Teljes képernyőre nyitEgy szinttel feljebbNevek és írásmódok

Ki tudja hányszor merült már fel a KEMET = Az ókori Egyiptom oldalain a "hogyan írjuk" kérdése, és nem csak a hieroglif alakok kapcsán, hanem azok modern latin betűs átírásával kapcsolatban is. Ha szétnézel a honlapon, látni fogod, hogy e tekintetben még mi magunk sem tudunk maradéktalanul következetesek lenni, így joggal merülhet fel a kérdés: "ha itt így írtátok, akkor ott miért úgy?" A kérdés jogos, de a támadás nem. A latin betűs - és azon belül a magyar nyelvű - átírást számos szempont alakítja, és ezek közül több olyan rugalmas, hogy egyes esetekben szinte minden felmerülő megoldás lehetséges, sőt helyes. Mégis azon a véleményen vagyunk, hogy az átírások területén érvényesülnie kell ezeknek a szabályoknak, méghozzá következetesen.

Mi magunk is sokszor találkoztunk ezzel a problémával a honlap készítése során, rengeteget érveltünk egymással szemben egyik átírási forma mellett vagy ellen, ami nem csoda, hiszen e tekintetben az egyiptológiai szakma sincs egységes véleményen. Ki így, ki úgy ír át egy szót vagy nevet, és mindkét (vagy akár mindhárom, esetleg még annál is több) álláspont támadható és védhető egyaránt.

Ezzel a témával az a nem titkolt célunk, hogy elinduljunk a KEMET-en az egyiptomi nevek átírásának egységesítése felé. Az elmúlt évek minden felkerült anyagát sziszifuszi munka lenne egyenként az alább leírt átírási elvekhez igazítani, de a jövőben minden név tekintetében igyekezni fogunk ragaszkodni egy bizonyos átírási módhoz.

Ha pedig kérdésed lenne, hogy ezt vagy azt a nevet itt miért így, ott pedig miért úgy írtuk át, egy percig se aggódj! Mindegyik változatot meg tudjuk magyarázni. :-)

 

1. probléma: A hieroglif írás latin betűs átírása

Ez egyrészről az óegyiptomi nyelv és még inkább a hieroglif, illetve a hieratikus írás természetéből ered. Az óegyiptomi nyelv számos olyan hangot tartalmaz, melyet a magyar nyelv nem tud megkülönböztetni, a nyelv leírására használt írásformák pedig nem egzaktak, tehát nem teljes egészében adják vissza a leírt szó kiejtett formáját. (Ezt a jelenséget gyakran úgy fogalmazzák meg, hogy a hieroglif és hieratikus írás nem tartalmaz magánhangzókat, de ez a kérdés ennél némiképp összetettebb, részletekbe menő tárgyalása meghaladja egy ilyen rövid összefoglaló kereteit.)

Itt kell megjegyeznünk, hogy a hieroglif írásnak van egy szakmailag általánosan elfogadott, ún. tudományos átírása. A fonetikus átírást ebből a tudományos átírásból vezetik le, éppen ezért a leírt végeredmény - amennyiben arra törekszünk, hogy az adott nyelv saját fonetikája szerint minél hűebben adja vissza a tudományos átírás feltételezett hangzását - a Föld minden nyelvén némiképp más és más lesz, de lehet, hogy nem is némiképp, hanem a felismerhetetlenül. (Vajon melyikünk tudná "kapásból" egy német nyelvű konferencián, hogy az előadások során többször elhangzó "Cojsz" név Zeuszra utal?)


Sziamon neve egy XXVI. dinasztia-kori sírból (Siwa)

A latin betűs formának természetesen tükrözni kell a név etimológiáját. Mivel az egyiptomi nevek legtöbbje beszélő név (mindig van jelentése), így az elemei nyelvtanilag is kapcsolódnak egymáshoz. Az viszont gyakorta előfordul, hogy a hieroglif verzió többféle etimológiát is megenged. Ilyen például az igen elterjedt Sziamon név, melynek a hieroglif írásmódjából bizony nem mindig derül ki, hogy Szi-Amonként ("Amon embere"), Sza-Amonként ("Amon fia") kell-e olvasni.

A kiolvasásnál gondot okozhatnak az ún. fonetikus komplementerek is, melyek egy több hangot jelölő hieroglifa után állhatnak kiegészítve az adott jelet, de egyes esetekben lehet, hogy külön jelet - és ezzel a néven belül egy külön nyelvtani elemet - is jelölhetnek. Ezzel az esettel állunk szemben Szenmut nevénél, ahol a két hangot jelölő szen jel után áll egy n jel, mely lehet a szen fonetikus komplementere, de lehet egy birtokviszonyt jelölő nyelvtani elem is. A név értelme mindkét esetben ugyanaz: "Mut fivére" (két különböző nyelvtani alakban), csak az nem világos, hogy a kiejtés Szenmut vagy Szenenmut.

A fentiekben csak egy-két szemléltető esetet emeltünk ki a névalakok formájának meghatározás körül felbukkanó etimológiai kérdések közül, érzékeltetendő, hogy a név jelentésváltozatainak árnyalatai milyen formai változásokat okozhatnak annak alakjában.

2. probléma: Egyiptomi vagy görög?

Figyelembe kell venni, hogy számos egyiptomi név rendelkezik egy ún. görög alakkal, mely általában Manethóntól (az egyiptomi történelem dinasztikus felosztásának atyjától) származik. Már az ókori görögök is szemben találták magukat a fent felvázolt problémával, és azt a megoldást választották, hogy a neveket saját nyelvükhöz igazították. Így lett Khufuból Kheopsz, Szenuszeretből Szeszósztrisz, Uszermaatréből Ozümandiász stb., és bizony gyakran előfordul, hogy az adott király nevének a görög változata az elterjedtebb, így az eredeti egyiptomi név idegenül hangzik még a szakmában járatos fülnek is. A fenti okokból következően a magyarul megjelent egyiptomi témájú írásművekben is rendre eltérő névalakokkal találkozhatunk.

Mi a KEMET-en mindenhol az eredeti egyiptomi névalakokat használjuk (az azonosítás érdekében a Királylistában zárójelben utalunk azok görög megfelelőire is, már ahol van ilyen), annál is inkább, mert végre alkalom nyílik rá, hogy a magyar olvasóközönséget is hozzászoktassuk a görög neveknél nem kevésbé hangzatos - bár kétségkívül idegenebbül, egzotikusabban hangzó - egyiptomi nevekhez. (Szerencsére ez a tendencia az egyiptológiai témájú tudományos ismeretterjesztő könyvek magyar kiadásaiban is egyre hangsúlyosabban érvényesül.)


II. Ramszesz napsütötte kartusa a karnaki Nagy Hiposztül csarnok egyik oszlopán
 - HoremWeb felvétele

3. probléma: "Amon vagy Imen"

Amon, Amun, Amen, Imen - Mindegyik ugyanannak az istennek, az "Elrejtett"-nek a neve, és még ki tudja, hogy az alaposabb kutatás hány alakot tudna előkaparni az egyiptológiai szakirodalomból. Szeszósztrisz, Szenuszert, Szenuszeret, Szen-Uszeret, Uszeret-Szen, Uszerteszen - A XII. dinasztia három nagy uralkodójának neve is legalább ennyi alakban került már a szemem elé. Ramszesz, Ramesszesz, Rameszu, Ramessze - hány alakot tudnánk még felsorolni? Melyik jó, és melyik rossz? Mindegyik jó. Vannak köztük ajánlottak, kevésbé ajánlottak és nem ajánlottak. Mi alapján dönti el a kutató, fordító, hogy melyiket használja, ha egyszer a hieroglif írás szabályai mindegyiket megengedik? Egy ilyen döntésnél több szempontot is figyelembe kell venni: a magyar hangzást, a magyar nyelvben már meghonosodott, elfogadott ("megszokott", sokak által ismert) verziókat, az akadémiai ajánlásokat és az egyiptomi nevek magyar nyelvű átírására vonatkozó tradíciókat. (Ezeket a továbbiakban részletesen is kifejtünk, hogy bemutassuk, milyen összetett folyamat változtat egy kartusba írt királynevet latin betűs, mindenki számára kiolvasható névalakká.)

4. probléma: Arany János nyelve. Vagy inkább füle?

Abban ugye egyetértünk, hogy a magyar nyelv fonetikája nem épp egyszerű hangképzési követelményeket állít? (Ha jól tudom, fonetikailag a világ legnehezebb nyelve a miénk, nyelvtanban egy vagy két hellyel hátrébb szorulunk. De lehet, hogy nem jól tudom.) Véleményem szerint a nevek átírásánál arra is törekednünk kell, hogy azok az igen kényes magyar fül számára minél hűebben adják vissza a feltételezett eredeti hangzást, minél jobban megfeleljenek a magyar fonetikának és egyben az elfogadott tudományos átírási trendeknek. A magyar fül sem a mássalhangzó-, sem a magánhangzó-torlódást nem tolerálja, ráadásul még a hangrenddel kapcsolatban is igényeket támaszt. Mivel a hieroglif írásban nem jelölt magánhangzókat rendszerint -e hangzóval írjuk át, könnyen előállhat a "mekegés", ezért szoktunk például az egyik -e helyére egy -o hangzót beiktatni (pl. nefer helyett nofer). Ezért részesítjük esetleg előnyben azt a verziót, amiben nem csak -e magánhangzók szerepelnek. (De még ez sem tekinthető abszolút szabálynak, hiszen a nekhet szót soha nem írjuk nokhet-nek.)

A szép magyar hangzás érdekében hajlamosak vagyunk szakítani néhány átírási hagyománnyal; vagy inkább helyesebb lenne úgy fogalmazni, hogy a magyar nyelven eddig megjelent könyvekre jellemző hagyománytól némiképp eltérő - de nem kevésbé megalapozott, és a közelmúltban megjelent egyiptológiai témájú kiadványokban, valamint a szakma élvonalbeli magyar képviselőinek publikációiban sem példa nélkül álló - tradíciókat követtünk.

A magyar nyelv szempontjából van még tényező, ami igen komoly vitákra adhat okot: mennyire tartsuk magunkat az egyiptomi nevek átírásában az Akadémia által elfogadott hangokhoz? (Más szóval: mit tekint az Akadémia a magyar nyelvben létező hangnak?) Ebből kifolyólag szinte minden, nem latin betűt használó írásrendszer művelői szembetalálkoznak a magyar nyelvű átírás problémájával. Egyes nyelvek esetében már született egységes rendszer, bár, hogy ezek ma - vagy mondjuk úgy: az megalkotásuk után évtizedekkel, és több évtizednyi haladással - mennyire tekinthetőek általánosan elfogadhatónak, az már kérdéses. (Ezekben az esetekben, nem a "hotep-esek" és a "hetep-esek" esnek egymásnak, hanem a korábban már kidolgozott, akkor valamilyen szempontok alapján elfogadott - de azóta talán már túlhaladott - rendszer támogatói és ellenzői.)

Ma már világos, hogy számos nem latin betűs nyelv magyar nyelvű átírása - vagy inkább magyar nyelvű szövegkörnyezetbe való átültetése - esetében szinte képtelenség tartani magunkat az akadémiai szabályokhoz, illetve csak tucatnyi más átírási szabály megsértése árán. Erre az Akadémia is rájött, így a nem latin betűs szavaik átírására vonatkozó szabályai mára ajánlássá szelídültek, így már sokkal rugalmasabban lehet ezeket az irányelveket alkalmazni.

A mi szempontunkból a legnagyobb probléma az volt, hogy az Akadémia nem fogadja el a "kh" hangzót, az egyiptomi nyelv átírása szempontjából viszont igen nagy szerepe van. Az egyiptomi nyelvben nem kevesebb, mint négy különböző "h" hangzó van*, és a "kh" elengedhetetlen ahhoz, hogy legalább a legmarkánsabbat meg tudjuk saját nyelvünkben is különböztetni. [Ez az ún. "félkörös h", (a x - ha itt egy x-et látsz, telepítsd a Transliteration fontot a gépedre), ami például az ankh (anx) szóban szerepel.] Így ebben az esetben "eltekintünk" az akadémiai ajánlástól, és e hangzó érzékeltetésére megtartjuk a "kh" betűkombinációt.

Ez a probléma nem csak az óegyiptomi szavakat és neveket érinti, hanem a modern arab földrajzi neveket is, hiszen azok is számos olyan hangzót tartalmaznak, melyet a magyar nyelvben problémás érzékeltetni. (A legmarkánsabb ebben az esetben is a "kh" hangzó - ld. Dakhla-oázis nevében; vagy még látványosabb Szudán fővárosának esetében, ami a "köznyelvben" is Khartúmként honosodott meg az akadémiai szabályok szerint ajánlottnak tekinthető Hartúm helyett, de emellett érdemes még kiemelni az "ain" (a) vagy az "ei" hangzó esetét - ld. Tell el-Dabaa, illetve Deir el-Medine.)

5. probléma: Az összes többi nyelv, illetve a bibliai alakok

Ahány nyelv, annyiféle alakja, átírása - pláne kiejtése - van egy egyiptomi szónak vagy névnek. Engedd meg, hogy egy személyes élménnyel érzékeltessem a problémát! A példa még csak nem is egyiptomi vonatkozású, de egyiptomi kontextusban is maximálisan érvényes. Süldő gólya koromban az asszír palotaművészettel ismerkedve láttam először angol nyelven leírva III. Tukulti-apil-essara asszír király nevét: Tiglath-pilaser - így nézett ki. Hát elméláztam egy ideig, mire rájöttem, kiről is van szó, pedig még csak nem is ismeretlen talajon jártam. Ehhez képest képzelem, milyen helyzetben lehet az az olvasó, aki éppen csak ismerkedik egy újonnan felkapott témával, kultúrkörrel! Nem irigylem szegényt.

Azt hiszem, ez az eset elég látványosan illusztrálja az idegen és a magyar névalakok közötti különbséget. A probléma alapvetően abból adódik, hogy egyéb (úgy angolszász és germán, mint újlatin) nyelvterületeken szeretik az egyiptomi (és az akkád) nevek bibliai (tehát héberre átültetett) alakját használni. Így lesz Sesonkból Sisák, Nabu-kudurri-uszurból pedig Nabukodonozor vagy Nabukadnecár. Az idegen nyelvű szakirodalom ráadásul gyakran használja egy adott kultúrkörhöz tartozó név más kultúrkörben meghonosodott alakját, és itt nem csak az egyiptomi nevek görög vagy bibliai (héber) alakjaira gondolok, hanem például arra, amikor egy Egyiptomról szóló könyv a XXV. dinasztia egyik királyának, Tanutamonnak a nevét annak akkád alakjában, "Tandamani"-ként adja meg. Mi a KEMET-en tartózkodunk a külföldi szakirodalmi, illetve bibliai alakoktól, kerülve a sokszor többszörös "fordítás" okozta torzulásokat.

6. probléma: Kákosy vagy nem Kákosy?

Az egyiptomi nyelv átírását illetően nincs hivatalosan elfogadott "akadémiai" verzió, bár kétségtelen, hogy Kákosy tanár úr átírásait "illik" annak tekinteni (korábban mi magunk is az általa megadott alakokhoz igyekeztünk igazodni, és másoknak is ezt tanácsoltuk). Viszont maga Kákosy tanár úr sem minden esetben következetes az átírások tekintetében. Márpedig akkor felmerül a kérdés: melyik Kákosy-verziót fogadjuk el? Hogyan, és milyen mértékben "kákosyzáljuk" azokat a névalakokat, melyek Kákosy tanár úr könyveiben egyáltalán nem fordulnak elő? Ha van például egy -nakht végű név, akkor azt -nakht, -nehet vagy -nuhe (Szinuhe mintájára) formában írjuk-e át?

Mi végül úgy döntöttünk, a Kákosy-féle írásmódokat továbbra is megtartjuk irányelveink között, de apróbb változásokat azért megengedünk magunknak, illetve egyes esetekben az általa javasolt átírási megoldásokat "tradicionális" formaként tartjuk meg. (Ennek részleteit lásd a következőkben.)

7. probléma: A tradíció hatalma

A helyzet ugye egyre bonyolódik? De tételezzük fel, hogy az ember lánya valahogy össze tudja egyeztetni a fenti négy szempontot, és ki tudja kerülni, meg tudja oldani az általuk felvetett összes buktatót. Kész a tökéletes megoldás. Viszont hirtelen megkapja az arcába, hogy márpedig "hülyeséget" beszél, mert akiről ő beszél, az bizony Szinuhe, nem pedig Szanekhet vagy Sza-Nekhet! Mert a kritikusa azt már hatvan helyen úgy olvasta!

És elérkeztünk ahhoz a szemponthoz, ami egy csapásra, saját jogán, minden további magyarázat nélkül képes felülírni az össze többit: a tradíció! Az egyiptomi kultúra egyik alapvető értéke, rendező elve olyan mértékben érezteti hatását még ma is - több ezer évvel az utolsó egyiptomi fáraó uralmának vége után - hogy minden tudományos és egyéni szempont, illetve a legszigorúbb következetesség is meghajlik előtte. Mert hiába döntöm én el, hogy az "Elrejtett" nálam "Amon" az "erő" pedig "nakht" (így lesz a XX. dinasztia neves írnokának neve az átírásban Amonnakht), Szinuhe akkor is Szinuhe marad, pedig joggal kérnék számon, hogy akkor "miért nem Szanekhet". A fentiekkel szemben is a tradíció "amenezi" le az Amenemhatokat és az Amenhotepeket, pedig a következetesség Amonemhatot és Amonhotepet követelne.

8. probléma: Dzsedefré vagy Radzsedef?

Az egyiptomi nyelvben és írásban van egy szabály, amit talán "tiszteletbeli előreírás"-ként lehet a legtalálóbban meghatározni. Ez azt jelenti, hogy egy nagy tiszteletben álló lény (legtöbbször isten) nevét illik előre írni, akkor is, ha a kiejtett névalakban nem elöl áll. Így lehet az, hogy az Uszermaatré névalakban bár a Ré - és gyakorta a Maat is - az uszer előtt áll, a kiejtésben mégis mögé kerülnek.

Néha nem egyértelmű, hogy egy teofór (azaz istennevet tartalmazó) névben az isten nevét a kiejtésben is előre kell-e venni vagy nem (ennek meghatározásában több szempontot is figyelembe kell venni, de ezekben ehelyütt nem térnék ki részletesebben). Ez általában akkor fordul elő, ha az adott névnek többféle etimológiája is elképzelhető: úgy is van értelme, ha az isten neve elöl áll, és úgy is, ha hátul. (Az egyiptomi nevek mindig beszélő nevek, tehát kell, hogy értelmük legyen).

 
Szenuszeret Kheperkaré két kartusa a karnaki Fehér-kápolnából. Mindkét kartusban az istennév van elöl, holott kiejtésben a szó végén a helye.
 - ÉSzAH felvételei

Ilyen például Dzsedefré neve, melynek latin betűs átírásában a Radzsedef forma is elterjedt (főképp idegen nyelvterületen), vagy Nebré, melynek Raneb alakját is ismerjük. E két esetben is Ré isten nevének a tulajdonnévben történő elhelyezése a kérdés. Ismert példa még Szenuszeret neve is. A szen (fivér) szóból és egy istennő-névből tevődik össze, de a hieroglif verzióban az istennő neve előre kerül, kiejtésben viszont hátra.

Tovább bonyolítja a kérdést, hogy az egyiptomiak ebben a tekintetben sem voltak következetesek, hiszen akadnak a fentieknek ellentmondó írott alakok, melyeknél az istennév nem kerül előre (például Szenenmut neve, ami ugyanúgy épül fel, mint a fenti példában említett Szenuszeret, de ahol az istennő neve a név végén marad). Így időnként kérdés, hogy ezeket írnoki hibának kell-e kezelni, vagy annak bizonyítékaként, hogy a kiejtésben sem mindig helyezték előre az ilyesfajta tiszteletet érdemlő lények nevét.

A KEMET oldalain mi igyekszünk mindig megadni ezt a tiszteletet, így mindig a tiszteletbeli előreírás szabálya szerint írjuk át a teofór neveket.

Az egyiptológiai témájú tudományos ismeretterjesztő könyvek egyik legvitatottabb pontja az idegen - elsősorban az óegyiptomi - személy- és helynevek átírásának módja. A fentiekből, remélem, kitűnik, hogy nincs konszenzus, nincs végkövetkeztetés, nincs egyetlen üdvözítő megoldás. Vannak helytelen megoldások - ezek természetesen kerülendők - és vannak helyes megoldások, és utóbbiak között bizonyos határokon belül szabadon válogathatunk. A lényeg az, hogy a választásunkhoz ragaszkodjunk, az esetleges kivételeket pedig meg tudjuk indokolni, és így létrejöjjön egy olyan saját átírási "rendszer", mely a lehetőségekhez mérten következetes. Maradéktalanul nem tud az lenni! Legalábbis akkor nem, ha a fenti szempontok mindegyikét figyelembe kívánjuk venni, márpedig mi figyelembe kívánjuk, mivel úgy gondoljuk: ha valamelyiket nem vesszük figyelembe, az nagyobb baj, mint egy-két olyan névalak, mely valamilyen tekintetben "kilóg" a következetesség szoros hálójából. A fenti szempontok mindenkinél más súllyal esnek a latba, van, akinek az egyik fontosabb, van, akinek a másik. Véleményem szerint azonban egyetlen igazi kritérium, követendő irányelv van, illetve kell, hogy legyen: az, hogy az olvasó mindig tudja, hogy kiről/miről van szó, tehát, hogy az átírás felismerhetően azonosítható legyen. (Hangsúlyozom: itt a szakmai szempontból helyes megoldások közötti választásról van szó!)

 
Végszóként pedig annyit mondanánk
Federico Fellini szavait idézve, hogy fenntartjuk magunknak a jogot, hogy ellentmondjunk önmagunknak. Az egyiptomi átírások tekintetében néha minden okunk megvan rá. :-) Higgyétek el: nem érdemes "hetepesek" és "hotepesek" táborára oszlani. A cél az, hogy mindenki tudja, milyen "elégedettek" vagyunk. :-)

ÉSzAH
eszah kukac kemet pont hu

_____

Egy szinttel feljebb Előző oldal Oldal nyomtatása (többi keret nélkül) Következő oldal Vissza a lap tetejére