Teljes képernyőre nyitEgy szinttel feljebbMaat, nefer, hotep

Aki az egyiptomi kultúrával foglalkozik, lépten-nyomon szembetalálkozik ezzel a három szóval: maat, nefer, hotep. Lefordítva a maat igazságot szokott jelenteni, a nefer szépséget, jóságot, boldogságot, a hotep áldozatot, megelégedést, vagy békét. Ezek a fordítások azonban megtévesztők, mert meg sem közelítik a szavak mögötti fogalmak értelmét. Aki az egyiptomi kultúrával foglalkozik, az egész akkori gondolatvilágot, életfelfogást csak akkor ismerheti meg, ha ezekkel a - nem is fogalmakkal, de egyenesen eszmékkel! - tisztában van.

Mivel ezek az ideák mindkettőnk számára sokat jelentenek és így mindkettőnknek van róluk mondanivalója, rendhagyó módon egy közös, párbeszéd jellegű írásban próbáljuk megfogalmazni, lehetőleg egymást nem ismételve, hogy mit jelentenek nekünk és miért ilyen fontosak.

HoremWeb és ÉSzAH

csík

 

Maat felmutatása - IX. Ramszesz
IX. Ramszesz felmutatja Maat-ot, bizonyítandó, hogy eleget tett a fáraói kötelességeinek.

Maat Merenptah sírjából
Maat istennő Merneptah sírjának bejáratánál
- HoremWeb felvétele

A szív mérlegelése
A szív mérlegelése - a bal oldali serpenyőn Maat tolla, a jobb oldalin az elhunyt szíve látható.

HoremWeb:
Maat, igazság. És mennyivel több annál! Erre a szóra, fogalomra, eszmére is igaz a Sagan-paradoxon (eredetileg: "Az univerzumra azt mondani, hogy molekulák halmaza, olyan, mintha Shakespeare műveire azt mondanánk, hogy szavak egymás mellé téve", azaz az egész több, ha egységében nézzük, mint részeinek összessége). Az óegyiptomi felfogás szerint a világot a jó és a rossz, a sötétség és a fény, a sivatag és a Nílus termékeny völgye alkotta egyensúly, a harmónia tartja meg. Nem egyszerűen dualisztikus világkép ez, sokkal árnyaltabb annál. Bonyolultabb, mint a yin és a yang fekete-fehér egyensúlya, összetettebb, mint a nyugati vallások Jó és Rossz felosztásában gondolkodó filozófiája. Hallatlanul érzékeny, finom áthatások szövedéke, ahol nincs igazán jó és igazán rossz, Széth megmenti Ré bárkáját Apóphisztól minden este, és Hórusz aljas kis trükkökkel próbál bosszút állni nagybátyján, és saját anyját, Íziszt is lefejezi, amikor az megszánja testvérét. Ahol ez a szövedék sérül, a világ rendje és stabilitása sérül, ahol a rossz abszolút rossz, ott a jónak abszolút jónak kell lennie, hogy a harmónia fennmaradjon. És mivel abszolút jónak lenni abszolút nehéz, a világ rendjének fenntartásához meg kell őrizni az igazságot, hogy az abszolút rossz ne jöhessen létre. A maat nem kevesebb, mint a világ létezését biztosító isteni igazság, igazságosság, aminek megőrzése minden élő, ember, isten feladata. Az embertől azonban nem várható el, hogy tökéletesen értse és átlássa a maat mibenlétét, ezért ez az élő isten, a fáraó feladata. Fáraónak lenni nem azt jelenti, hogy egy abszolút teljhatalmú monarcha kénye-kedve szerint cselekedhet. A fáraó legfontosabb feladata az, hogy a maat uralmát, a világ igazságosságát fenntartsa a Két Országban, megőrizze annak egyensúlyát, és biztosítsa az emberek és istenek közötti kapcsolatot. A fáraó, aki maga is netjer nefer, (jóságos isten), az egyedüli jogosult arra, hogy az istenekkel kontaktust teremtsen, még ha át is kell ruházza ezt a jogát a főpapokra, hiszen nem lehet mindenhol egyformán jelen. A fáraó kötelessége, hogy az isteneket áldozatokkal lássa el, ő adja a síráldozatokat is. Az áldozati szövegek jellemzően a "hotep di niszu" formulával kezdődnek: "áldozat, melyet a király ad". (Erről lejjebb képet is találsz.) A fáraó feladata, hogy az istenek és az emberek között is meglegyen a harmónia, ott is érvényesüljön a maat: megfelelő áradás jöjjön, ne hulljon víz az égből (huh, micsoda bizarr csoda, még jó, hogy halak nem követik!), elkerüljék a földeket a sáskák és az egyéb kártevők, és se a külső, se a belső ellenség ne fenyegesse a Két Ország kényes békéjét. Ehhez pedig neki kell ellátnia az isteneket áldozatokkal és imával, végső soron az ő felelőssége az elégedettségük. Ha ez a harmónia csorbul, sötétség száll le az égből, pusztító felhőszakadás veri el a termést és rombolja le a nyerstégla házakat, és betegségektől, rontástól pusztul el a jószág és a vetés. A maat, az isteni világrend nem más, mint az élet alapja, aminek része az is, amit mi igazságnak hívunk, de az egész sokkal több annál.

ÉSzAH:
Igazság és rend. Kislány koromban ügyvéd akartam lenni, mert olyan szép dolog védeni az igazságot és azt, akinek igaza van. Aztán felnőttem és láttam, hogy a legritkább esetben győz az igazság és az, akinek igaza van. Azután "visszacseperedtem" gyerekké és észrevettem, hogy az igazság nem a tárgyalótermekben, még csak nem is törvénykönyvben érvényesül és nyer definíciót. Vagy belül, magunkban találjuk meg az értelmét, vagy sehol. Ha ott nem találjuk meg, akkor hiába keressük máshol. Ez a maat. A "tudat", hogy igazunk van. Nem is tudat, inkább egy érzés, amit Phil Collins a következőképpen fogalmaz meg:

"Jesus, he knows me and he knows I'm right."
(Jézus ismer engem és tudja, hogy igazam van.)

Az itt tárgyalt három fogalom közül csak a maat jelenik meg perszonifikált formában a panteon tagjaként (ld. az Istenek rovat hamarosan megjelenő, Maat című írását, és a fenti képet).

Az egyszeri egyiptomi a maat-ot leginkább a szív mérlegelésén keresztül értelmezte. Ezt a jelenetet a Halottak Könyvéből ismerjük. Az elhunyt szíve felkerül egy mérlegre, melynek másik serpenyőjében Maat tolla van, az igazság szimbóluma. Ha szív ennél nehezebbnek bizonyul, akkor elhunyt nem juthat be Ozirisz birodalmába, és én személyem szerint nem hiszem, hogy létezik olyan ember, aki félelem nélkül teheti a szívét ebbe a mérlegbe.

elválasztó

A "Fekvő Ramszesz" HoremWeb fotógrafikáján
A memphiszi Fekvő Ramszesz HoremWeb fotógrafikáján

Megcsonkított levél Kirlián-fotója
Megcsonkított levél Kirlián-fotója
(erősen retusált)

HoremWeb:
Nefer, a szépség, a jóság. Mi a szép? Egy szabályos arc, egy csinos ruha, egy arányos épület? Vagy egy színpompás naplemente, egy vadregényes táj? Ezek a mi fogalmaink. Nem kizárt, hogy az egyiptomiak is kedvüket lelték az ilyenekben, sőt, a sírdíszítések egyértelműen jelzik, hogy a túlvilágra ilyen körülményeket szerettek biztosítani maguknak. De a nefer messze túlmutat a mi szépségfelfogásunkon. A nefer önmagában, a szemlélő tudatától függetlenül is szép, mert a maat harmóniája sugárzik belőle. "Szép az, ami érdek nélkül tetszik" - mondta Kant az azóta közhellyé vált definíciót. Az egyiptomi felfogáshoz azonban Karácsony Sándor meghatározása áll közelebb: "a szép a lét örök aktuális formája". A nefer az, amin átsugárzik a harmóniája. Nefer az, ami belülről fakad, önmagában, divatoktól és deklarációktól mentesen szép, visszaragyog benne a teremtés nagyszerűsége, az isteni világrend tisztasága. "A szép az isten attribútuma" - ez is Karácsony Sándortól származik, és még határozottabban rímel arra, amit a nefer jelent. Amíg a mai korban a külső, felületes szépség, a beauty az úr, és az egyéniség, a jellem, a belső érték ragyogására legfeljebb rácsodálkozunk. Míg a divat ránk erőszakolta szépséget eszményítjük, majd eldobjuk az újabb divatirányzat érkezésekor, az ókori egyiptomi szépségeszmény meg tudta őrizni érvényességét az évezredek gyilkos során is. Egy memphiszi Fekvő Ramszesz szoborra mind a mai napig gyönyörködve tekintünk; Rekhmiré sírjának domborművei elbájolnak, és muszáj szeretni őket; Hatsepszut halotti temploma a maga három és félezer évével merészen modern harmóniát sugározva nyűgözi le a szemlélőt. Viszont a XX. század elejének eszményeit, szépségideáljait legfeljebb megmosolyogjuk. A jelen korunk szépségideálja, a beauty mulandó és véges, csak a nefer örök.

ÉSzAH:
Midőn a nefer szó rejtett, belső lényegét kutatjuk, nem szabad megfeledkeznünk egy harmadik jelentésről: boldogság. Ha belegondolunk, nem is áll olyan távol ez a fogalom a szépségtől. A legszebb modell is üres kirakati bábu csupán, egy pazar burok, ha a mosolya mögött nincs tartalom. Ugyanakkor a sokak által középszerűnek, mi több, csúnyácskának ítélt lány is díva lesz, ha sugárzik a boldogságtól. Még tovább is lehet menni a szó jelentésének árnyalatait fürkészve. Manapság már szinte közhelynek számít, hogy a szépség nem a külső jelzője, nem a megjelenésben rejlik. Láttál már valaha Kirlián-fotót félbetépett rózsalevélről? Az aurája még mindig az egészet mutatja. Olyannak mutatja, amilyennek eredendően teremtetett! Teljes szépségében mutatja, még akkor is, ha mi már roncsolva látjuk. Mert a rózsalevél ugyanaz a rózsalevél akkor is, ha félbetépték, elcsúfították. A lényege nem változott.

Az egyiptomi királyszobrok is olyanok, mint a Kirlián-fotók: a lényeget mutatják, a tökéletes istent (nefer netjer). A királyszobor mindig ereje teljében lévő, arányos testalkatú, izmos, fiatal férfiként ábrázolja az uralkodót. Akkor is, ha féllábú volt vagy vékonydongájú, esetleg púpos. Akkor is, ha a fáraó életének alkonyán készült. A felirat mellett pedig még akkor is azt hirdeti: NEFER NETJER: A tökéletes isten! Mert a lényege - a lelke - nem változott a korral, és nem is változtatja meg az sem, hogy milyen testbe záratott éppen akkor. Én egy "könnyedebb" műfajban találtam meg a magam nefer-definícióját:

"Szép vagy és nem csak fénytelen, sugártalan büszkeség." (Ákos)

elválasztó

Mehu vezír álajtója...

...és a kinagyított áldozati szöveg: "Hotep di niszu"
Mehu vezír álajtója, és a jobb felső sarkán lévő áldozati szöveg kinagyítva  (a jobbról balra olvasandó sorok kezdőszavai a "hotep di niszu" formula).

HoremWeb:
Hotep
, áldozat, béke és megelégedés. Számunkra hatalmas távolságokra álló fogalmak, pedig nagyon könnyű ráérezni az előző két példa után, hogy mennyire ugyanarról szól mindhárom. A mai ember áldozatot kényszerből, nehéz szívvel hoz. Nem áld, amikor áldoz, hanem áldozatul esik. Nem adományoz, hanem feláldozza javait, kényszerből és nehéz szívvel. Nem megnyugvást és áhítatot jelent az áldozat, hanem gond, mert sérti a birtoklás szentségét. Az ókori egyiptomi felajánl, és megelégedést szerez számára, hogy kielégítette az isteneket, mert tudatában ezzel az párosul, hogy oltalmat, békét nyer ezáltal. Nem csorbulnak javai az áldozattal, mert bizonyos benne, hogy jó cserét csinált. És még akkor is tud áldozni, ha nincs birtokában olyannak, amit áldozati ajándéknak adhat: áldozni szóval, gondolattal is lehet. Az ima, a dicséret, a megemlékezés is áldozat, az azokban megfogalmazódó gondolat megteremti a maga valóságát egy másik, talán isteni létsíkon. Ma már a gondolattal áldozással is feláldozunk és elveszítünk valamit, egyszerűen nincs rá idő, mert kezdődik a tévében a Barátok közt, nem jön a villamos és a főnök bal lábbal kelt fel - ezek mind-mind fontosabbá váltak a belső, lelki békénél. Az áldozat, ami megkönnyíti a szívet és a lelket, és a belső béke egyetlen tőről fakadnak, és az egyiptominak, legyen bár fáraó, pap vagy földmíves, ugyanazt a fogalomkört jelentik. Áldozatot csak a fáraó mutathat be, a papok az ő helyetteseként, az ő nevében teszik, amikor ők teszik. De az egyszerű embernek is fontos, hogy elmenjen például a "keleti kapu Ptahjához" (vagy más nyilvános istenszoborhoz, vagy hasonló jelképhez), és megelégítse (hotep) az istent imája áldozatával (hotep), és így saját, igen nagyra becsült lelkeinek is békét (hotep) és megelégedést (hotep) szerezzen. Ehhez esetleg közvetítést kér, a templomok nyilvános udvarában felállított szobrok segítségét, amilyet például Amenhotep, Hapu fia is csináltathatott magának, hogy mások segítségére legyen. Miért kellett a közvetítő? Azért, mert az egyszerű ember bizonytalan abban, hogyan fordulhat kellő tisztelettel az istenhez. Az istenhez imádkozni szigorúan a szent szövegek felolvasásával lehetett, az önálló ima nem volt méltó arra, hogy egy isten "szépségét dicsérjék" vele. Nem véletlen, hogy a keresztényeknek is előírta Jézus, hogy hogyan imádkozzanak - ezért adta a Miatyánkot a tanítványoknak - hiszen az önálló, egyedi ima erősen hajlik arra, hogy az isten nagyságának, hatalmának elismerése, "szépsége dicsérete" helyett kunyerálásba, panaszáradatba, zsarolásba forduljon. A legtöbb vallás szigorúan előírja a megadott szent szövegek használatát, szinte csak a keresztények különcködnek. Az egyiptomi felolvasó pap se mondhatta fejből az unalomig ismert szöveget, olvasnia kellett, hogy egyetlen hang se térjen el attól, ami méltó volt az istenhez.

ÉSzAH:
Nehéz bármit is hozzátenni ahhoz, amit HoremWeb barátom a hotep-ről leírt. Annyit mondanék még el róla, hogy ellentétben a másik két tárgyalt ideával, a hotep számomra egyfajta állapotot jelöl. Egy olyan állapotot, melyre legtöbben nem tanulnak meg vágyni. Számomra érthetetlen, hogy az emberek legtöbbje miért nem akar békében lenni magával és a világgal, miért nem akar elégedett lenni. Hangsúlyozom: itt a szándék hiányát hiányolom!!! Elérni akkor is nagyon nehéz, ha minden lélegzetünkkel vágyunk rá. Miért nem akarunk megállni, hogy örüljünk egy percre annak, amit elértünk? És ha örülünk valaminek, akkor miért nem állunk meg egy percre megköszönni? Áldozattal vagy anélkül.

csík

HoremWeb:
Maat, nefer, hotep. Három olyan fogalomkör, ami alapvetően meghatározza az akkori és a mostani világfelfogás közötti különbséget. A XXI. század elején maat egyetemes isteni igazságát az apró, személyes igazságok váltották fel. Felfoghatatlan számunkra, hogy egy dolog nem csak egyik vonatkozásában igaz, de egy azzal ellentétes vonatkozásában is. Az igazság nekünk már szigorúan egyarcú, aprócska részletekben kergetjük azt, ami részletei összességével is kifejezhetetlen. Kutatjuk a szépség forrását, újabb és újabb etalonokat állítva és elvetve, és vakon megyünk el a szépség isteni ragyogása mellett. Ha pedig mégis sikerül rátalálnunk, ahelyett, hogy gyönyörködnénk benne, birtokolni akarjuk, az pedig önmagában lehetetlen. Ez az iránytévesztés vezet oda, hogy a lelki béke, a megelégedettség valódi mivoltára már elképzelésünk sincs, vagy ha mégis, hát igencsak ködös. Pedig az igény meglenne rá mindenkiben, ezt bizonyítja a különböző szekták reneszánsza. Sokan tanfolyamokról szemináriumokra vándorolva vadásszák azt, amit nem lehet erővel megszerezni, mások kívül keresik, ami csak belül lelhető meg. Amíg csukott szemmel, kételkedve keressük a maat-ot, és mindenáron birtokolni akarjuk a nefer-t, a hotep meghal a számunkra.

ÉSzAH:
Maat, nefer és hotep. Számomra ezek az eszmék, ideák elválaszthatatlan egységet alkotnak. Három fogalom, mely eggyé válik abban a transzcendens valamiben, amit talán istennek nevezünk. Nem furcsa, hogy bármelyik vallásról beszélünk, bármilyen istenségről, ha mögé nézünk, előbb-utóbb ugyanazokhoz a fogalmakhoz jutunk el? Egy = három és három = egy. Talán a kereszténység mutatja ezzel a legszorosabb párhuzamot. A három elválaszthatatlan. Ha az egyiket nem birtoklod, a másikat sem tudod megragadni, viszont ha az egyiket megtalálod, megteremted magadnak, akkor az magával hozza a többit. Nem lehetünk boldogok igazság és elégedettség nélkül, ahogy egy elégedetlen és boldogtalan ember sem lesz soha igazságos. Viszont az ellenkezője is igaz. Érezted már valaha azt a mennyei elégedettséget és boldogságot, ami akkor szállja meg az embert, amikor igazságosan döntött vagy ítélt? Amikor egy ilyen döntést nem az érdek vezérelt, hanem kizárólag az a törekvés, hogy helyesen cselekedj, még akkor is, ha ez, akkor és ott akár még a károdra is volt? Érezted az elégedettséget, amikor bizonyságát láttad a döntésed helyességének később? Amikor az eredménye szárba szökkent, és az életed kertjének legszebb virága lett, még ha egy-két silányabb cserjét ki is kellett vágni kezdetben miatta? Vég nélkül sorolhatnám a példákat.

Az isteni lényeg egyesíti magában ezt a három tényezőt, ez által lesz isteni. Minél jobban magunkba olvasztjuk őket, annál közelebb kerülünk ahhoz, amit a világ minden vallása hirdet: igazak leszünk, boldogok és elégedettek. A szavak legnemesebb értelmében. Ez a mi szentháromságunk.  

_____

Egy szinttel feljebb Előző oldal Oldal nyomtatása (többi keret nélkül) Következő oldal Vissza a lap tetejére