Teljes méretre nyitEgy szinttel feljebbAz Ókori Egyiptom felfedezése

 

Hajlamosak vagyunk feltételezni, hogy az ókori Egyiptomot az európaiak fedezték fel, valamikor a XVIII. század vége felé. Pedig amit Egyiptomnak hívunk, egy több mint háromezer évet átfogó civilizáció. Ez időszak alatt már megkezdődtek a korábbi korok emlékeinek feltárásai, felfedezése, megmentése. IV. Thotmesz az un. Álom-sztélén örökítette meg, hogy hercegként arrafelé vadászva lepihent a homoktól félig betemetett Szfinx árnyékában, és különös álmot látott. Az álom beteljesülése: trónra jutása után kiszabadíttatta a Szfinxet a rárakódott homok alól, és ekkor állíttatta az Álom-sztélét a Szfinx mellső lábai közé. II. Ramszesz is nevezetes arról, hogy az óbirodalmi emlékek közül többet helyreállíttatott (nem kis mértékben saját nagyobb dicsőségére), például Unisz piramisát, melynél feljegyzést találtak arról is, hogy a renoválást a fáraó fia, Khaemuaszet herceg vezette. Egyiptom történetének szélsőségei folytán a múlton mindig akadt feltárni való, és mindig akadt is, aki ezen fáradozott. Jelentős szerepet kaptak ebben az ókor történetírói, kik között első helyen Hérodotosz (Kr.e. IV. sz.), Diodoros Siculus (Kr.e. 80 körül), Sztrabón (Kr.e. 64? - Kr.u. 24?, egyiptomi látogatása Kr.e. 30 táján volt) és Plutharkhosz (Kr.u. I. sz.) áll. Amikor Manethón munkája Egyiptom történetéről megszületett, az Óbirodalom és az Archaikus kor éppen olyan letűnt emlék volt, mint ma mondjuk a perzsa megszállás kora. Nagyobb idő-szakadék választotta el Manethónt Menésztől, mint minket Nagy Sándortól. Az ősidők ismerete templomok, hagyományok és áldozati vagy fogadalmi feliratok formájában, és szájhagyomány útján maradt fent. Ekkor még élő hagyományokból, többé-kevésbé álló emlékművekből, ismert nyelven írt feliratokból és sztélékből meríthetett. Egyiptom elvesztése akkor kezdődött el igazán, amikor előbb arab, majd török fennhatóság alá került; az arab utazók már jobbára legendák és babonák torz tükrén át látták csodáit. Egyiptom hatszáz évnél is tovább nyögte a Magas Porta uralmának súlyát!

Alig ismerünk a középkorból és a reneszánsz idejéről olyat, aki a Nílus partjain járt volna. 1589-ben megjelent ugyan egy úti beszámoló a Velencei Névtelen (Anonimo Venetiano) álnévvel, melynek szerzője egészen Thébáig jutott. 1638-ban John Greaves angol csillagász már pontos méréseket végzett a piramisokkal kapcsolatban, és tapasztalatait Pyramidographia címen ki is adta. Ekkortól már gyorsabban jöttek hírek, és 1735-ben Benoit de Maillet alapos leírást közölt a Két Országról, sőt, megrajzolta a Kheopsz piramis keresztmetszetét is. 1766-ban Jean-Baptiste Bourguignon d'Anville megrajzolta azt a híres térképét, amelyet a Napóleon-expedíció is felhasznált.

Európa számára talán az első jelentős lépés Egyiptom megismerése felé Napóleon egyiptomi hadjárata volt. A Császár tisztelettel és tudósi kíváncsisággal lépett Egyiptom földjére, és mérnökök, tudósok, rajzolók és térképészek is jelen voltak seregében, hogy a Két Ország kultúrája minél avatottabbak előtt tárja fel titkait. A "tudós hadtestet" Dominique Vivant Denon vezette, és pontos mérésekkel, katalogizálással, hiteles és megbízható rajzokkal tértek vissza. Munkájuk alaposságára jellemző, hogy az akkor még érthetetlen feliratokat olyan híven rögzítették, hogy a későbbi megfejtők a szükséges, és általában nehezen felfedezhető mellékjeleket,   az úgynevezett determinativumokat is megtalálták rajtuk, így forrásként szolgálhattak. Az eredmény a húszkötetes Description de l'Égypte, közel háromezer rajzzal, tizenegy képtáblával, melynek elkészítésén több mint kétszázan dolgoztak. Egy dologgal maradtak adósak: az egyiptomi írás megfejtésével. De nem sokáig.

1799-ben, a napóleoni hadjárat vége felé a Deltában, egy, a franciák által  Rosette-nek nevezett helyen egy Bouchard nevű tiszt (vagy egyik embere) talált egy érdekes követ. Az ezen lévő kétnyelvű felirat segítségével Jean-François Champollion 1822-re megfejtette a hieroglif írást.

Ekkora azonban már felgyorsultak az események: 1813-ban Johann Ludwig Burckhardt felfedezte az abu-szimbeli nagytemplomot, majd 1815-ben a padovai születésű Giovanni Battista Belzoni, "Egyiptom erős embere" partra szállt Egyiptomban, és kíméletlenül munkához látott. 1816 és 1818 között számos helyen nevet szerzett magának: behatolt a Kephrén piramisba, az abu-szimbeli nagytemplomba, megtalálta I. Széti sírját a Királyok Völgyében. Champollion egy tanítványával, Ippolito Rosellinivel tett expedícióján ellenőrizte munkájának eredményét, majd egy másik tanítványa, a porosz Richard Lepsius hajózott végig a Níluson, egészen Meroéig. Addigra azonban még egy nagyszerű ember feljegyezte magát az egyiptológia nagykönyvébe: a skót David Roberts, kinek a lap tetején látható szárnyas napkorongunkat is köszönhetjük, végigjárta Egyiptom lelőhelyeit, és tudományos igényeket is kielégítően lerajzolt mindent, amit látott.

1855 újabb fontos évszám a Két Ország felfedezésében: Auguste Mariette francia tudós megalapította az Egyiptomi Régészeti Hivatalt, később pedig rendkívül fontos szerepet játszott az Egyiptomi Múzeum létrehozásában. Fontos feltárásokat végzett Szakkarában, Gízában; többek között ő találta meg Kephrén méltán híres, Hóruszos diorit szobrát a Kephrén piramis Völgytemplomában. Tanítványa, Gaston Maspero pedig 1881-ben krimibe illő körülmények között lelt a cachette-re Deir el Bahariban, mely a legnagyobb fáraók múmiáit rejtette. William Flinders Petrie nevéhez az I. dinasztia királysírjai és Nagada nagy predinasztikus temetője fűződik.

Már a XX. század elején működött Maspero tanítványa, Ernesto Schiaparelli, aki 1904-ben létrehozta az Olasz Régészeti Missziót, és számos híres sírt tárt fel a Királynék Völgyében, köztük az egyik legszebbet, II. Ramszesz nagyszerű és hőn szeretett feleségének, Nefertárinak sírját is.

1922-ben Howard Carter hozta lázba a világot, amikor, harminc éves szisztematikus kutatás után, a szinte ismeretlen és tulajdonképpen jelentéktelen fáraó, Tutankhamon sírját szinte érintetlenül és kincsekkel teli találta a Királyok Völgyében. Ehhez fogható felfedezésre jó húsz évet kellett várni. 1939-ben azonban Pierre Montet szerencsével járt: a Delta keleti részén, a hajdani Tanisz helyén a XXI. és XXII. dinasztia uralkodóinak és főembereinek érintetlen sírjára lelt. Ezek közül Pszuszennész fáraó halotti tárgyai, például ezüst szarkofágja felveszik a versenyt a Tutankhamon sírjában találtakkal.

A felfedezések persze nem értek véget, a hangsúly azonban mára eltolódik. A valószínűleg legizgalmasabb feltárások között érdemes megemlíteni dr. Mark Lehner gízai kutatásait, amelyek során rátalált a piramisépítő munkások lakó- és temetkezőhelyére, az ún. piramisvárosra, és magáról a piramisépítésről is sok mindent kiderített. Egy másik érdekes és hatalmas vállalkozás a Thébai Térképezési Terv (Theban Mapping Project - ld. a Linkek oldalon). Ennek dr. Kent R. Weeks a vezetője, aki "mellesleg" a Királyok Völgyének valószínűleg leghatalmasabb sírján is dolgozik. Ez a KV-5, II. Ramszesz fiainak sírja, amelyről sokáig azt hitték, hogy csak egy félbehagyott Amarna-kori sír. Egyiptom földje még rengeteg titkot rejt!

A feltárásokon kívül a konzerválás, és a nagyközönségnek való bemutatás is előtérbe került, sajnos nem mindig sikeresen. Sokszor a bemutatás körülményei és a turistaözön két-három év alatt többet ártanak a relikviáknak, mint a több ezer év elfeledettség. De erről inkább egy későbbi alkalommal ejtünk szót.

HoremWeb
(Alberto Siliotti és mások munkái nyomán)

Egy szinttel feljebb Előző oldal Oldal nyomtatása (többi keret nélkül) Következő oldal Vissza a lap tetejére