Szimbel kolosszusainál ez a szerep - a már említett különleges hatás is megerősíti ezt - bizonyosnak tekinthető, bár a déli határvidéken még egy szerep hárult a kolosszusokra: megmutatni a fáraó végtelen hatalmát a núbiai idegeneknek. Ha ezt a célt tekintjük, azt hiszem, Ramszesz elégedett lehetett képmásaival.

---= vonal =---

2002. szeptember 8-án a budapesti Szépművészeti Múzeumban találkoztunk, és ott "Ramósze" (Meritaton nyomán így kereszteltük el a honlapunk emblémáján is látható, ismeretlen személyt ábrázoló szoborfejet) előtt beszélgetve meg találtam jegyezni, hogy Ramósze nem hordja olyan magasan a füleit, mint II. Ramszesz. Ramszesz kolosszusain ugyanis feltűnő, hogy minden anatómiai ismeretet felrúgva, a fülek egészen a halánték fölé vannak csúsztatva. Ez a fura ábrázolásmód sem előbb, sem később nem gyakori, egyes szfinxeken, Merneptah és I. Szeszósztrisz kolosszusain (meg néha egyes, kevésbé sikerült halotti maszkokon, ahol - látni fogjuk - semmi keresnivalója) látható, így nemigen lehet a hagyományra fogni. Szfinxek esetében könnyen elképzelhető, hogy az oroszlánfülhöz próbáltak így közelíteni, hiszen III. Amenemhat oroszlánsörényes, oroszlánfülű szfinxei példát mutattak a későbbi szobrokhoz is - a motívum többek között Hatsepszut egyes szfinxein is megjelenik. Találgattuk, hogy mi lehet Ramszesznél a fül ilyen mérvű elfaragásának az oka, de akkor a találgatás tréfálkozásba fulladt, majd elült. Nagy Ramszesz egy újabb rejtvénnyel szolgált. Nem az elsővel, nem az utolsóval. Amint látni fogjuk, a rejtély egy lehetséges megoldása csattanós választ ad néhány itt felvetett kérdésre. De előbb még tegyünk két kis kitérőt: az egyiket az ókori görögökhöz, a másikat pedig a középkori Európa nyomában Sopronba. Hidd el, megéri!

Egy legenda szerint egy ifjú és tehetséges athéni szobrász azzal kérkedett, hogy van akkora művész, mint a nagy Pheidiász. Alkalma is nyílt bebizonyítani tehetségét, amikor a város polgárai egy magas oszlop tetejére szánt szoborra versenyt írtak ki. A két művész elkészítette a maga versenyművét, és a polgárok megdöbbenve szemlélték az eredményt: az ifjú csodálatos, arányos alkotása szinte élt, míg a nagy Mester, Pheidiász egy idomtalan, torz valamit mutatott be nekik, nem kis derültségükre. Természetesen az ifjú szobrát állították fel, ám valami nem volt rendben. A szobor odafent az oszlop tetején szánalmas kontármunkának látszott. Ekkor valaki kitalálta, hogy cseréljék le Pheidiász alkotására. Így is tettek, és szinte csoda történt: a Mester torzszülöttje, amint a helyére került, diadalmas, erőtől duzzadó, életteli csodaként tekintett le rájuk. Pheidiász bebizonyította, hogy nem véletlen a híre.

Sopronban, a Storno Múzeum különleges gyűjteményében is akad egy furcsa szobor. Egy női szentet ábrázol, és érdekessége, hogy amúgy hengerszerű teste felfelé erősen szélesedik. Az egész szobor egy felfordított csonka kúpba írható. A szobor egy templom oromzatán állt, magasan a szemlélők feje felett. Ha nincs ez a felfelé bővülő befoglaló forma, a szobor elveszett volna az eredeti helyén, apró és nyomorult látvány lett volna.

E két kerülő után térjünk vissza Ramszesz kolosszusaihoz, főleg a Fekvő Ramszeszhez, mert azon követhető legjobban az, amire felfigyeltem.

---= vonal =---

Cene gál István: A Szfinx álma az oázisról (festmény)

Az egyiptomi királyszobrok egyik fő jellemzője az, hogy nem arra készültek, hogy körüljárják őket, hanem arra, hogy megálljanak előttük, és úgy szemléljék - ez az, amit csúf, ám célszerű szakkifejezéssel úgy hívunk, hogy frontalitás. Még ez sem igaz mindegyikre, mert a legtöbbjük egyáltalán nem arra készült, hogy nézegessék; ám minket most a nyilvánosság elé tárt szobrok érdekelnek. Amikor Szehtihotep az uralkodó szobra elé járult, tisztes, ám nem túl nagy távolságban megállt előtte, és úgy nézett fel rá. A hatalmas szobrok több emeletnyi magasságba emelt arcukkal messze elnéztek a feje fölött, ridegen tornyosulva megilletődött barátunk fölé. Ilyen magasságú szobroknál a békaperspektíva miatt a távolságtartás már szinte fenyegető is lehet. (Ez a távolságtartás jól látható Cene gál István A Szfinx álma az oázisról című festményén is, csak itt nem fenyegetést, hanem elvágyódást sugall.) A fáraó ráadásul eleve felfelé tekint - vajon hallja egy ilyen jelentéktelen kis porszem kérését? Szehtihotep bizonyára tele volt kétségekkel. A papokhoz, elöljárókhoz nem akart fordulni, mivel rendszerint épp azok gyakorolták felette a tényleges hatalmat, és ezzel éppen ők idézték elő azt, ami miatt az istenekhez kellett fordulnia - de vajon a fáraó meghallgatja-e? Ramszesz kolosszusai letekintenek a kérelmezőre, és semmi kétséget nem hagynak a felől, hogy odafigyelnek annak minden szavára.

 

A memphiszi fekvő Ramszesz - elektronikusan felállítva :o)

Igaz ugyan, hogy tekintetük felfelé, az isteni szférák felé fordul, de ez csak a szemükre igaz. Pheidiászhoz és az ismeretlen középkori kőfaragóhoz hasonlóan Ramszesz szobrászai is alkalmaztak néhány mesteri fogást arra, hogy a perspektivikus rövidülés elidegenítő hatását kiiktassák. Nézzük csak meg a Fekvő Ramszesz arcát! Ebben az esetben szerencsénk, hogy a szobrot nem lehetett felállítani, mert így egy magasságból láthatunk az arcra. Az itt látható képen egy kis csellel képzeletbeli környezetbe helyeztem, és "felállítottam" a szobrot, hogy még szembetűnőbbek legyenek a zseniális mesterfogások.

 

Ramszesz arányai
A kék vonalak a szem és az orr által meghatározott magasságot jelzik - jól látható, hogy a fülek jóval e fölött vannak, a fülcimpa alsó része került egy vonalba a szemöldökkel. A szájnál a bíbor vonal a száj természetes állását, a sárga a tényleges, lefelé döntött állást jelzi.
(Ld. ugyanezt a szobrot oldalról is, illetve ide, vagy a képre kattintva az oldalnézetet ugyanezekkel a vonalakkal.)

Először is, hamar feltűnik, hogy a fül nem az orral egy magasságban van, mint a valóságban, hanem magasan a halánték fölött. Aztán, ha oldalról még jobban megnézzük, az is láthatóvá válik, hogy őfelsége szájával is történt valami. A szájzug lényegesen magasabban van, mint a száj vonalának közepe. (Ez az a motívum, ami a trükköt igazán egyedivé teszi! Erre Ramszeszen kívül nem tudok példát.) Ezt az ember általában mosolygásként értékeli, de itt az eltérés még nagyobb, mint egy egyszerű mosolynál. Míg az arc egyenesen előre néz és a szem felfelé tekint, a száj lefelé fordul, jellemző síkja nem vízszintes, hanem erőteljesen lejt. Most kössük össze gondolatban a fül felső részét az orr és a szemöldökív találkozási pontjával! A képzeletbeli egyenes szinte párhuzamos az ajkak meghatározta síkkal. Mire jó ez?

 

Sematikus vázlat arról, milyen szögben lát Szehtihotep Ramszesz szobrára

Ha szemben állunk a szoborral, az arccal egy magasságban, akkor az arc torz, mint Pheidiász alkotása - még ha kevésbé feltűnően is, hiszen csak részleteiben torzított, és az ember meglehetős általánosítással tekint egy arcra[1]. A fülek idétlenül magasan vannak, a száj pedig eltúlzott V alakban áll. Ha elkezdünk ereszkedni a szobor előtt, a perspektíva miatt a fülek - mivel a hatalmas szobron számottevően hátrébb vannak, mint az orr - a látószög megváltozása miatt mintha leszállnának az orr magasságába. A száj V alakja is kiegyenlítődik. Nem válik teljesen egyenessé, így a mosoly megmarad, de természetesebbnek látszik. Ha abból a pontból nézzük az arcot, ahol a fület és orrot összekötő egyenes metszi egy álló ember szemmagasságát, akkor a fáraó füle a helyére kerül (ez a pont kiválasztásának alapfeltételéből következik), és a szája arra a jellegzetes, varázslatos ramszeszi mosolyra áll, amit ÉSzAH (szerintem igen helyesen) a nefer ragyogásának tulajdonít.

Nincs más dolgunk, mint ellenőrizni, hogy helyes-e a feltevésünk! Az Ifjú Memnónnal nincs könnyű dolgunk, mert nem szemmagasságban látszik. Ez még inkább igaz az abu szimbeli kolosszusokra. Segít nekünk az, hogy egyiküket egy földrengés ledöntötte? Sajnos nem, mert a felső része arccal a homokban fekszik. Így néhány jellemző pontot kell találnunk, amint azt az előbb is tettük, és ismét meggyőződhetünk arról, hogy az ókori egyiptomiak bizony ismerték a perspektívát, és néha-néha ki is használták sajátosságait. Ebben egy segítségünk is akad, egy Flash animáció - gondolni kell azokra, akik nem szaladhatnak ki a sarki Ramszesz-kolosszushoz, leellenőrizni a dolgokat. ;o)

HoremWeb
horemweb kukac kemet pont hu

_____

Egy szinttel feljebb Előző oldal Oldal nyomtatása (többi keret nélkül) Következő oldal Vissza a lap tetejére

_____

Megjegyzés: Sajnos nem találtam meg, azt a fényképet, amit egyszer egy újság közölt le. Egy fejjel lefelé látható portréról, egy fiatal, mosolygó női arcról az újság forgatása nélkül kellett megmondani, hogy mit változtattak meg rajta. Rengeteget törtük rajta a fejünket kollégáimmal, és volt, aki csak akkor jött rá, amikor megfordította az újságot, hogy egyenes állásában lássa a képet: a szemek és a száj meg voltak fordítva az arcon, így azok a fejjel lefelé mutatott képen rendes állásukban voltak láthatók.

Visszatérés