Egy szinttel feljebbOzirisz Ozirisz

Ozirisz szobra a budapesti Szépművészeti Múzeum gyűjteményéből
Ozirisz bronzszobrocskája
a XXI. dinasztia idejéről
A budapesti Szépművészeti Múzeum tulajdona

Az alábbiakban egy igazi "alvilági figura" kerül bemutatásra. Ő az egyiptomi túlvilághit központi alakja, a Duat uralkodója, a holtak őrzője, Ozirisz. Annyi mítosz és legenda, pletyka és szóbeszéd lengi körül személyét, hogy úgy döntöttem az egyetlen igazán hiteles forráshoz fordulok vele kapcsolatban: megkérdezem őt magát.

Mivel sem a mobil számát, sem az e-mail címét nem tudtam felkutatni (az ozirisz@duat.kmt címről meglepő módon visszajött a levél azzal, hogy "a címzett elhunyt"), ezért felkerekedtem és magam szálltam alá a Duat feneketlen mélységeibe (egyesek szerint úgyis onnan jöttem), hogy felkeressem az Alvilág királyát. Hát nem volt semmi elintézni, hogy fogadjon, hiszen mindenki tudja, hogy milyen nehéz bejutni Ozirisz országába. Szívmérlegelés, meg minden . De ez még mind hagyján ahhoz képest, amilyen nehéz onnan visszajönni. Bobby Ewing-on kívül még senkinek sem sikerült. Az a sok adminisztráció!

A hosszadalmas szervezés viszont végül meghozta gyümölcsét. Ozirisz örömmel fogadta a lehetőséget, hogy némi kedvező sajtó-visszhanggal lendítsen a kultuszán. És mi lenne erre alkalmasabb, mint egy bérelt hely a KEMET = Az ókori Egyiptom pantheonjában. Olvass hát tovább és tudj meg Oziriszről mindent, amit eddig nem volt kitől megkérdezni.

 

KEMET: Annyi néven nevezik önt, hogyan szólíthatom?

Ozirisz: Leggyakrabban az Uszir, illetve az Ozirisz neveket használom, de számos helyen szerepelek Amenti Bikájaként vagy Wennoferként is.

KEMET: Mondana a KEMET olvasóinak valamit arról, hogy miként lett ön az Alvilág ura?

Ozirisz: Annak idején én voltam a Két Ország első királya, de testvérem, Széth magának akarta a trónt és álnok módon elárult és meggyilkolt engem. Nővérem és feleségem, Ízisz azonban felkutatta a holttestemet, feltámasztott és fiút fogant tőlem. Ezután én alászálltam az Alvilágba, hogy magam is holt lévén a halottak ura legyek.

KEMET: Ha jól tudom ön személyesíti meg a Egyiptom termékenységét is.

Ozirisz: A létem egy örök körforgás. Meghalok minden évben, ahogy a természet maga, hogy aztán újra feltámadjak a sarjadó vetésben.

 

Ozirisz Nofertari sírjából
Ozirisz és a Hórusz-fiúk Nofertari sírjából

Ozirisz és Hórusz egy ptolemaida domborművön
Ozirisz és Hórusz

KEMET: Halál és születés. Hogyan fér meg egymással ez a két, egymással ellentétes szerep?

Ozirisz: Ellentétes lenne? Az újjászületésnek szükséges előfeltétele az elmúlás, és nincs elmúlás létezés nélkül. Alattvalóim ábrázolásain két tollal díszített koronát viselő múmiaként jelenek meg, de arcom zöld. A termékenység színe.

KEMET: Említette a halálának körülményeit. A hagyományok számos Ozirisz-sírt ismernek szerte Egyiptomban, de vajon melyik az igazi? Melyik az, amelyikben valóban ott nyugszik a Két Föld első királya?

Ozirisz: Mindegyikben és egyikben sem. Ízisz nagyon bölcs volt, amikor úgy döntött, hogy számos sírt jelöl meg nyughelyemül és titokban tartja, hogy melyikben nyugszom valójában, sőt még azt sem árulta el, hogy kiválasztott-e egyet, vagy mindegyikben elhelyezett-e egyet a darabjaim közül. Hitszegő testvérünk, Széth meggyalázná a sírhelyet, ha sejtené a pontos helyét. Többet nem is mondhatok, ahogy ismerem az öreg vörös képűt, biztosan rendszeresen böngészgeti a KEMET oldalait.

KEMET: Az emberek számos szentélyt emeltek az ön tiszteletére. Melyik a kedvence?

Ozirisz: Talán az abydoszi, ahol minden évben a Khoiak hónapban (az áradás évszak negyedik hónapjában) nagyszabású felvonulást rendeznek a tiszteletemre, melyen előadják, hogy Széth miként fordult ellenem, és hogyan próbálta megakadályozni, hogy fiam, Hórusz átvegye a trónt. De mint említette, számos helyen, szinte minden nagyobb egyiptomi településen volt templomom. Mára sajnos már egyik sem működik.

KEMET: Megengedi, hogy a családjáról kérdezzem?

Ozirisz: Hogyne. Nagyon büszke vagyok a származásomra, hiszen a Két Ország legelőkelőbb családjából származom. Felmenőimet egészen Atumig tudom visszavezetni, családfám igen előkelő, és magam is tagja vagyok a Nagy Isteni Kilencségnek. Feleségem egyben a nővérem is, fiunk Hórusz tehát tiszta isteni vérből való. Rendkívüli elégedettséggel tölt el, hogy Hórusz végül hozzájutott jogos örökségéhez, és örömmel néztem, hogy Ízisz, bár időnként meginogva, de milyen lelkesen és - hadd jegyezzem meg - hatékonyan segítette célja elérésében.

KEMET: De az Isteni Kilencség hezitálása gondolom nagyon felbosszantotta.

Ozirisz: Olyannyira, hogy meg is üzentem nekik: ha nem adják a koronámat a fiamnak, akkor kezdjenek is csomagolni, mert a holtak lelkeivel megszállom az egész felvilágot.

KEMET: Ezek szerint a hatalma nem korlátozódik csupán az Alvilágra?

Ozirisz: De igen, azonban így is megvannak az eszközeim, melyek segítségével akaratomat a felső világban is érvényre tudom juttatni.

KEMET: Mi igaz abból, hogy állítólag Anubisznak, Nephtisz fiának is ön az apja?

Ozirisz: Erről inkább nem nyilatkozom.

KEMET: Mit szól ahhoz, hogy egyes vallástörténészek kultúrhérosznak tartják és ezzel párhuzamosan a világ más mitológiáinak hasonló alakjaival, például a mexikói Tollaskígyóval emlegetik együtt?

Ozirisz: Van benne igazság, végül is én hoztam el a Nílus völgyébe a magasabb szintű kultúrát. Leszoktattam lakóit az emberevésről és az egyéb, emberhez méltatlan cselekedetekről, és megtanítottam őket arra, miként művelhetik meg a földet a Nílus vizének felhasználásával.

KEMET: Tudja, hogy az ókori görögök Dionüszosszal, a bor és mámor istenével azonosították?

Ozirisz: Nos, a boráldozat nekem is nagyon kedvemre való.

KEMET: Hova fordulhat az, aki többet szeretne megtudni önről és a családjáról?

Ozirisz: Plutarkhosz, a görög történetíró igazán jó kis életrajzot hozott össze rólunk az "Ízisz és Ozirisz" c. munkájában.

KEMET: Sokak szerint az ön - illetve az önök - kultuszának igen sok vonását, vonatkozását nem érinti ez a mű.

Ozirisz: Ez így van, de azokat úgyis mindenki tudja, nincs rá szükség, hogy leírják.

KEMET: Ez így is volt az ókori Egyiptomban, de több ezer évvel az utolsó fáraó halála után a szájhagyományra sajnos már nem támaszkodhatunk.

Ozirisz: Több ezer évvel az u... Azt hiszem itt az ideje, hogy kicsit körülnézzek odafönn!

KEMET: Végezetül egy olyan kérdés, ami számos halandót talán a legjobban foglalkoztat: itt van-e a Duatban Elvis?

Ozirisz: Nem tarthatom számon felvilági neve szerint minden alattvalómat.

 

Sajnos csak ennyire futotta szűken szabott retúr-vízumom érvényességéből. A visszaút elég kalandos volt, ugyanis akárhol kértem útbaigazítást, a válasz az volt, hogy ezen az úton ebbe az irányba még senki sem ment, úgyhogy fogalmuk sincs, hogy merre tovább. De végül is megtértem a Nyugati Hegyek mögül, hogy itt, a KEMET = Az ókori Egyiptom oldalain tolmácsolhassam neked az istenség szavait.

ÉSzAH

Visszatérés a linkekhez

Egy szinttel feljebb Előző oldal Következő oldal Vissza a lap tetejére