Teljes képernyőre nyitEgy szinttel feljebbA hódító Egyiptom

Alig rázta le a Két Ország a hykszosz igát, I. Jahmesz fáraó északra vezette népét Saruhen városáig, vagy talán tovább is. Egyiptom új szerepben lépett színre: területszerző háborút indított. Addig ez nem volt jellemző a Nílus-völgy népére. Bár már a legkorábbi időkben is folytattak idegen területre irányuló hadjáratokat, azok rendszerint nyersanyagért, vagy éppen munkaerőért indultak, és a hadsereget nem követte az adminisztráció kiépítésén vagy meghonosításán fáradozó hivatalnokhad. A legkorábbi időkben az ilyen katonai tevékenység csak a szorosan vett szomszédságra terjedhetett ki (bár ki tudja, kikkel harcoltak és miért a híres neheni "100-as sír" festményein látható hajósok és harcosok?), az Óbirodalom idején pedig a Sínai-félsziget értékes köve és reze, Núbia kincsei késztették háborúra a fáraók népét. Núbiába és Líbiába egyre mélyebben hatolnak be, észak felé azonban alkalmi "kalandozások" történnek, és nem tudunk arról, hogy a Sínai-félszigeten túlra törekedtek volna. Mi ütött hát a felszabadítóként tisztelt Jahmeszbe? Mi vezetett oda, hogy az Újbirodalom idejére Egyiptom meghatározó nagypolitikai tényező, és az egyik, ha nem a legerőteljesebb hódító nagyhatalom lett?

A téma akkora, hogy itt csak egy rövid áttekintésre van lehetőségünk. Mivel azonban tervezzük, hogy részletesebben szólunk Egyiptom nagyhatalmi szerepéről és a szíriai, palesztinai viszonyok alakulásáról, amelyek nélkül sem az Újbirodalom, sem a Harmadik átmeneti kor, sem a Későkor nem vizsgálható, a főbb indítékokat és körülményeket megpróbáljuk felvázolni. Teljességre még csak nem is gondolhatunk, kiváltképp akkor, ha a kevésbé jártas érdeklődőket sem akarjuk adathalmazokba, nevek tengerébe vagy unalomba fojtani.


A Nílus szalagja és a sivatagok meghatározták, hogy Egyiptom merre terjeszkedhet. A kelet-nyugati irány erősen korlátozott volt: a Líbiai-sivatag és a Vörös-tenger gátat szabott mindenfajta hadjáratnak. Ezeket a határokat egészen korai időkben el is érték: az I. dinasztia idején, pontosabban Dzset király alatt egyiptomi fennhatóság alá került a Keleti-sivatag, legkésőbb a VI. dinasztia idejére pedig a Líbiai-sivatag nagy oázisait is meghódítják. Tovább nyugatra nincs út - évezredekig nincs olyan technika, amivel a Szahara mélyébe lehetne juttatni, és ütőképes állapotban meg lehetne őrizni egy hadsereget. A további hódításokhoz maradt tehát észak és dél.

Míg az Archaikus kor idején csak a szomszédság, a közvetlen határvidék lehetett az egyiptomi hódítások célterülete, az Óbirodalom hajnalán már a Sínai-félszigetre kacsintgat a fáraók szeme. Wadi Hammamátban a II. dinasztia végéről is találtak királygraffitit - Khaszekhemui tette le névjegyét. A III. és IV. dinasztia uralkodói már rendszeresen vezettek hadjáratokat a beduinok ellen - valójában a Sínai-félsziget nyersanyagaiért. Északabbra a VI. dinasztia idején történik az első nagyobb áttörés: ugyanis ekkor épül ki a kereskedelmi kapcsolat a föníciai partvidék egyik legjelentősebb kereskedelmi központjával, Byblosszal. Ez a város hosszú időn át kiemelt szerepet játszik az egyiptomi külpolitikában.

Az Első Átmeneti Korban - a belső válság eredményeképpen - a már megszerzett területeken is meginog Egyiptom befolyása, de függetlenedésről nem beszélhetünk. A Középbirodalom idején a befolyási övezet megszilárdítása volt a cél, új, észak felé irányuló hódításokról nem tudunk. Sőt, egyfajta elszigetelődési irányzatot feltételezhetnénk a Királyi Fal létezéséből, ami egy erődrendszer volt, az északi határok védelmére. Ez a Delta keleti szélétől a Sás-tenger irányába húzódott, és feltehetőleg egymástól látótávolságban lévő erődítmények nagyobb sereggel áthatolhatatlan rendszere kellett legyen. A Szinuhe-regényben a főhősnek meg kellett várnia az estét, hogy a Királyi Falon túljuthasson. A történet idején, a XII. dinasztia alatt a terjeszkedés iránya szinte kizárólag dél, és ott is a biztonságos határok kialakítása, megerősítése és rögzítése a fő cél. III. Amenemhat nevéhez fűződik a déli, Királyi Falnak megfelelő erődrendszer kiépítése, amit Szemna, Kumma és Uronarti neve fémjelez. Erős őrsége a jelek szerint a "se ki, se be" vezérelv szellemében vigyázta a Két Országot. Észak azonban nem válik tiltott területté: a Szinuhe-regényen kívül tárgyi leletek is bizonyítják (elsősorban Ugaritból), hogy a Szíria-Palesztina területén lévő városokkal élénk volt a kapcsolat. Hogy ez miben nyilvánult meg, arról már kevesebbet tudunk, de a Szinuhe megfogalmazásai arra is utalnak, hogy az egyiptomiak gyakori - és adott esetben szívesen látott - vendégek voltak arrafelé. Ennek ismeretében még látványosabb a különbség a Második átmeneti kor idején, amikor valamennyi hódítás - még Núbia is! - elveszett, sőt, a Deltát ázsiai eredetű hódítók, a hykszoszok szállták meg. Ez a megszállás nem hirtelen rohamként érte a Két Országot, hanem egy hosszú beáramlási folyamat végkifejlete volt. Az, hogy a hykszoszok nagy számban, akadálytalanul juthattak be Egyiptom területére, szintén lehetett annak a következménye, hogy az északi területekkel folyamatos, nyílt, szabad kapcsolat állt fent addig, és a lassú beszivárgás így nem keltette fel az egyiptomi hatalmak gyanúját.

A hykszosz uralom teljes mélypont, komoly megrázkódtatás az egyiptomi politikának is. Amikor I. Jahmesz trónra lép, Egyiptom határai alig mutatnak túl a Nílus völgyén. A fáraó Saruhenig vonul - talán északabbra is - bizonyára azért is, hogy az északi határok előtt egy saját befolyása alá tartozó ütközőzónát hozzon létre, egy biztonsági övezetet, ami az esetleges hykszosz ellenlépések megakadályozásában segít. Mindenesetre Saruhen birtoklása biztosítja a Sínai-félszigetet, és utat nyit a későbbi, nagyobb vállalkozásoknak - egy igen szerencsés időpontban.

Sajnos erről az időszakról nincsenek forrásaink, nincsenek részletes adatok, nem tudunk mást, csak történések pőre vázát, amelyet a későbbi események látszanak igazolni. Annyi biztos, hogy a messzi északon, Szíria-Palesztinán is túl, a Taurus-hegység vidékén egy új nagyhatalom bontogatta szárnyait: Hatti. Kezdeti hódításait követően a hurri vándorlás visszaszorította Anatóliába őket, minek nyomán hatalmi űr támadt Szíriában. Az I. babiloni dinasztia elbukott, és Mezopotámia a "sötét kor" néven ismert időszakát élte, nem élhettek hát a kedvező lehetőségekkel. Északkeleten egy új birodalom volt alakulóban, de egyelőre még nem vált számottevő politikai tényezővé: ez Mitanni. Később, nem is sokára, komolyan számolni kellett vele, és Egyiptom egyik fő vetélytársa lett a térségben. Egyelőre azonban a XVIII. dinasztia fáraói előtt nyitva állt az út, Szíria-Palesztina pedig felkészülhetett szokásos szerepére: nagyhatalmak sakktáblája lesz, ahol a játszmák a helyi kis államok létét veszélyeztetik. Amikor az Amarna-levelek között, vagy máshol a kiskirályok, helyi hatalmasságocskák trükkjeit, intrikáit olvassuk, mindig jusson eszünkbe, hogy a megfelelő tempóban, kellő körültekintéssel forgatott köpönyeg egy-egy városállam függetlenségét - sőt, inkább fennmaradását biztosíthatta. Függetlenségről aligha eshetett szó.

Egyiptomnak korábban is voltak sikeres hódításai, de a nagyhatalmi politika újbirodalmi vívmány a birodalom történetében. Ennek egyik oka az lehetett, hogy míg korábban az egyiptomi hadviselés kizárólag gyalogos alakulatokra támaszkodhatott, a hadsereg nem volt képes a szíria-palesztínai területek meghódításához szükséges távolságot áthidalni. Az utánpótláshoz szükséges katonai támaszpontokat észak felé - ellentétben a déli területekkel - nem lehetett előre kiépíteni. A lovak és a harci kocsi megjelenésével és katonai célokra való alkalmazásával azonban az egyiptomi hadsereg hatósugara (szakszóval actio radius-a) a többszörösére nőtt, és így alkalmassá vált arra, hogy benyomuljon az ázsiai területekre. Egyiptom először a XVIII. dinasztia elején vált képessé arra, hogy határaitól távolabb eső területeket hódítson meg.

Faulkner szerint - és ez HoremWeb meggyőződése is - még egy közvetlen oka volt annak, hogy a nagyhatalmi törekvések a XVIII. dinasztia elején gyökeret vertek az egyiptomi birodalmi ideológiában: a hykszosz megszállás. A fáraók mindenáron el akarták kerülni, hogy újra idegen uralom fenyegesse Egyiptom területét Ázsia irányából. Ennek biztosítékát pedig abban vélték látni, ha az egyiptomi fennhatóságot kiterjesztik a határokon túlra, hogy ellenőrzés alatt tarthassák a területet, mely ebből a szempontból potenciális fenyegetést jelenthetett. Ezzel el lehetett érni azt, hogy egy esetleges agressziót még a szorosan vett egyiptomi területen kívül meg lehessen állítani. A gyakorlatban ez a módszer már bevált a Középbirodalom idején, a déli határvidéken. Az, hogy a hykszoszok kiűzése után északon is alkalmazták, jelzi, hogy mennyire másként tekintett az addig kulturáltabbnak tartott szíriai-palesztinai területre az új korszak. Összefoglalva, az Újbirodalom hajnalán minden adott volt ahhoz, hogy Egyiptom nagyhatalommá váljék.

_____

Érdemes körülnézni azon a színpadon, ahol mindez történt! Szíria-Palesztina a Földközi-tenger keleti partvonala melletti terület. Egy keskeny tengerparti sáv mögött hatalmas hegyek húzódnak, közöttük mély völgyek és sebes sodrású folyók. A hegységek közül a legfontosabb talán a Libanon és az Antilibanon-hegység (ez utóbbi arról kapta a nevét, hogy a Libanon-hegységgel "átellenben" van), északabbra a Sahiliya-hegység és a Núr-hegység, illetve a Taurus, amely a terület északi természetes határa. A folyók közül legjelentősebbek az Orontész, a Jordán, a tengerpart felé folyó Litani és a Nahr el-Kelb, vagyis "Kutya-folyó". Lakható, város kialakulására alkalmas helyek csak a tengerpart keskeny csíkján, és a völgyekben akadtak. A felszín erősen tagolt, és akkoriban vad erdőségek fedték, ezért a lakott területek lehetséges helye erősen kötött - így igen régtől fogva ugyanott találunk településeket. Jerikhó a maga közel tízezer évével korelnök, de szinte ritkaságszámba megy egy-két olyan ókori város, mint Megiddó, amelynek helyén ma nem találunk sűrűn lakott települést. A tagolt felszín az egyes városokat távol tartotta egymástól, nem alakultak ki városszövetségek és nagyobb, tartósabb államok. Az államszerveződés másik mozgatórugója, az öntözéshez szükséges szervezettség igénye is hiányzott. Rendszeres esőzések miatt a mezőgazdaság nem szorult rá az öntözésre, sőt, a hegyekben a hó sem volt idegen - ahogy ma sem az. (Egy, számomra ellenőrizhetetlennek tűnő anekdota szerint az egyiptomi katonák a szír hegyi folyók vizét annyira hidegnek találták, hogy csak úgy tudták meginni, ha előtte a napon állni hagyták, hogy felmelegedjen. Nem biztos, hogy igaz a pletyka, de találó.) Szíria-Palesztina igen gazdag volt természeti kincsekben, nyersanyagokban, főként fában - amire Mezopotámia is, Egyiptom is szabályosan éhezett. És - szerencsétlenségére - olyan helyen fekszik, ami hagyományosan ütközőzónája a nagyhatalmaknak, mind a mai napig.

Kereskedelmi szempontból a tengerparti városok rendkívül jó helyzetben voltak, mivel a legolcsóbb szállítóeszköz mind a mai napig a hajó. Fönícia, Levante szinte rokonértelmű szavai a kereskedelemnek - a gazdag partmenti városok az árucsere-forgalomban kiemelt szerepet játszottak. Ugyanakkor egymás vetélytársai is voltak, így nem alakulhatott ki belőlük egységes állam - még átmeneti egység se nagyon. Ezt a megosztottságot aztán a nagyhatalmak bőven ki is használták, és a divide et impera elvét követve igyekeztek kijátszani egymás ellen az egymásra acsargó városokat. Az idegen hódítási étvágy terített asztalt talált. Míg Médea és Urartu a külső támadások nyomása alatt acélosodott egységes, erős állammá, addig Szíria-Palesztina őrlődött, és a folytonosan változó hatalmi szelek szabadon cibálták és szaggatták. Az itteni kis államocskák története a nagyhatalmak erejének változásait követő lavírozás és útkeresés története. Sokak (köztük ÉSzAH) határozott véleménye szerint ebben az is közrejátszott, hogy a nagyhatalmak tudatosan gátolták bármiféle egységes fellépés kialakulását azzal, hogy igyekeztek a meglévő konfliktusokat fenntartani, hiszen érdekeiknek jobban megfelelt a térség széttagoltsága. (Mennyire ismerős ez a térség mai politikai színpadán is!)

Nem tudjuk, hogy a XVIII. dinasztia első uralkodói közül ki hatolt be először a szíriai terület belsejébe. I. Amenhotep uralkodása alatt a szíriai városállamok névleg már elismerték Egyiptom fennhatóságát az egyre erősödő Mitannival szemben. Vazallusi státuszba csak az után kerültek, hogy I. Thotmesz benyomult Szíriába és egészen az Eufrátesz partjáig vezette seregeit, ahol - az "Itt járt Killroy" graffitik mintájára - sztélét is állított ennek emlékére. Bár ez a hadjárat sokkal inkább erődemonstráció volt, semmint valós hódítás, mindenképpen megalapozta azt az igényt, melyet leghatékonyabban III. Thotmesz juttatott érvényre. Tizenhét hadjáratot vezetett Szíria-Palesztinába, melyek során győzedelmeskedett a szíriai városok szövetsége felett Megiddónál, és visszaszorította az egyre agresszívabb Mitanni terjeszkedését is Észak-Szíriából, miután csatát nyert Aleppónál és Kádesnél. Egyiptom ekkor állt hatalma csúcsán. Asszíria és a Hettita Birodalom is adót fizetett, illetve ajándékot küldött az egyiptomi uralkodónak. Thotmesz építette ki azokat a támaszpontokat a Földközi-tenger partvidékén, melyek a későbbiekben az egyiptomi jelenlét legfőbb "végvárai" lettek a térségben. Amurru ekkor vált az egyiptomi birodalom érdekszférájának legészakibb tartományává.

A kis szíria-palesztínai államok könnyen a birodalomhoz illeszthető célpontokat jelentettek, mivel adott volt az a kulturális és közigazgatási fejlettségi szint, melyet az egyiptomiak otthon megszoktak. Ezt úgy szokták nevezni, hogy "elsődleges receptív zóna". Az egyiptomiaknak semmi más dolguk nem volt, mint a meglévő rendszer tetejére ráültetni az egyiptomi helytartót, és biztosítani a fennhatóság fenntartásához szükséges katonai jelenlétet. Ezzel szemben a hegyvidék, a félnomád ("másodlagos receptív zóna") és nomád ("harmadlagos receptív zóna") lakosságával, sokkal kevésbé volt vonzó, így nem is szerepelt Egyiptom terjeszkedési célterületei között.

A látványos dicsőség ellenére az egyiptomi fennhatóságot a területen nem sikerült véglegesen stabilizálni. Ennek egyik oka az volt, hogy Egyiptom nem csatolta területileg a birodalom testéhez a meghódított ázsiai területeket, ellentétben a núbiai gyakorlattal, ahol a sereget szinte azonnal követte az egyiptomi adminisztráció és közigazgatás. A helyi uralkodók, bár hűségeskü kötelezte őket a fáraóval szemben, és rendszeres adót fizettek, a helyükön maradtak. Így az elő-ázsiai területek nem alkották a birodalom szerves részét, és státuszuk mindig is meghagyta a kiskapukat a helyi hatalmi törekvések számára.

A városállamok továbbra is azon igyekeznek, hogy lerázzák az egyiptomi igát. II. Amenhotep újra Szíriába kellett vezesse seregeit, mert Mitanni befolyása ismét erősödni látszott. Ekkor azonban egy harmadik tényező szólt bele a hatalmi harcokba, bár ekkor még csak közvetetten. Az egyre erősödő Hettita Birodalom által jelentett fenyegetés következtében állt fel az a status quo Egyiptom és Mitanni között, mely a Kr. e. XIV. század közepéig fennmaradt: Észak-Szíria Mitanni érdekszférája maradt, míg az ettől délre eső területek Egyiptom fennhatósága alá kerültek.

Ez a változás gyökeres fordulatot hozott Egyiptom és Mitanni kapcsolatában. IV. Thotmesz uralkodása alatt az ellenséges viszony mérséklődött, majd barátivá fordult. Az elkövetkezendő időszakra ez a hozzáállás a jellemző, és Egyiptom fáraói - az Amarna-uralkodók alatt (III. Amenhotepet is beleértve) - politikai úton próbálták megőrizni befolyásukat. Erre a Tell el-Amarnában talált levéltár akkád nyelvű agyagtáblái a leghitelesebb források. A levéltár túlnyomórészt a vazallus államok fejeinek leveleiből áll, így meglehetősen egyoldalú képet fest, elsősorban a szíriai miniállamok helyzetét ábrázolva. Kiderül belőlük, hogy míg Mitannival egy ingatag, de tarthatónak látszó egyensúlyi helyzet alakult ki, északon újból erőre kapott, és kimutatta oroszlánkörmeit a hettita birodalom, amelynek élén ezidőtájt egy olyan nagyformátumú államférfi állt, mint Suppiluliumas - őt Hatti egyik legnagyobb királyaként tartja számon a történelem. Szíria-Palesztina kis országai immár három malomkő között őrlődtek, Hatti, Mitanni és Egyiptom szorításában még egymással is marakodva próbáltak meg fennmaradni és boldogulni. Néhány uralkodó látványos pálfordulásaival és szemtelen intrikáival tűnik ki - mindenkor saját hazájának leghatékonyabb védelmét keresve. Három évezred távlatából nézve is forrni látszik a környék, miközben a beáramló javak biztosította kényelemben elpuhulni látszik Egyiptom uralkodó családja. Látszólag semmit sem téve nézik, ahogy sorra csúsznak ki kezeik közül az elődök hódításai, és passzív szemlélői Hatti felemelkedésének. Hatti ekkor még nem készült fel arra, hogy Egyiptom ellen forduljon - ez a diplomáciai levelezésből is kitűnik. Előbb Mitannival kell dűlőre jusson. Suppiluliumas gőzhengerként vonult végig az észak-szíriai városokon, Aleppo, Nuhasse, Quatna után pedig hűbéresévé tette Kádest, ami a legérzékenyebb veszteség a Két Ország számára. A jelek szerint Kádes már Tutankhamon uralkodása alatt vált hettita vazallussá, így az a feltételezés, hogy Echnaton külpolitikai tehetetlensége lenne elvesztésének oka, megdőlni látszik. Hatalmi átrendeződés indult meg a Közel-Keleten, amelynek Mitanni is áldozatául esett, és befolyási övezeteivel együtt hettita uralom alá került. Ezt már Egyiptom sem nézte jó szemmel. Tutankhamon hadvezéreként valószínűleg Horemheb vezette Kádes ellen az egyiptomi sereget (a szervezés azonban még minden bizonnyal Echnaton alatt megkezdődött), miközben Suppiluliumas az Eufrátesz-menti Karkemist ostromolta. A hettita uralkodónak még arra is volt ereje, hogy délre, Amqa felé küldjön egy hadosztályt, amely sikeresen vette fel az eléje dobott egyiptomi kesztyűt. A szíria-palesztínai városállamoknak választaniuk kellett a két nagyhatalom között, és Hatti igencsak nagy szeletet kanyarított ebből a tortából: Egyiptom elveszítette észak-szíriai érdekeltségeit egészen a Damaszkusz - Byblosz vonalig. Ez a helyzet maradt a XIX. dinasztiára, a ramesszida uralkodókra.

Horemheb kijelöIt örököse, I. Ramszesz nagyon rövid ideig uralkodott. Utóda, I. Széthi sikeres hadjáratai révén visszaszerezte a hatalmat Amurru fölött, fia, II. Ramszesz viszont Kádesnél elakadt a markáns uralkodó és hadvezér Muwattalis seregeivel szemben. Hogy győzött-e vagy veszített, az már egy másik téma tárgya. Mindez azonban oda vezetett, hogy Muwattalis utódjával, III. Hattusilissel megkötötte az emberiség "első írásba foglalt", és betartott békeszerződését (ld. erről szóló témánkat is). Szíria-Palesztina helyzete egy időre - de milyen rövid időre! - stabilizálódott, az erővonalakat a békeszerződés gyakorlatilag rögzítette. II. Ramszesz minden uralkodói nagysága és hadvezéri erőfeszítése ellenére Kádes és az észak-szíriai területek hettita kézen maradtak, de Egyiptom számára megmaradt a régi érdekszféra kulcsvárosa, Byblosz, és megnyílt az út Ugarit, a legészakibb egyiptomi érdekeltség felé. Ez az állapot egészen addig fennmaradt, amíg III. Ramszesz uralkodása alatt Hatti a tengeri népek támadásainak és az erősödő asszír fenyegetésnek áldozatául esett. Egyiptom sem bírta már sokáig megtartani nagyhatalmi pozícióit. A ramesszida kor végére minden északi hódítása elveszett, és a XXII-XXIV dinasztia uralkodói megosztottságban, békétlen egymás mellett élésben megelégedtek Nílus-menti birtokaikkal.

Núbia sem maradt Egyiptom birtokában. Messze délen új állam jött létre, amely egyre erősödő kapcsolatokat alakított ki Thébával illetve Felső-Egyiptommal, amely a hajdani birodalom egyetlen viszonylag egységes részeként élt tovább. A kapcsolatok olyan irányban fejlődtek, hogy hamarosan már az etióp származású kusita uralkodók és az általuk Amon Isteni Feleségének trónjára emelt főpapnők vették át a felső-Nílusvölgy irányítását. Északon a líbiaiak, egyiptomiak érzékeny egyensúlyát új ellenség zavarta meg: az asszírok. A hykszosz-kor óta első alkalommal történt, hogy idegen hódítók törtek be északról, és elfoglalták Memphiszt - sőt, Taharka uralkodása alatt Thébába is eljutottak. A hajdani világbirodalom ekkor már létének fenntartásáért vívott élet-halál küzdelmet, nem túl jó esélyekkel. Régi fénye soha többé nem ragyogott fel.

ÉSzAH és HoremWeb
eszah kukac kemet pont hu
horemweb kukac kemet pont hu

_____

Egy szinttel feljebb Előző oldal Oldal nyomtatása (többi keret nélkül) Következő oldal Vissza a lap tetejére