Egy szinttel feljebbHonszu Honszu

Egyiptomban a nap, mint istenség szerepe annyira meghatározó, hogy a szoláris istenek szinte megszámlálhatatlanok. A Hold jóval kisebb jelentőségű, de lunáris, azaz a Holddal rokonított istenből is akadt legalább három. Érdekes módon, és más vallásokkal és mitológiákkal ellentétben, ezek mindegyike hímnemű, és szó sincs arról, hogy a napisten felesége vagy leánya lenne bármelyik is - Kemet földjén a "Nap-fivér, Hold-nővér" elképzelés nem működött. (Egyiptomban természetes módon, azért itt is akadhatnak kivételek.) E három isten egyike Jah, akinek neve egyszerűen annyit tesz, hogy Hold. Ő nagyon ritkán fordul elő, leginkább csak nevekben találkozunk vele. Az ő szülöttének vallja magát nevében a hykszoszverő I. Jahmesz fáraó, a XVIII. dinasztia megalapítója. Az Amósze, Amaszisz, Jahhotep nevekben is ő tűnik fel (az Amósze és Amaszisz nevek a Jahmesz különböző alakjai). Thotról, a leggyakoribb holdistenről már szóltunk itt, az Istenek rovatban. Most a Hold egy másik, időről időre nagy tiszteletnek örvendő istenével ismerkedhetünk meg, akinek természete is változékony, mint a Hold.

Honszunak van tisztán állati és sólyom fejű, emberi testű alakja is. Alakjai részben az éppen betöltött tisztségére is utalhatnak. Leggyakrabban azonban Ptahhoz hasonló, álló múmiaként találkozhatunk vele. Ez a hasonlóság zavarbaejtő, hiszen még a kis "úszósipka" is ott van a fején, ám segít felismerni a gyermektincs és az időnként megjelenő, Thotéhoz hasonló holdkorong fejdísz. Míg Ptah "csak" a wasz-jogart, dzsed-oszlopot és az ankh-keresztet (vagy ezek kombinációját) fogja maga előtt, Honszu ezek - vagy ezek egyike - mellett az ozíriszi eredetű uralkodói jelvényeket is tartja: a heka-jogart és a neheh-"légycsapót". Ezekben megnyilvánul az isten királyi vonatkozása is - erről a családi állapotával kapcsolatban nemsokára szó lesz. Mindenesetre érdemes ügyelni a részletekre! ;o)

Honszu teriomorf alakja a majom, amit Thottól kölcsönzött, és a Harmadik átmeneti kortól válik népszerűvé. Egy, a British Museumban őrzött papirusz nem kevesebb, mint három Honszut különböztet meg, Unnehen, Honszu és Honszu-Noferhotep néven. Honszu eredeti alakjában itt Honszu-Noferhotep jelenik meg, míg Unnehen és Honszu az, akik az élet és halál könyvét birtokolják. Ők ketten "két élő, nagy majom" a papirusz szerint. Unnehen nem más, mint Honszu ifjúkorában, és ketten együtt a sors pozitív és negatív oldalait személyesítik meg. A Harmadik átmeneti korban már szembesült a papság azzal a problémával, hogy a sorsot kiszabó vagy átalakító, könyörtelen istenség szerepe nehezen egyeztethető össze a jóságos "gondoskodó" szereppel. Ezt az ellentmondást oldották fel úgy, hogy nem magát Honszut, hanem külön isteni lényekként elgondolt, megszemélyesített aspektusait tekintették sorsisteneknek. A karnaki Honszu-templomban Hold-koronás, bonyolult jogarú, sólyomfejű, kuporgó emberi alakok képében két megtestesülése jelenik meg: Honszu-Noferhotep és a Thébai Honszu. Ez a sokoldalúság a thébai főisten, Amon hatalmát növeli, mert Honszu, mint Amon fia, az Elrejtett alárendeltje, így sorsistenként adott jóslata Amon jóslata, dicsősége pedig Amon dicsősége is. Ugyanakkor, mivel Amon az istenek királya, Honszunak is megjelent uralkodói természete. Akadt olyan irányzat, amely a nevét is a "Király ivadéka" kifejezésből eredeztette, és egy alternatív írásmóddal az olvasót is erre a következtetésre próbálták rávezetni. Pedig Honszu neve valójában azt jelenti, hogy "futó", ami a Hold-természetéből, annak a napéhoz képest váltakozó, a másik öt ismert bolygóhoz képest pedig "siető" mozgásából ered.

Honszu a thébai hármasság tagjaként a legismertebb, ahol Amon és Mut mellett ő volt a "gyermek" - ami nem jelentette automatikusan azt, hogy Amon és Mut lennének a szülei. A múltja azonban sokkal korábbra nyúlik vissza. Honszu alakja valamikor az ősi időkben, talán már az Óbirodalom előtt megjelent. A piramisszövegekben már megemlítik, érdekes módon, mint rettegnivaló pusztítót. A 402. mondás szerint például ő az, aki leöli az isteneket a király számára. Az Első átmeneti korban és a Középbirodalom idején kifejezetten félelmetes túlvilági hatalom, aki a holtak szívével és fejével táplálkozik, és az elhunytak lelkének nem árt óvakodni tőle. Az Újbirodalom idején válik általánossá legismertebb szerepköre: a jóságos gyógyító, aki a betegek reménysége. Később is megjelenik alakjának kérlelhetetlen oldala, de ekkor már kegyetlenül közömbös sorsalkotó istenségként. Ez a kettősség is az egyiptomiak pozitivista világszemléletét mutatja, hiszen a gyógyulás akkoriban közönyös hatalmak döntésétől függő, bizonytalan dolog volt. A kettős jellemkép megjelent már az Újbirodalomnál korábbi emlékekben is: a Középbirodalom idejéről származó, Az életunt beszélgetése a lelkével című költeményben Honszu az "Igazság írnoka". Talán ilyen szerepével is összefügg az, hogy (főként a későkorban) jóslatokért, döntésekért - orákulumért - is fordultak hozzá, ami egyébként sorsisteni ténykedésével is indokolható.

Tutankhamon Honszu alakjában - Karnak
Tutankhamon Honszu-szobra Karnakból.
Mitől olyan fájdalmas az ifjú uralkodó arca e szobron - vajon segített neki a "gondoskodó" gyógyító?

A kéttermészetű isten jóindulatát azzal is igyekeztek megnyerni, hogy egyik mellékneve a "gondoskodó". Úgy tartották, hogy jóakarata még az idegenekre is kiterjed - a Bentres-sztélé arról számol be, hogy egy szobra révén még a behteni fejedelem leányát is meggyógyította. Bizonyára erre a jóakaratra számíthatott Tutankhamon is, akinek képmását egy gyönyörű thébai Honszu-szobor viseli. Az ifjú fáraónak vajon mitől oly fájdalmas az arca e szobron? Vajon segítséget nyújtott neki az addig úgy üldözött és mellőzött isten, Amon és Mut gyermeke?

Honszu újbirodalmi fő kultuszhelye természetesen Thébában volt, és Karnak templomegyüttesében III. Ramszesz nagy templomot kezdett építtetni neki. Ez csak az Újbirodalom végére készült el, az utolsó munkálatok már Herihórra maradtak. A királyhatnám főpap le is tette a névjegyét, mégpedig kartusba - ma is ott látható a perisztül-udvar keresztgerendáin. Az első pylon díszítése már I. Pinodzsem idején fejeződött be, és a templom elé, a karnaki templomkörzet nyerstégla falába pedig III. Ptolemaiosz I. Euergetész vágatott kaput - ennek mai neve Báb el-Amara. Az, hogy a munkálatok még ennyire kései időszakban is folytatódtak, Honszu jelentőségéről nyújt szemléletes képet. A Későkorban, amikor I. Pszuszennész fáraó uralma alatt Tanisz felvirágzott, Honszu kultusza részben áttolódott az új főváros új Nagy Templomába, és a thébai Honszu-templomnak valamelyest csökkent a jelentősége, de nem veszett el teljesen. A Nagy Templom mellett I. Nektanebo idején Honszu-Noferhotep-templom épült, jellemezve a Honszu-képben beálló változásokat. A ptolemaioszi időkben Kom Ombo ikertemplomának déli, azaz nagyobb jelentőségű felében is Honszu volt a helyi triász "gyermek"-tagja, itt Szobek és Hathor mellett. Ebben az időben azonban már annyira megváltoztak a vallási viszonyok és annyira beléjük ivódott a politika, hogy a templom másik felében Haroérisz mellett két mondvacsinált istent: Taszenetnofret-et (a jóságos nővér) és Panebtaui-t (a Két Ország ura) tiszteltek - ezekben nem nehéz felismerni a ptolemaida uralkodót és nejét - aki rendszerint ténylegesen is a király húga vagy nővére volt, ám jóságos volta... khm... nem mindig bizonyítható. ;o)

Honszunak nemcsak a szerepe mutatott változatos képet, hanem az is, ahogy az állam hitéletében - gyakorlatilag az udvar istenek iránt mutatott érdeklődésében - milyen helyet töltött be. Tutankhamon nagy elődje, III. Amenhotep nem a thébai gyógyítóban bízott: Tusrattától, Mitanni királyától kért és kapott Istár-szobrot, hogy szenvedésein az enyhítsen. Ez sértés volt, de nem az istenség ellen irányult, hanem a túlságosan is nagy befolyással bíró, ám még többre éhes Amon-papság ellen, akik kezükben tartották a thébai triász kultuszát. A királyt végül mégis testi bajai repítették az égbe - ha úgy vesszük, az Amon-papság és Honszu nyert. Ellenben II. Ptolemaiosz Philadelphosznak több szerencséje volt, neki visszaadta az egészségét e nehezen kiszámítható isten.

Honszu fénykora az az időszak volt, a XVIII-tól a XXVI. dinasztiáig, amikor a thébai hármasság, Amonnal az élen, hatalma csúcsán tündökölt. A gyermektincset viselő isten atyja fényében jutott igazán szerephez, pedig egy későkori történet szerint elég tiszteletlen volt Amonnal. Addig erőszakoskodott, hogy látni akarja isteni atyja valódi alakját, amelyet még az istenek sem ismertek, hogy végül a kedves papa beadta a derekát. Kosbőrt húzott magára, és kosfejet öltött, hogy akaratos fiának láthatóvá váljon. Arról már nem szól a történet, hogy Honszunak hogy tetszett a mutatvány... :o)

HoremWeb

Visszatérés az Istenek oldal tetejére, vagy a linkekhez

Egy szinttel feljebb Előző oldal Következő oldal Vissza a lap tetejére