Teljes képernyőn Egy szinttel feljebb

Lótuszvirág orrán, és egyéb zöldségek
...avagy mit köt az orrunkra egy-egy szóvirág?

Ha az ember rendszeresen olvassa az ókori szövegek fordításait, egy idő után egész jól be tudja határolni a szöveg eredetét. A témák jellegzetes megközelítése és egyfajta elvi hozzáállás mellett számos szókép és tipikus fordulat ad támpontot, amitől minden kultúrának sajátos irodalmi íze van. Fontos dolog, hogy amíg kortárs szöveget fordít az ember, addig mindent el kell követnie, hogy a fordítás a lehető legmagyarosabb legyen, még csak sejteni se lehessen, hogy milyen nyelven készült az eredeti. Viszont a régi szövegek fordításánál talán még fontosabb az, hogy az elmúlt korok gondolkodásmódjára, szemléletére, sőt, hétköznapjaira utaló nyelvi elemek minél pontosabban megmaradjanak a fordításban is. A mai szöveg fordításánál az idegen elemek - anglicizmusok, germanizmusok, stb. - üldözendők; az ókori (jobban mondva régi) szöveg esetében meg kell találni a módját, hogy minél pontosabban és magyarosabban utat találjanak az olvasóhoz a kor jellegzetes szófordulatai.

A kifejezések képszerűsége különleges ízt ad az egyiptomi szövegeknek. Pianhi hadjáratáról szólva már találkozhattunk ilyen megfogalmazásokkal, hogy a fejedelmek "egy vízben egyesültek", vagy éppen "fogytán volt a levegő az orruk számára". Azonban bármilyen szemléletesek is ezek a fordulatok, bármennyire is rávezetnek az egyiptomi mentalitás megértésére, a mai ember számára időnként meg is nehezítik a szövegek helyes értelmezését. Egész egyszerűen: zöldségeknek tűnnek.

A szöveg folytatásához...
Egyiptom az űrből

Egyiptom térképe
Kemet sivatagok között zöldellő szalagja
(Űrfelvétel: NASA, Térkép: HoremWeb)

Hatsepszut libáció
Hatsepszut megtisztítása
(HoremWeb felvétele)

Libáció Kom Ombóban
Ugyanez a jelenet Kom Ombóból
(HoremWeb felvétele)

Pedig a fentiekhez hasonló, vízzel kapcsolatos szóképek egy sajátos helyzet tanúi. Kemet, főleg pedig Felső-Egyiptom furcsán "egydimenziós" országa legfontosabb közlekedési útvonala a Nílus. Egydimenzióst írtam, mert az ország számottevő kiterjedése a folyó mentén, észak-déli irányban volt, a kelet-nyugati kiterjedés fogalmilag sokkal inkább a mitikus régiókba vezetett. (Még a túlpart, azaz a nyugati part fogalma is erősen kötődött a túlvilághithez: a termőföldeken túl, valahol az ismeretlenben a halottak birodalma húzódott, ahová esténként is alászállt, hogy másnap keleten, az élet oldalán bukkanjon elő. Aki "megtért a túlpartra", az meghalt, és teljes épségében visszatérni csak nek adatott meg...) Az evilágon azonban szinte bárhova el lehetett jutni a folyam vizén, hiszen a nagyjából ezer kilométer hosszú ország lakható, művelhető területe néhány helyen kevesebb, mint három kilométer széles volt, a Deltában pedig vízi utak szövevénye hálózta be a mocsarak közötti dombocskákon meghúzódó településeket. Felső-Egyiptomban a többnyire magas sziklafalakkal határolt folyamvölgyön kívül a sivatagi bányák, és a Líbiai-sivatag nagy oázisai rejtőztek, amelyek a mindennapi nyelvi élet számára kieső területek voltak. A Szeretett Földet - ahogy időnként az egyiptomiak nevezték országukat - délről a katarakták sora, északról a Földközi-tenger nagyjából lehatárolta. Egy ilyen zárt világban végighúzódó folyam nem csak fő közlekedési útvonal (majdnem azt írtam, hogy eszköz), hanem az egész életvitel egyik meghatározó eleme. Ez a mitológiában, a világról alkotott elképzelésekben, és számos nyelvi fordulatban, kifejezésben is megjelent. Nemcsak a Tejút "csillagösvénye", az Égi Nílus tanúskodik erről. A már emlegetett sztélén a Pianhi ellen szövetkező deltabeli fejedelmek "egy vízben egyesültek", azaz hajóik a Nílus egy adott ágán, annak egy adott helyén gyülekeztek - és szövetségre léptek. Szinuhe is úgy inti az őt befogadó Amunensit, hogy keresse Szenuszert (Szeszósztrisz) kegyét, mert "nem habozik jót tenni annak az idegen országnak, mely az ő vizein van." A hazatérőről azt olvashatjuk, hogy "vízére tért" - mi úgy mondanánk, hogy hazai vizekre evezett. Lám, minő hasonlóság...

A víz jelentősége a jellemző szókapcsolatokban azért is nyert ekkora hangsúlyt, mert a mindennapok kiemelten fontos eleme volt. Áradáskor, és főleg áradás után létfontosságú volt a csatornákon végzett egész éves munka. Tározókba gyűjtötték az áradat vizét, majd, ahogy a Nílus szintje csökkent, fokozatosan eresztették ki, hogy minél nagyobb területet, és minél tovább lehessen öntözni. A csatornák vize minden talpalatnyi termőterületre eljutott - mert ahová nem ért el, ott termőföldről nem lehetett szó. A víz élelemforrás is volt, hiszen minden más információval ellentétben az egyiptomiak igenis fogyasztottak halat - az itt-ott található tilalmak egyes helyekre, időszakokra, halfajtákra vonatkoztak. És a víz volt a megtisztulás eszköze, nem csak testi, de spirituális értelemben is. A megtisztulást, tisztaságot jelentő wab (vagy uab - wab hieroglifa wab) hieroglifa lábakon álló, megdöntött korsó volt, amelyből víz csorog. Sok esetben a fáraó megtisztítását ábrázoló jeleneteken a megtisztítást (purifikációt) végző isten(ek) korsójából csurgó vizet apró ankhok szimbolizálták, ami számunkra az élet vizét, számukra a víz biztosította életet jelentette. Nem is olyan nagy túlzás, hogy minden a víz körül forgott, így aztán a víz mindenben szerepet kapott.

A víz azonban ellenséges is lehet, és megszelídítésének egyik - talán legfontosabb - eszköze, a hajó is gyakori a metaforákban. Ptahhotep így inti a tékozló fiát megtagadni készülő apát: "mert nem vész el az, akit az istenek vezetnek, ám akit hajó nélkül hagynak, nincs annak számára átkelés". Ez így alapjában elég banálisnak hangzik, de az egyiptomiak vidáman lubickoltak a szimbólumokban, és ha mi is jelképekben gondolkozunk, könnyű belátni a valódi üzenetét: hová is kel át az ember? A túlsó partra. És mi van az egyiptomi fogalmak szerint a túlparton? Igen, a túlvilág. A gyermeke nélkül maradt apának ki gondoskodik majd a megfelelő áldozatokról? A Két Ország lakóinak ez bizony fontos szempont volt! Ptahhotep szigorú az ifjonti hév megnyilvánulásaival szemben, a mellett érvel, hogy a zabolátlan ifjút büntetni kell, meg kell szégyeníteni - de nem szabad magára hagyni. Mert, ahogy mondták: a kormányos nélkül maradt hajó számára nincs kikötő. És mi lesz azzal a hajóval, amely sehol sem köthet ki? Csak sodródik, és előbb-utóbb elsüllyed. Elvész - mégpedig örökre. A vízbe veszett embernek pedig igencsak nehéz dolga lesz a túlvilággal, hiszen ha nincs meg a teste, nem részesülhet megfelelő temetésben sem, és nincs segítsége a túlvilágra jutásban. Még ha megengedhette magának a díszes sírt és a mágikus védelmeket, nem tudja igénybe venni őket. (A Későkortól kezdve aztán már más a helyzet, ahogy arról a Szetna-regény is tanúskodik. Kialakult egy olyan elképzelés, hogy Széth a ládába zárt Oziriszt a Nílusba dobta, és Ozirisz vízbe fulladt - talán ez lehetett az oka, hogy elterjedt a vízbefúltak isteni tisztelete. Van, ahol még templomokat is emeltek a folyóba veszett, és ez által megistenült embereknek.)

És még mennyi mindent lehet a vízzel kifejezni! Ismét Ptahhotep tanácsa, ezúttal arra, hogy bánjon a férj az asszonyával: "az erőszaktól tartsd távol, fordítsd el ettől őt, mert fölvillámlik szeme, tekintete; lágyítsd meg szívét azzal, amit alkotsz, hogy a házad az otthona legyen; ne korlátozd, olyan ő, mint a víz." Hát kell ehhez magyarázat? De nem csak az asszonyokat hasonlítja a vízhez: "ne légy kicsinyes barátaiddal; vízjárta, gazdag föld ez, vagyonnál értékesebb". Vagyis a barátság olyan érték, amely, mivel megsegíti a bajbajutottat, fontosabb minden vagyonnál - vízjárta, gazdag, azaz termő föld. Ez a hasonlat nagyon sokat elárul!

A szöveg folytatásához
Amon és Szenuszeret
Amon-Ré életet ad Szenuszeretnek - egy jelenet a karnaki Fehér Kápolnából
(ÉSzAH felvétele)

Szobek & III. Amenhotep
Szobek III. Amenhotepet "élteti"
(Luxor Múzeum, HoremWeb felvétele)

Merit lótuszt szagol
Mereruka felesége lótuszvirgot szagolgat az áldozati asztal előtt, Mereruka masztabájának egyik domborművén.
(ÉSzAH felvétele)

Sznofru és Szakhmet
Sznofru és Szakhmet - relieftöredék a Tört Piramis völgytemplomából
(Kairói Múzeum)

Hagyjuk most már békén a vizet. Egy másik elem, a levegő is szerepet kapott a képes beszédben. Jellegzetes ábrázolás a templomok falain, hogy az isten az ankhot, vagy az ankhból, dzsed-oszlopból és wasz-jogarból összekombinált tárgyat nyújtja a fáraó orra elé, aki szagolni látszik az ajándékot. Nofertum istent egy rendszeres jelzője egyenesen úgy jellemzi, hogy "Lótuszvirág ő orrán". A lótusz szimbolikája is érdekes, szintén az élettel, az élet (pontosabban a világ - de ez az egyiptomiak számára ez nem olyan nagy különbség) keletkezésével kapcsolódik össze, gondoljunk csak arra, hogy a teremtésmítoszok egyike szerint az Ősvízből kiemelkedő lótuszvirág kelyhében jelent meg a napisten (általában ről van ilyenkor szó) a világ keletkezésekor. Nofertumot, az ifjúság istenét tulajdonképpen ezzel a lótuszvirággal azonosították. Ezt az eseményt ábrázolja Tutankhamon sírjának egyik szobra is, ahol a gyermek fáraó feje emelkedik ki a lótuszból. De mit keres a virág, főleg, ha az maga Nofertum, orrán? Óhatatlanul felidéződik egy másik, főleg esküszövegekben gyakori kifejezés: "(ahogy) orrom ifjú az élettől". Vagy megint Szinuhe szavai: "Élet csak abból a lélegzetből ered, melyet te adsz". A levegő éltető szerepével nagyon is tisztában voltak az egyiptomiak, és a légzés szerve, az orr ilyen formán kapott szerepet e szóképekben. Az illatok is jelentőséggel bírtak, minden bizonnyal azért, mert a belélegzett levegő szaga vagy illata utalt arra, hogy egészséget ad-e, vagy fertőz. Bár nem tudok konkrét szöveghelyre hivatkozni, de biztos vagyok abban, hogy az egyiptomiak felfedezték a csataterek, dögök bűze és az általuk terjedő fertőzések közötti összefüggést, és az ellentétét, a kellemes illatot az egészséggel is összefüggésbe hozták. (Magyarul is használunk hasonló megfigyelésen alapuló kifejezést: a "dögletes bűz" igencsak szemléletes, nem?) Az illatszerek ezáltal nem csak esztétikai élményt nyújtottak, hanem ezen túlmutatva egészséget, jólétet, de legalábbis jól-létet adtak. Ez a felfogás sokkal komolyabb fénybe helyezi az illatáldozatokat is, amelyek így az áldozatot fogadó isten megerősítését célozzák, messze túllépve az általános közérzet javításán. Egyes illatoknak szerintem valamiféle fertőtlenítő hatást is tulajdoníthattak, mivel a gyógyításhoz használt varázsszövegekben, receptekben gyakran visszatérő elem, hogy a művelet elvégzése közben, vagy a kezelés alatt ezt vagy azt füstölni kell. Honnan eredhet ez a szabály? Nos, véleményem szerint a belélegzett illatos levegő, füst a varázsláshoz szükséges megváltozott tudatállapot elérésében is segíthetett, akár bódítással is. Más illatok megnyugtattak, a koncentrációt mélyítették, vagy a démonokat, ártalmas dolgokat tartották biztos távolságban. Mert a feltételezett mágikus hatásról, hiedelmekről sem szabad eltekinteni! (Egy ókori eredetű egyiptomi babona szerint a szántóföldön dolgozó embert nem támadja meg kígyó, ha hagymát dob maga mögé, mert a kígyó nem állhatja a hagyma szagát - egy középkori babona pedig azzal tántorította el a tisztálkodástól Európa, amúgy higiénére nem túl fogékony gyermekeit, hogy a jó kis penetráns testszagtól irtózik az ördög.) A levegő nem csak mint éltető lételem kapott szerepet, de az élet minőségét is meghatározta. Ha pedig az élet nehézzé vált, az élettér átvitt értelemben kevésnek bizonyult, "nem jutott levegő az orruk számára" - ez az élet ellehetetlenülésével volt egyenértékű.

Sok esetben nem ankhot találunk a fáraó orra előtt, bár az talán a leggyakoribb, hanem a megélendő jubileumok - többnyire évezredek, sőt, év-tízezredek, évmilliók jelképét. Máskor maga az éltető isten barátságosan átöleli a fáraót a derekánál, vagy a vállán, és az orruk szinte összeér. A fáraó magát az istenséget lélegzi be, az úgy biztosítja számára az életet, mint nekünk a levegő - a fáraó ezzel is kifejezi azt, hogy élni sem tudna az általa tisztelt istenség nélkül, az istenség pedig éltető pártfogója a Két Föld urának, és vele együtt egész Egyiptomnak. (Sőt, ez akár fordítva is szemlélhető: a fáraó, mint az isteni és emberi szférák közötti közvetítő, áldozataival, a Maat fenntartásával, stb. élteti a szóban forgó istent… Igaz, ez már egy kicsit túl messzire menő következtetés.)

Ennek az ábrázolásmódnak egyik nagyon szép példája az a dahsúri relief, amit Sznofru Tört Piramisának völgytemplománál találtak, és amellyel részletesebben foglalkoztunk már a Valóság és a képe című írásunkban. Az ott is látható ábrázolási minta egyenesen lefordítható arra a formulára, hogy "az isten (történetesen Szakhmet) a levegő a fáraó orra számára". A kép még írásban is előfordulhat - Szinuhe így dicséri az őt visszarendelő királyt: "Hórusz és Hathor szereti nemes orrodat". Bezzeg ma már az orrunk csak arra jó, hogy mindenfélébe beleüssük, vagy, hogy annál fogva vezessenek - ki tudja, merre…

Egy másik érdekes, jellegzetesen egyiptomi fordulat szerepel Pianhi győzelmi sztéléjén, amikor arról van szó, hogy Memphisz papjait az etióp "lovagkirály" visszahelyezte hivatalukba. A szöveg úgy szól eredetileg, hogy "adta a papokat a lábuk helyére". A "lábuk helye" ilyen értelemben az, ahol a szóban forgó személy hatékonyan el tudja látni feladatát. De minek bonyolították ezt ennyire - és főleg: honnan szedték ezt a kicsavartnak tűnő kifejezést? Nos, gondoljunk csak bele, hogy az ingoványos, felázott, vagy éppen mocsaras területen dolgozó csatornaásónak mennyire lehetett fontos a szilárd "lába helye"! Már pedig a csatornaásó egyáltalán nem valami alantas személy volt: ő volt az, aki a termés mennyiségét befolyásolni tudta, munkája fontosságát aligha kérdőjelezte meg bárki is. Még a nomarkhosz rang is ebből a titulusból ered! Látjuk tehát, hogy milyen különösen fontos, hogy a munkálkodó ember szilárdan megvethesse a lábát, és minden a helyén legyen - lám, hasonló fogalmak léteznek nálunk is, amikor a "hely" átvitt értelmet nyer!

A szöveg folytatásához...
Sesonq herceg
Sesonq herceg szobra a budapesti Szépművészeti Múzeumban - jellegzetes naofór szobor, keze között a szentélyben Ptah-Ozirisz-Szokarisz alakja látható.
(Maatkaré-Meritamon felvétele)

Szenenmut és Meret-Szeger(?)
Szenenmut teofór szobrán Meret-szeger istennőt tartja kezei között.

Ennek tükrében már sokkal mélyebb jelentéssel bír az a titulus is, hogy X.Y. isten ilyen vagy olyan "az ő minden helyén". Nem csak arról van szó, hogy minden szentélyében bír a nevezett adottságokkal, hanem arról is, hogy ahol csak megveti fenséges lábát, ahol csak helyet talál magának, ott hatalmas, szép, jó, kegyes, stb. Ez a felfogás nem kizárólag egyiptomi, találkozni vele az újasszír sztéléken is. A mellőzött, megsértett isteneket úgy lehet kiengesztelni, hogy visszahelyezik őket (lehet, hogy tulajdonképpen a szobraikat?) a helyükre. Két, jellegzetes egyiptomi szobortípus is erre a mondásra rímel - ezek a naofór és a teofór szobrok. Az ilyen szobor emberi alakja áll vagy a sarkain ül, előre tartott kezében pedig a naofór szobor esetében kisméretű szentélyt tart, és abban az isten szobrát. A teofór szobor ettől abban különbözik, hogy ebben az esetben nem szentély, hanem az isten szobra vagy jelképe van az emberi alak előrenyújtott kezei között. A naofór szobor szép példája látható a Szépművészeti Múzeumban, a XXII. dinasztia-beli II. Oszorkon idejéből. Fia, Sesonk koronaherceg, Ptah főpapja térdeplő szobra naoszt tart kezében, amelyben Ptah-Ozirisz-Szokarisz isten alakja látható. Teofór szobor például Szenenmut általam annyira kedvelt "imádkozó" szobra, amelynek kezei között egy kobraistennő hullámzik - egyesek szerint Renenutet, ám nekem határozott véleményem (a csonka Hathor-korona és az építész-polihisztor Szenenmut személye alapján), hogy Meret-szeger az. Az ilyen szobrok esetében talán nem túlzott képzettársítás, hogy a szobor által ábrázolt személy az adott istenséget szimbolikusan épp "lába helyére adja", (vissza-) helyezi hivatalába, biztosítva ezzel az isten tevékenységének zavartalanságát - és a viszonosság elvén ugyanezt várja, a dolgok rendje szerint megsokasítva, az istenségtől cserébe.

A Középbirodalom egyik legszebb irodalmi remeke, a már többször említett Szinuhe-történet tele van még megragadóbb kifejezésekkel, képes beszéddel. Ahogy eddig is, úgy most is ÉSzAH (honlapunkon is megtalálható) kitűnő fordítását idézem: "szívem nem volt a testemben" - fogalmazta meg zaklatott állapotát a mű szerzője. "Majd kiugrott a szívem" - mondjuk ma. Nagyszerű ábrázolása ez annak a heves szívveréssel járó, felfokozott lelkiállapotnak, amely az izgatott várakozást kísérheti. De az egyiptomiak számára a szív a gondolkozás szerve is – akinek nincs testében a szíve, gondolkodni sem képes, nem ura tetteinek – milyen ismerős ez az említett állapotra!

"… a (rajtam lévő) mocskot visszaadták az idegen földnek, a ruhákat a sivataglakóknak," - szól Szinuhe, amikor a távollét évei után hazatérve újra egyiptomi módra élhet, megszabadulva az önkéntes száműzetés terhétől és az embert próbáló út viszontagságaitól. "Visszaadtam a homokot azoknak, akik benne élnek…" Mindenki visszakapja azt, ami az övé. Derék dolog, mondhatnánk, ez bizony így van rendjén. No de a ruhákat visszaadni a sivataglakóknak? Mit jelenthet ez? Minden bizonnyal azt, hogy a könnyű egyiptomi vászon öltözet helyett erős, a sivatagi vándorlás során több védelmet nyújtó ruhát hordtak - óhatatlanul a beduinok, tuaregek és más sivataglakók zárt, mindent beborító, homok ellen is több-kevesebb oltalmat jelentő öltözete rémlik elő. Erre tényleg a sivatagi népeknek, vagy, ahogy Kákosy professzor ihletett fordításában szerepel: a homokon bolyongóknak van szükségük, a révbe ért Szinuhe a kényelmes, finom kelmékben is a hazatérés egyik jelképét látja. Imádom ezt a történetet! Bizonyos források arra utalnak, hogy az ókori egyiptomiak elvétve használtak csak gyapjú öltözéket, bár télen esténként ott is meglehetősen hideg van, kiváltképp a sivatagban. De a gyapjú ruhát valamiért tisztátalannak tartották. Barry Kemp hivatkozik arra, hogy a tell el-amarnai szövetleleteknek mindössze 1%-a volt állati eredetű, de azok is többnyire kecskeszőrből, és nem birkagyapjúból voltak. Hérodotosz, akit ugyan gyakran hibáztatnak a másodkézből származó információi miatt, arról tudósít, hogy a emplomokban nem volt szabad gyapjút viselni. Aki ilyet hordott, be sem léphetett!

De az ókori egyiptomi irodalom e csúcsteljesítménye rejt kevésbé nyilvánvaló képeket is. Amikor az uralkodó fogadja a hazatérő Szinuhét, a királyi gyermekek "őfelsége lábai elé helyezik" az ékszereiket és csörgőiket, szisztrumaikat hősünk hazatérte feletti örömükben, és így járnak közben a király jóindulatáért. Igazán kedves gesztus, de mi értelme? A magyarázatot az egyiptomi ékszerek jellegzetességeiben és a zene minden bizonnyal fontos szerepében lehet leginkább keresnünk. Számos ékszer egyben hangszerként is funkcionált, egyes nyakékek, nyakék-ellensúlyok kifejezetten ritmushangszernek készültek. Ha elképzeljük, hogy az uralkodó leányai apjuk szívét egy kis rögtönzött tánccal igyekeztek Szinuhe felé fordítani, melynek végén leborultak, a zeneszerszámokat őfelsége lábai elé helyezve - a kép szinte hallhatóan kattan a helyére, nem? Kiváltképp, ha a történet következő részét úgy képzeljük el, mint az előadott zenés-táncos könyörgés szövegét.

Képes beszéddel nem csak a csodálatos Szinuhe-történetben találkozunk. Az intelmek szerzői is szívesen fordultak ahhoz az eszközhöz, hogy mintegy láthatóvá tették mondandójukat. Ahogy a legtöbb ember ma is vizuális, valószínű, hogy a fejlődéstani szempontból nem is olyan távoli ókorban is ez volt a helyzet. Az olvasó, hallgató lelki szemei elé ugró kép sokkal nagyobb hatású, mint a száraz tilalmak. "Élesek a kések azzal szemben, aki letér az útról" - írta Kagemni, és szinte látjuk, ahogy az eltévelygőre az út menti nádas borotvaéles leveleihez hasonló pengék várnak.

Beszéltünk már a vízről, és akár a sörre is utalhatnánk - Ptahhotep az igazság mibenlétéről így ír: "Nagy a Maat, nagyszerű és szilárd, rendíthetetlen Ozírisz ideje óta". Wessetzky tanár úr gyönyörű fordításában sajnos elvész egy érdekes elem. Az eredetiben így áll:

Hieroglif idézet
wr maAt waH Spd.t
n Xntw.s Dr r-k wsr


"Nagy a Maat, maradandó az igazság,
nem zavarosodik meg Ozirisz ideje óta"

Azzal a "hentu" (Xntw - megzavarosodik, megromlik) szóval élt a bölcs Ptahhotep, amelyet a megromló sörre használtak. Ez egyúttal jelentésbeli többletet is ad, mert kifejezi, hogy a Maat, az isteni világrend igazsága tiszta és átlátható - no persze annak, aki méltó hozzá, hogy megismerje. És egyben arra is példát láthatunk, milyen fontos szerepet játszott a sör az ókorban. Nem csak Egyiptomban: a Gilgames-eposzból megtudhatjuk, hogy Enkidu, a nagy erejű vadember azzal vált igazi emberré, hogy a kenyeret és a sört (no meg a testi szerelmet) megismerte.

A sok pozitív kép után egy kis kontraszt: "Olybá tűnik nekem a halál ... mint kimenni baleset után" - szól a ba-lelkével beszélgető Életunt, meglepő erejű képpel. A baleset tragikus hirtelenséggel vág elszenvedője életébe, és aki már kénytelen volt az ilyen iszonyatos törést elviselni, az azt is tudja, micsoda felszabadult érzés először kijutni a négy fal közül, vagy akár csak az ágy béklyójából. Elválaszthatnak minket korok és kilométerek, ez a tapasztalat ugyanolyan erejű. Micsoda cinizmus kell hát ahhoz, hogy a vers szerzője a halált hasonlítsa egy ilyen élményhez? Vagy micsoda elkeseredés, megcsömörlöttség?

Ezrével vannak még hasonló kifejezések, mindet felsorolni embert próbáló feladat lenne. Nem is szaporítom tovább a szót, inkább arra bíztatlak: fedezd fel magad ezeket az apró, elrejtett kincseket, amelyek közelebb hozzák és ismerőssé, baráttá teszik az évezredekkel ezelőtt élt embereket, akik igazán kiérdemelték tiszteletünket. Hadd idézzem Szobekhotep immár rengetegszer emlegetett szavait: "Nem jelent ez kiadást a ládátokból, nem fáradságos a szájnak ezt kimondani. Aki megteszi azt, amit mondtam, védeni fogom annak egészségét, és oltalmazója leszek gyermekeinek." Hitük szerint túlvilági boldogulásukat is segíted, ha megemlékezel róluk, és hát valljuk be: nagyszerű kaland belesni az ősök életébe, gondolatvilágába. Nem utolsó sorban pedig tanulni is lehet tőlük, szellemi tornának is kiváló megfejteni, hogy mit miért mondhattak így vagy úgy. Ezért azzal zárom eszmefuttatásomat: jó vadászatot, jó szórakozást!

HoremWeb
horemweb  kukac kemet pont hu

_____
Egy szinttel feljebb Előző oldal Oldal nyomtatása (többi keret nélkül) Következő oldal Vissza a lap tetejére
Valid HTML 4.01 Transitional  Valid CSS 3