Teljes méretre nyitEgy szinttel feljebbIgaztalan az Igazság Helyén

 

Messzire tűnt már az Újbirodalom fénykora azokban az időkben, amikor e történet szereplőire hullt Ré fenséges fénye. Mivel a hanyatlás nem hirtelen következett be, hanem lassan lopódzott a Két Ország életébe, talán észre sem vették érkezését. Az Újbirodalom utolsó nagy uralkodója, III. Ramszesz győzedelmes háborúkat vívott a tengeri népek és a líbiaiak ellen, emlékművei és templomai épültek szerte az országban. Egyiptom még egyszer, és mint aztán kiderült, utoljára nagyhatalomként vett részt az akkori világ politikai életében. A fáraó dicsősége fényesen ragyogott a Két Ország felett, és méltó volt, hogy a nagy elődhöz, az Igaz Hangú Ozirisz-II. Ramszeszhez mérjék. Valami mégsem volt rendjén, de a kortársak aligha tudtak rámutatni, hogy mi az. A lassú hanyatlás ritkán mutatkozik meg annak, aki részese, és III. Ramszesz alatt még egy kisebb fellendülés is megtéveszthette az egyiptomiakat. Az államgépezet működött, templomok épültek, a régi építményeken helyreállításokat és bővítéseket végeztek, az isteneket megfelelő tisztelet övezte. Minden ok meg lehetett arra, hogy Amon elégedett legyen fiával és annak népével. A harctereken szerzett zsákmányból illő részt kapott, kultusza virágzott, egyháza az egész országra kiterjesztette az Elrejtett befolyását, és mindent megtettek, hogy elnyerjék a jóindulatát. Csakhogy voltak apróbb jelek. A fáraó uralkodásának vége felé áradás előtt az árpa és a búza ára sosem látott magasságokba emelkedett, a termés gyakran elmaradt a várakozástól, és bizony előfordult, hogy még kevesebb jutott belőle a megfelelő helyekre, mint amennyinek kellett volna. Mindennaposak voltak a sikkasztások, megesett, hogy a luxori templomnak járó gabona alig tizedrésze jutott csak el rendeltetési helyére. A bürokrácia gyermeke, a korrupció szépen növekedett - ha ugyan szabad szépnek mondani. A háborúk is sokba kerültek, még akkor is, ha győzelmekről szólhattak az emléktáblák. Ezek a háborúk nem önként vállalt hadjáratok voltak, hanem külső támadások kényszerítették ki őket. A Líbiai-sivatag egyre szárazabbá vált és egyre kevesebb életteret nyújtott lakóinak, a libúknak és maswasáknak, akiket mágnesként vonzott a Delta burjánzó gazdagsága. Ezzel a problémával már Merneptahnak is szembe kellett néznie. Ráadásul a tengeri népek is összehangolt támadásokat indítottak, és úgy próbálták megcsapolni a bőség ősforrásának látszó birodalmat. Messze északkeleten pedig fenyegetően erősödött egy különösen agresszív birodalom, az asszíroké, és a szövetséges Hatti bukásra ítélve végnapjait élte. A Közel-Keleten felbolydult minden, hatalmi átrendeződések sorozata kezdődött, és Egyiptom sem volt tőle biztonságban. De bizony, hogy nem!

Szet Maat, a mai Deir-el-Medine - Born felvétele
Szet Maat, az Igazság Helye az úbirodalmi sírépítők faluja volt. Ma Deir-el-Medine néven ismerjük.

A változások mindig a legszegényebbeket sújtják először. Egyre gyakoribbak voltak a visszaélések, egyre nőtt a létbizonytalanság, és ez még olyan kiváltságos helyekre is eljutott, mint a sírépítők telepe, a mai Deir-el-Medinében. Itt a Két Ország válogatott mesteremberei éltek immár több, mint száz éve. A település romjai rengeteg leletet szolgáltattak, és ezek között sok írásos anyagot is. A fennmaradt osztrakonok, papiruszok révén a falu, Szet Maat (az Igazság Helye) életéről elég sokat megtudunk. A falu írnokának naplója, bírósági jegyzőkönyvek, levelek, bizonylatok és feljegyzések a mindennapok apróbb ügyeiről eleven képet adnak. Itt készült feljegyzésekből ismert az első sztrájk, amit a munkások elmaradt járandóságuk miatt kezdtek, innen ismert az újbirodalmi igazságszolgáltatás szigorú, de a vádlottnak minden védekezésre lehetőséget adó menete. A bírósági feljegyzésekből és panaszlevelekből kitűnik, hogy III. Ramszesz uralkodása második felében Szet Maat élete is nehezebbé vált. E feljegyzések között, például a Salt 124. papiruszon rendszeresen visszatér egy név, Paneb munkafelügyelő neve.

Paneb kellemetlen, undok alak lehetett. Körülbelül Amenmessze vagy II. Széthi korától III. Ramszesz uralmának végéig élt. Erőszakos, nagyhangú, zsarnokoskodó és nagy természetű ember képe tekint ki a róla szóló írások mögül. Olyan valakié, aki megragad minden lehetőséget arra, hogy a saját javára tehessen, bármilyen tisztességtelen is az. Arrogáns, és semmilyen becstelenségtől sem riad vissza. Hogy kerülhetett hát Szet Maat válogatott munkásai közé?

A XX. dinasztia idején már Szet Maat sem volt a régi. Amikor a telep kialakult, valamikor a XVIII. dinasztia idején, még nem lakták állandóan, hanem a sírépítők ideiglenes szállása volt. A munkálatok azonban szinte egymásba értek, és a telepnek állandó lakói lettek. Egyiptom legképzettebb, és valószínűleg legjobban fizetett kézművesei és mesterei gyűltek ide. A munkások azonban nem csak kiváltságokat élveztek, hanem fokozottabb ellenőrzést is. A telep írnoka közvetlenül a thébai vezírnek tartozott felelni, és a legkisebb apróságokkal is el kellett számolni. Szervezetten zajlott a falu élete, és elég katonásan, állandó felügyelet mellett, de ebbe a közösségbe kerülni rangot jelentett. A falu átlagon felüli voltára utal az is, hogy minden jel szerint nem csak az írnok és egyes mesterek tudtak írni, vagy legalábbis olvasni, de a hozzátartozók jelentős része is. Az idő azonban nem múlt el nyomtalanul. Mindig előfordultak botlások - Neferabu történetéről már szóltunk Meret-szeger kapcsán. Ahogy az ellenőrzés lanyhult és rutinszerűbbé vált, ahogy a közösség életében a szervezett rendet a hagyomány és megszokás vette át és ezek védelmében a falu egyes tisztségei öröklődővé váltak, a "botlások" is megszaporodtak.

Neferhotep, az Igazság Helyének felügyelője szükségesnek látta, hogy az utódjáról gondoskodjon. Felesége, Vabet nem szült neki fiat, így jövőjét nem érezte biztonságban. Örökbe fogadta hát az agilis ifjú Panebet, Neferszenut fiát, akiben több fantáziát látott mint testvérében és annak családjában. Ebben az sem jelentett akadályt, hogy ekkor Paneb szülei még éltek. A felügyelő családja nem helyeselte a döntést, tartottak a heves természetű Panebtől és féltették a család megélhetését. Amonnakht, a munkás, Neferhotep öccse azt szerette volna, ha ő kerülhet Neferhotep örökébe, és ő veheti át hivatalát. Neferhotep azonban kitartott döntése mellett, és Paneb bekerült a családba.

Ez az Amonnakht nem azonos azzal az Amonnakhttal, a Sír Írnokával, akinek feljegyzéseiből megismerhettük a deir-el-medinei munkások sztrájkjának részleteit. Azonban a korszak viszonyainak megismeréséhez fontos adalék, hogy III. Ramszesz uralkodásának huszonkilencedik évében a munkások sokáig nem kapták meg a járandóságukat, ezért III. Thotmesz halotti temploma elé vonultak, és a mai fogalmaink szerint ülősztrájkot kezdtek. Több napos egyezkedés után, amelyben a jelek szerint az írnok Amonnakht is tevékenyen részt vett, azzal zárult, hogy a vezír, Amon első prófétája és a thébai helytartó "saját költségére" kifizette a munkások bérének felét. Ez az eset is jelzi, hogy a korrupció és a sikkasztások révén az egyszerű emberek mindennapi megélhetése mennyire elbizonytalanodott akkortájt, és milyen körülmények voltak azok, amelyek között Neferhotep így próbált gondoskodni családja jövőjéről. Bár Paneb jelleméből és a későbbi eseményekből akár azt is feltételezhetjük, hogy Neferhotep nem egészen saját belátása szerint, hanem kényszer hatása alatt hozta döntését.

Ami Neferhotepet illeti, tisztázatlan körülmények között halt meg. Az sem kizárt, hogy Paneb is tevőlegesen hozzájárult halálához, mivel még Neferhotep is panaszt emelt ellene. Ebbéli szerepére azonban nincs semmilyen bizonyítékunk. Amonnakht minden próbálkozása és tiltakozása ellenére Paneb került fogadott apja helyére, és az Igazság Helyének munkafelügyelője, a jobb oldali csoport vezetője lett. (A síron két brigád dolgozott egyidejűleg, azokat hívták jobb és bal csoportnak - egyesek szerint a munkájukat így, a két oldalt megosztva végezték, de van olyan feltételezés is, hogy a hadihajókon szokásos beosztást alkalmazták. Erre utal a csoportok elnevezése is: az iszut katonai egységet jelentett.) Amonnakht azt bizonygatta, hogy Paneb milyen rosszul bánt nevelőapjával, de ez sem segített.

Sokan panaszkodtak Paneb hirtelen természete, bujasága, garázdasága és zsarnoki módszerei miatt, számos panaszlevélben szerepel neve. Nem csak a falu tanácsa elé kellett állnia, de még a vezírnek is munkát adott. Úgy tűnik, hogy nem volt idegen tőle a zsarolás és a vádaskodás sem. A jólelkű és becsületes ember hírében álló Hay, a bal oldal munkafelügyelője rosszallotta Paneb üzelmeit, viszonzásul Paneb feljelentette, hogy "a király ellen szólt". Hay tisztázta magát az aljas vád alól, de Paneb gátlástalanságát ez az eset is megmutatja. No persze voltak Panebnek más ügyei is. Nebnefer, Uadzsmesz fia arról tett jelentést, hogy a hivatalos munkaidejében Paneb ökrét kellett őriznie és közköltségre ellátnia, Raubent pedig arra kényszerítette, hogy gyékényt fonjon neki. Nem tett különbséget a fáraónak végzett munka és saját javainak gyarapítása között, gátlástalanul rendelkezett az alárendeltek munkaerejével. Még saját sírjának építéséhez is a fáraó munkásait rendelte ki, az állam költségére velük festtette ki még a koporsóját is, és a Királyok Völgyében, II. Ramszesz fiainak sírja (KV-5) közelében fejtetett követ hozzá, amivel a királyi sír épségét is veszélyeztette. Egykorú feljegyzések szerint az egész völgy zengett a kőfejtő munkások kalapácsaitól.

Bár nem esik említés róla, de nagyon az a gyanúm, hogy üzelmeiben magasabb körök befolyásos személyei oltalmát élvezte, hiszen annyi vád érte, hogy azok alól csak így bújhatott ki. Feltűnő pimaszsága és gusztustalan húzásai sorra büntetlenül maradtak, amiből kézenfekvő arra következtetni, hogy jókora hatalommal bíró pártfogói voltak - vagy lekötelezettjei? Elég csak arra gondolni, hogy a tisztségviselők számára is fontos volt a saját sírjukról gondoskodni, ami hatalmas költségeket jelentett. Gondoljunk csak bele: egy kellően korrupt elöljáró számára egy olyan ember, akinek beosztása és gátlástalansága lehetővé tette, hogy e költségek a kincstár rovására csökkenjenek, igazán jó befektetés, ugyanakkor a zsarolás lehetősége miatt nehezen felfedhető, veszedelmes csapda. Márpedig a korrupció, a "kéz kezet mos" elve ekkortájt már meglehetősen elterjedt jelenség volt Thébában és Egyiptom-szerte, és Panebnek bizonyára módjában állhatott szolgálatokat tenni elöljáróinak. Őt pedig érezhetően nem korlátozták erkölcsi megfontolások, ha saját hasznára tehetett és elég szemtelen volt ahhoz, hogy bármelyik a feljebbvalóját is megzsarolja.

A számos vád közül, amelyekkel Panebet illették, a legsúlyosabb az, mely szerint III. Ramszesz uralkodásának huszonkilencedik évében (megint ez az év - ekkor volt a már említett sztrájk is!) részt vett II. Ramszesz sírjának kifosztásában. Ebbe az esetbe már fia, Aapahte is belekeveredett, aki egyébként munkafelügyelő-helyettes, feltehetően éppen Paneb helyettese volt. (Ez azonban magánvéleményem, nincs rá konkrét utalás.) Aapahte végül ebben az ügyben vétkesnek találtatott és elítélték, ám Paneb ismét megúszta. Bírái a hosszas és alapos vizsgálat után sem tudták rábizonyítani bűnrészességét, bár azt nem tudni mi okból. Sejtésem azért akad. Több mint háromezer év múlva megtalálták II. Ramszesz koporsójának egy darabkáját Paneb házának pincéjében. Azt az aranylemezzel borított fadarabot biztosan nem az esőzések okozta áradat sodorta oda...

Nem tudjuk, mi lett Paneb vége. Azt tudjuk, hogy magas kort ért meg: hetvenöt évet. Tisztességes kor egy ilyen tisztességtelen embernek! Nem tudom, hogy az igazságszolgáltatás keze elérte-e valaha. Tartok tőle, hogy nem.

Bármennyire is sokat tudtunk meg története révén az Újbirodalom alkonyát jellemző állapotokról, a sors szomorú és groteszk fintorának tartom, hogy neve fennmaradhatott. Az egyiptomi hitvilág a név fennmaradásában a lélek továbbélését, ilyenformán az öröklétet látta. Az egyiptomiak erősen hittek a névmágiában, amire legszebb példa Izisz és Ré története: Izisz fondorlatosan kicsalta Ré igazi nevét, hogy hatalma lehessen felette. De meg kell említeni azt is, hogy a legkeményebb bosszúnak számított az, ha valakinek kivakarták a nevét. A Saruhordozó Szenenmut, Hatsepszut, sőt, Tutankhamon is elszenvedte utódaitól ezt, mellyel túlvilági létük került veszélybe. (Szerencsénk, hogy az említett utódok nem végeztek elég alapos munkát, így az említettek mégsem merültek feledésbe.) A halál után a ba-léleknek meg kellett adni a lehetőséget, hogy az elhunythoz visszatérhessen, de ehhez fel kellett ismernie. Ennek biztosítására irányultak a legkülönfélébb ábrázolások, ezért kellett az amúgy idealizált szobroknak hasonlítaniuk, ezért viselték magukon a koporsók, vagy később a múmiára helyezett kartonázsok az elhunyt képmását. Ha mindezek kudarcot vallottak, utolsó menedékként ott voltak a feliratok, melyeken az eltávozott neve szerepelt, és ezek egyenrangúan képviselték őt. Ha valakinek a neve elpusztult, elpusztult vele a lelke, elpusztult a túlvilági énje is. Ezért van nagy jelentősége I. Széthi abydoszi királylistájának, ahol az uralkodó a gyermek II. Ramszesszel elődei kartusaihoz imádkozik: a relief megerősíti a felsoroltak lelkének túlvilági helyzetét (és persze megnyeri az Ozírisszé vált fáraók jóindulatát I. Széthi számára). Viszont nincsenek már azok az átmeneti korokban uralkodott fáraók sem, akiknek még nevük is feledésbe merült, nem részeseik Ozírisz birodalmának. Halottak, teljesen, visszavonhatatlanul. Egy egyiptomi számára, aki élete jelentős részében azon fáradozott, hogy ezt elkerülje, ez volt a legrettenetesebb, a tökéletes vég.

III. Ramszesz, az utolsó az Újbirodalom nagyjai közül, uralkodásának harminckettedik évében áldozatául esett a háremében szövődő merényletnek. A tetteseket elfogták, elítélték. A bírósági iratokban egyeseknek még a nevüket is megváltoztatták, épp a fenti okokból. Megszüntették a Meszedzsuré álnéven emlegetett személyt is, hiszen neve helyett úgy hivatkoztak rá: "Akit Ré Gyűlöl".

Paneb igaztalan ember volt az Igazság Helyén, méltatlan arra, hogy nevével, emlékével lelkének is örök élet jusson. Aljassága, gátlástalansága, minden tiszteletet nélkülöző féktelen arroganciája révén kirí az általunk eddig megismert személyek közül. Gyűlöletes tettei követelik a büntetést! Ezért arra kérlek, tetteihez méltón ítéld meg: felejtsd el Paneb nevét!

HoremWeb

Természetesen ebben a témában is szeretettel várjuk megjegyzéseidet, kérdéseidet, véleményedet a Fórumunkra.
Deir el-Medinében játszódik HoremWeb novellája, A kőfaragó története is.

csík

Egy szinttel feljebb Előző oldal Oldal nyomtatása (többi keret nélkül) Következő oldal Vissza a lap tetejére