Teljes méretre nyitVissza a linkekhezIstenekkel hálni

Halhatatlanok - Immortal Ad Vitam

Az vesse rám az első követ, akit még soha nem állt meg megcsodálni egy isten - vagy istenkirály (vagy na jó, férfiként esetleg egy istennő) - testének tökéletes arányait egy egyiptomi falfestményen, reliefen vagy szobron. Persze, persze, tudjuk, hogy ideálábrázolás, meg minden, de akkor is. Hát nem szemet gyönyörködtető? És akkor most képzeld el, hogy megmozdul.

A film, mely ismét "egyiptomédiázásra" késztet minket, ezt az élményt nyújtja. Egy 20 évvel ezelőtt készült képregény adaptációja, melyet maga a képregény alkotója vitt filmre és sokak szerint a történet - elsősorban annak kidolgozottsága - felülmúlja a képregényformában megjelent eredeti önmagát. Címe: Immortal - Ad Vitam (magyarul: Halhatatlanok).

Az első, ami megragadja a néző figyelmét, hogy amit lát, az se nem játékfilm, se nem rajzfilm: egymás mellett játszanak benne a valós és az animált szereplők, és ugyanígy váltják egymást a valós és a digitálisan megalkotott helyszínek. A környezet erősen futurisztikus - már-már utópisztikus: repülő autók, többszintes város, minden szinten egy adott társadalmi osztállyal, melyek között az átjárás szinte lehetetlen, emberek és mutánsok (kettejük közt természetesen konfliktusok), szintetikus emberi szervek (ha valamid elromlik egyszerűen lecseréled - már ha van rá pénzed). Van azonban valami, ami nem illik bele ebbe a "szárnyas-fejvadászos" környezetbe: az égen lebegő piramis. Däniken szent nevére, mit keres ez itt? Na erre a kérdésre még visszatérünk.

Az egyiptomi történeti hagyomány szerint kezdetben az istenek uralkodtak Egyiptom felett. Az isteni uralkodók közül Hórusz volt a legutolsó, őt követően a "Hórusz követői"-ként ismert félistenek uralkodtak, majd a holtak szellemei, és csak ez után kerültek trónra az emberi királyok (akiket szintén Hórusz földi megtestesüléseiként tiszteltek). Az istenek tehát eltávoztak a világból, és az emberi uralkodókra hagyták művüket, hogy az általuk megteremtett rend (a maat) fenntartásával uralkodjanak rajta. Úgy érzem, hogy a filmnek ez a mitikus történet képezheti a hátterét.

Enki Bilal filmjében az istenek egy piramisban visszatérnek a földre, az általuk teremtett emberek közé, viszont ezek az istenek pihennek. Csak Anubisz és Basztet van ébren, akik felébresztik Hóruszt, emlékeztetve őt, hogy mindössze hét napot - az isteni szív egyetlen dobbanásának idejét - töltheti el az emberek világában, utána vissza kell térnie. Az elkövetkező hét nap történetet nehéz poénlelövés nélkül felvázolni - nem is biztos, hogy sikerülni fog - és az sem könnyíti meg, hogy a történet kerete teljes egészében hiányzik. Nem derül ki, hogy miért lebeg ott a piramis. Nem derül ki, hogyan került ide. Amikor eltűnik, nem tudni hova tart. A film dimenziójában csak az a hét nap létezik, aminek a történetét elmeséli. Hogy előtte és utána mit történt és fog történni az kívül esik a film keretein.

Ez akkor most jó vagy rossz? Rossz, mert aki nem ismeri a fenti mitológiai hagyományt, annak kényelmetlen kérdések maradnak a fejébe a film megtekintése után, tekintve, hogy egyetlen szó sem utal rá. Viszont jó, mert nem állnak elő valami hagymázos, egyiptomos-ufós magyarázattal. A nézőre van bízva, hogy mit gondol. Régebben hiányérzetem volt, ha egy filmben valamit nem magyaráztak meg. Ma ennél csak egy rosszabb van: ha megmagyarázzák. Ugyanis filmek misztikus elemeit, hátterét általában olyan összeszedetlen, a józanész és a rendelkezésre álló ismeretek minden törvényének ellentmondó megoldásokkal próbálják feloldani, hogy annál az is jobb lenne, ha egyáltalán nem magyaráznák meg őket. (Ez a hiba jellegzetesen a vámpír-filmeket teszi rendre élvezhetetlenné.)

Egyébként nem a piramis és az egyiptomi istenek jelenléte az egyetlen megmagyarázatlan pont a filmben, de igazán a többi sem zavaró, mert a film a háttere nélkül is kerek, egész és szórakoztató, a mondanivalója anélkül is átjön, hogy a készítők elkezdenék megmagyarázni a civilizációnk idegen eredetének elméletét, a mesterséges emberi szervek orvosi és kibernetikai hátterét, vagy az istenek földi megtestesüléseiként köztünk járó avatárok viszonyát az általuk használt gazdatesthez.

De akkor is visszatérek a történethez.

Itt van tehát Hórusz, akit valami lázadásért (először a Hórusz és Széth történetre gondoltam, de hiszen abban ő nyert) az istenek tanácsa halálra ítélt (megfosztott halhatatlanságától) de előtte még saját kérésére hét napig élvezheti a földi életet, melynek megalkotásában részt vett. Ehhez persze testet keres magának, de nem könnyű olyan testet találni, mely elbírja egy isten szellemét. Főleg mivel annak a testnek teljesen emberinek kell lennie, ilyet pedig a szintetikus szervek korában már nem nagyon találni.

De miért is akarna egy isten az emberek között járni? Miért, miért? Az emberek talán nem tesznek meg mindent azért, hogy istenek lehessenek? Hatalom, halhatatlanság. A finánctőke elsődleges jelszavai ezek. Akkor miért csodálkozunk azon, hogy az isteneknek meg az kell, ami nekünk van? Mert mi is van nekünk, ami nekik nincs? Megjelenési formánk az elsődleges anyagi síkon: testünk. Az egyetlen, ami egy istennek nincs. Az egyetlen, amit "szereznie" kell. Még akkor is, ha annak idején ő teremtette. Ez szinte minden vallásban, és ennek megfelelően a misztikus-fantasztikus világokban is megjelenik. A test puszta szellemi energiává akar válni, a szellem pedig testet akar magának, legyen bár akármilyen hatalmas.

Hórusznak azonban más indokai is vannak. Alászáll a földre, és testet talál magának a hyber-börtönből egy véletlen baleset során kiszabadult elítélt (mellesleg egy anarchista forradalmár, a szintetikus szerveket gyártó, és azokat beültető cég legnagyobb ellensége) személyében, akinek nem sok esélye van ellenállni egy isten akaratával szemben, főleg miután a baleset során elvesztett lábát Hórusz egy metrósín-darabbal pótolja, melyet csak az ő isteni ereje tesz lábbá, a férfi csak az isteni erő segítségével tudja azt mozdítani. (Nevetségesen hangzik, ugye?) És hát akkor sem jön rosszul az isteni segítség, amikor a megszökött bűnözőt elkezdik üldözni a zsaruk.

A film alkotói nem fukarkodtak a már-már Bruce Willis-filmeket idéző poénokkal, a groteszk, szürreális elemekkel. (A kedvencem az, amikor Anubisz és Basztet Monopoly-zással ütik el az időt, amíg Hóruszra várnak. Ja, és csalnak.) De miért is tették volna? Hiszen ezek az elemek emelik ki legjobban a helyzet groteszk és szürreális voltát: az istenek jelenlétét egy olyan világban, melyet legjobban úgy lehetne jellemezni: istentelen.

De mit is akar ő királyi felsége, Hórusz, a hierakónpoliszi, a menny ura a mi szánalmas kis világunkban? Hadd idézzem nagyon röviden a film egyik jelenetét: Hórusz és a Nikopol (a "test") ücsörögnek egy torony tetején. Hórusz megszólal:

- Mond, szereted a nőket?

És ezzel elszabadul a pokol. Igen, hölgyeim, Hórusz urunk bizony csajozni jött vissza.

Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy imába foglaljam az animátorok nevét, akik ráadásul egy olyan Hóruszt alkottak nekünk, hogy szem nem marad szárazon. A "netjeri-khet" jelző ("isteni test", mellesleg Dzsószer fáraó trónneve) neonszínben villoghatna a bal felső sarokban, és ha mindez még nem lenne elég szegény gyönge asszonytestünknek, akkor ez az isten egy szál futurisztikus fügefalevelet visel. Na, ezért kezdtem úgy a kis értékelésemet, hogy "Az vesse rám az első követ…"

Rendkívül szerencsés áldozata egy bizonyos fehér bőrű, kékhajú lány, Jill. Az sincs megmagyarázva, hogy ki ő, mi ő, hogy került ide, miért nem teljesen ember és hogyan lesz az, és ki az a titokzatos "John", aki - amennyire le tudom szűrni - őt idehozta, és aki itt kell, hogy hagyja őt. A lényeg, hogy állítólag egyike azon ritka női lényeknek a galaxisban, akik isteni magtól foganva istent tudnak szülni. (A gondolat már Szűz Mária óta nem túl eredeti, de mégis eredeti módon van tálalva.)

Kialakul hát egy furcsa szerelmi háromszög: Nikopol, a benne lakozó Hórusz és Jill. Nehezíti a dolgot, hogy Nikopol és Jill tényleg egymásba szeretnek, Hórusz viszont nem szívesen engedi át a kezdeményezést az ágyban egyiküknek sem. *blush* De így legalább közösen lehet őt utálni. Persze különösen Nikopolt érinti érzékenyen a dolog, mivel amint megtagadja az irányítást, abban a pillanatban mozdítani sem tudja a lábát. :-) És hát a zsaruk…

Innen már egyenes út vezet a végkifejletig. (Figyelem! SPOILER! Ha nem akarod tudni, ezt a bekezdést hagyd ki!) A halhatatlanságtól megfosztott isten úgy biztosítja magának a halhatatlanságot, ahogy bármely halandó: gyermeket nemz.

Az istenek a piramisban persze érzik, hogy valami megváltozott a világ szövetén, de tenni nem tudnak ellene semmit. Amíg a hét nap le nem telik, Hórusz azt csinál, amit akar. (Persze felmerül a kérdés, hogy egyáltalán kinek az oldalán állnak. A film elején figyelmeztetik Hóruszt, hogy a lehető legbölcsebben használja fel az időt, ami még megadatott neki. Vajon mire gondoltak?)

Nikopol is hamar rájön, hogy a testében vendégül látott isten célja elsősorban nem az, hogy velejéig kiélvezze az utolsó hét napját, hanem azért kérte ezt az időt "utolsó kívánságként", hogy megtalálja és megtermékenyítse az egyetlen nőt, aki képes életet adni egy istennek. (Vajon hogy hívják majd a kicsit? Vajon Amszet, Hápi, Kebehszenuf vagy Duamutef?)

Már mi is épp elkezdenénk utálni ezt a Hóruszt (na jó, én nem), de a film legvégén még van egy újabb csavar, melyből kiderül, hogy azért nem olyan rossz ám ő. Egyszerűen csak isten, aki felette áll az emberi érdekeknek és értékrendnek, akinek céljai túlmutatnak azon, amit az egyszerű halandó felfoghat (mint arra szerényen utal is). Egyébként ez a film jellemábrázolási bravúrja. Hitelesen jelenítették meg az isteni jellemet: törődöm veletek, de felettetek állok; szeretett gyermekeim vagytok, de ha a felsőbb érdek (az enyém) úgy kívánja, részetek lehet abban a megtiszteltetésben, hogy feláldoztattok értem; szolgálnotok kell, de tisztelem bennetek az ellenállás szellemét (ezért plántáltam belétek); úgy játszom veletek, ahogy akarok, de mindig meghagyom a szabad akarat csíráját, hiszen az tesz titeket emberré; szükségem van rátok, de nektek nagyobb szükségetek van rám (vagy legalábbis úgy alakítom a dolgokat, hogy így legyen); csak bennem higgyetek, (ki ne mondjátok előttem annak az átkozott sakálnak a nevét); az ellenállás büntetést von maga után, a hűség és a hit azonban jutalmat érdemel; és soha nem hagyom el azt, aki engem szolgál(t).

Mennyire hitelesek a film egyiptomi elemei?

Röhej, de az a kevés, ami van benne, szinte maximálisan. Ez az, amiért itt ajánlani merem ezt a filmet. A piramis a Khephrén-piramis pontos mása (még a "sapkája" is megvan, ami nem feltétlenül lett volna szükséges, mindenesetre hatásos). Az istenek gyönyörű, szabályos állatfejű emberalakban jelennek meg. Látszik, hogy animált, de szépen animált. A film látványvilágának egyik legemlékezetesebb eleme az, amikor Hórusz emberi alakban aláveti magát a piramisról, majd karjait kitárva sólyommá változik, és elrepül.

Azt hittem rosszul hallok, amikor Anubisz megszólalt, és Hóruszt egyiptomi nevén, "Heru"-nak szólította. Gyönyör füleimnek. Ebből kiderül, hogy a készítők itt is megpróbálkoztak azzal, hogy egyiptomi nyelven szólaltassák meg az egyiptomi isteneket, és már az elismerésre méltó, hogy jobban sikerült nekik, mint a Múmia készítőinek. Kár, hogy a kezdeti lelkesedésemet kb. fél órával később le is törték, Anubisz ugyanis Anubisz maradt. Drága gyermekeim! Ha már Hórusz Heru, akkor Anubisz miért nem Inpu?

Hogy valóban egyiptomi nyelven beszélnek-e? Nehéz megmondani, hiszen "angolul" beszélnek egyiptomiul. Hangzását tekintve nagyon rendben van (már amennyire az egyiptomi nyelv hangzásáról fogalmat alkothatunk), még egy-két szó, ragozási forma is felismerhető (például a "testvéreim"-nek fordított snw - azaz szenu - már első hallásra felismerhető), viszont a szóhasználat néhol nagyon un-egyiptomi, ami némi kétkedésre ad okot. Az igyekezet mindenesetre figyelemreméltó, és nem teljesen eredménytelen. És legalább nem a latint, az arámit vagy a hébert adták szegény egyiptomi istenek szájába, amolyan "isten, isten, nem mindegy?" alapon.

Mivel a film nagy része CG-animáció, ejtenem kell néhány szót a látványvilágról. Nem értek hozzá, a guruk biztosan találnának benne hibát, mindenesetre engem lenyűgözött. Ahol animált, ott nem próbálják tagadni, hogy az. Látszik(!), hogy animált, de ahogy az istenalakoknál már említettem: szépen animált. Először valóban furcsa hogy az egyik jelenetben élő színészt látunk, a következőben pedig rajzfilmfigurákat, de megszokható. A környezet nekem Cene gál István festő barátunk képeit juttatja eszembe (ld. Galéria és Linkek): az össze nem illő elemek egy megragadó, egységes, összeillő szürreális egésszé állnak össze a kereten belül, de még maga a keret sem látszik, mégis érzi - tudja - az ember, hogy jelen van. Érzi a belőle sugárzó összetartó erőt, maga a keret mégis láthatatlan. Egészen rendkívüli élmény. Tudod, hogy valami hiányzik, mégsem érzed hiányát.

Végezetül, de nem utolsósorban hadd ejtsek pár szót a film sokrétű szimbolikájáról, ugyanis telis-tele van szimbólumokkal. Kétségtelen, hogy a legtöbb nem épp eredeti, de így együtt egészen új értelmet nyernek, többdimenziósak lesznek. Először is ott vannak a bibliai utalások: a hét nap (mely során Hórusz valóban egy új világot teremt magának), a szűz, aki egy istentől isteni gyermeket fogan (aztán lehet vitatkozni, hogy ez akkor most az isten maga, vagy csak a fia). Aztán a mitológiai utalásként ott a lázadó isten, akit az istenek tanácsa elítél. Aztán ott van a Mátrixból már ismert kék kapszula - piros kapszula, bár itt nem választani kell közöttük. Megtalálható az ezoterikus szimbolika egyik eleme is: az istenek és az emberek között álló lény (Jill), aki emberré válva isteni lénye minden emlékét elveszíti. És ott van az egész utópisztikus világ, ahol az ember már nem ember, ahol az utolsó istent is megfosztják halhatatlanságától, isteni mivoltától, a világ, melyet az istenek ismét elhagynak, de ahol ismét itt hagyják a remény - és talán a megváltás - csíráját egy nő méhében.

A film szimbolikájára mégis egy Baudelaire-idézet teszi fel a koronát, melyet a fordító sajnos nem ismert fel, így nem kereste meg az autentikus Szabó Lőrinc-féle fordítást. Ezt azért sérelmezem, mert a vers francia, így angolul nyilván még a Baudelaire-rajongók közül is csak elenyészően kevesen ismerik, így a magyar feliratra hárult volna a feladat, hogy eljuttassa az emberekhez a felismerés csíráját.

Nikopol kezdi el szavalni - miközben félholtan, szétcincálva lóg egy híd pilléréről a szabadulását jelentő baleset után - és Hórusz fejezi be helyette:

Meséld el, lelkem, a szép nyárhajnali látványt,
melybe ma szemünk ütközött:
Az ösvényforduló kavicsos homokágyán
váratlanul egy iszonyú dög

nyitotta, lábait cédán magasba lökve
míg izzadt méreg járta át,
elénk, gúnyosan és semmivel sem törődve,
kipárolgással telt hasát.

(Charles Baudelaire: Egy dög)

Ez a szimbólum - mely szerintem az egész filmen átvonul - számomra a vers végének ismeretében bontakozik ki teljes mélységében, ahol a költő ezt a szörnyűséget valami magasztossá, valami fennköltté, valami istenivé változtatja:

Igen! ilyen leszel, te, nők között királynő,
az utolsó szentség után,
csontod penész eszi, húsodból vadvirág nő
s kövér gyom burjánzik buján.

De mondd meg, édes, a féregnek, hogy e börtön
vad csókjaival megehet,
én őrzöm, isteni szép lényegükben őrzöm
elrothadt szerelmeimet!

Azt hiszem, ez a kis beszámoló ugyanolyan szürreálisra sikerült, mint maga a film, de remélem sikerült kedvet csinálni hozzá. A néző egy nagyon érdekes, szórakoztató és elgondolkodtató filmet kap a készítőktől. Nem halhatatlan, de maradandó élményt.

ÉSzAH
eszah (a) kemet.hu

csík

Vissza az linkekhez Előző oldal Oldal nyomtatása (többi keret nélkül) Következő oldal Vissza a lap tetejére