Teljes méretre nyitVissza a linkekhezEgyiptomi szimfónia

Ezúttal egy rendhagyó, az EgyiptoMédia eddigi irányvonalához képest újdonságnak számító ismertetővel szeretnénk meglepni téged. A kiválasztott téma ebben az esetben nem egy film, de szintén művészet, és kétségkívül olyan média-esemény, melyet szívesen ajánlunk az olvasóink figyelmébe. Az Egyiptomi Szimfónia egy festménysorozat, méghozzá magyar festőművész festménysorozata, melynek darabjai egytől egyik az ókori Egyiptomba nyúlnak vissza témáért és a művész, Cene gál István szemszögén keresztül, újfajta megközelítésben mutatják be ezeket a témákat.

Cene gál István: Az Öröklét Határain2001. május 7-én egy kiállítás nyílt a salgótarjáni József Attila Művelődési Központ üvegcsarnokában, ahol a sorozat számos darabja kerül bemutatásra. A festőművész meghívására HoremWebnek és nekem volt szerencsénk részt venni a tárlat megnyitóján, ami az "Egyiptomi nap" címet viselő rendezvénysorozat keretein belül került megrendezésre. A megnyitóra való ráhangolódást egy több órás vetítés segítette, ahol az érdeklődők Egyiptomról szóló ismeretterjesztő filmeket tekinthettek meg, a megnyitó után pedig a szervezők egy hamisítatlan egyiptomi fiestára invitálták meg a megnyitó vendégeit. Az eseménysorozat egészében is képviselte azt a látásmódot, ami a festményeken keresztül is érvényesül, azaz Egyiptom ókori arca mellett helyet kapott a mai is.

A művész nem csak a fáraók Egyiptomát jeleníti meg. A képek témáját tekintve ugyan dominál az ókori hatás, a kolosszusok, a piramisok, de jelen vannak a modernkor egyiptomi jelenetei is, tevekaravánok vagy a khamszin elől menedéket kereső arabok képében. Egyiptom bibliai oldala a Kivonulás történetén keresztül került vászonra, az irodalmi vonatkozást pedig - ami egyben magyar vonatkozás is! - Madách: Az ember tragédiája című alkotásának harmadik jelenete képviseli, ami ugyan szintén a fáraókor témájához nyúl, de nem történeti szempontból.

Én személy szerint már többször láttam a képeket István honlapján - rendszeres olvasóink egészen biztosan találkoztak már a nevével az Ókori Egyiptom oldalain is - de "élőben", teljes nagyságban az élmény, melyet a képei jelentenek számomra, új dimenziót nyert. Ezt a kiteljesedett élményt szeretném megosztani most az olvasókkal. Nem vagyok művészettörténész, sem kritikus, csak egy lelkes rajongó, ezért kérlek, nézd el nekem Kedves Olvasó, ha a megfogalmazás nem mindenhol felel meg a szakma által használt zsargonnak.

Cene gál István: ExodusAmi annak idején először megragadott Cene gál István képeiben, az - természetesen a téma mellett - a képeinek a színvilága volt. Az első egyiptomi képeinek nagy részét a vörös, a narancs, a sárga és a homokszín árnyalatainak mesteri játéka tette számomra a leginkább "egyiptomivá". A sivatag, perzselő nap és a forró kövek színei ezek. A sorozatának újabb tagjait látva azonban rájöttem, hogy nem a színek teszik a festményeit egyiptomivá, hanem ő teszi a színeket azzá. Legyen szó barnákról, zöldekről vagy akár kékekről, ő olyan kontextusba tudja őket helyezni, amely tökéletesen visszaadja azt a hangulatot, mely az "én" Egyiptomomat áthatja. És főleg a kék. Számomra ez a legkevésbé "egyiptomi" szín. Cene gál István bebizonyította nekem, hogy a sivatag legalább annyira lehet kék, mint vörös, vagy narancs.

Anélkül, hogy műfajba, vagy kategóriába sorolnám a műveit, stílusukról egyfajta álomvilág jut eszembe, azok az álmok, melyekből felébredve tudjuk, hogy a látottak valóságosak, mégsem olyan formában jelentek meg előttünk, ahogy ismerjük őket. A festményekről ezerszer látott műemlékek köszönnek vissza, mégis úgy érzem, először látom őket. Ezt ő maga így fogalmazza meg:

"Alkotásaimban alapvető élmény a realitásra és az enigmatikus élményre való törekvés."

Cene gál István: Kephrén a sólyommalAz ecset nyomán elém táruló fáraók nem csak a múlt emlékei, nem csak elhagyatott templomudvarokban álló szobrok, hanem istenkirályok. Fenségesek és misztikusak. Megközelíthetetlenek és érinthetetlenek.

A hátterek nem statikusak, hanem folyamatosan mozgásban lévő, változó, egyfajta kavargó hatást kölcsönöznek a képeknek. Mintha csak a természet építő és pusztító elemei akarnának kitörni a képből. Egyik a nap perzselő tüzét ejti csapdába. A másik a tenger háborgó hullámait - vagy a homokét? - fékezi meg. A következő a szél tombolását uralja. Előtér és háttér, nyugalom és feszültség, hatalom és fenyegetés. Az én szememben ezek a kontrasztok hordozzák magukban a rejtélyt, a misztikus hangulatot, melyek a képeket jellemzik. Ahogy a művész maga is megfogalmazta:

"Valójában milyen rejtélyes is mögöttünk a múlt és milyen titokzatos a jövő."

Szerintem Cene gál István is tagja azoknak, akiket valahol a lelkük mélyén megérintett - talán nem túlzás azt mondani, kicsit meg is babonázott - az egyiptomi kultúra. Szerencsések azok, akiknek megtalálják az eszközt, melyen keresztül kifejezhetik ezt a kötődést. Van, aki verset ír róla, van, aki történelmi regényt, van, aki honlapot; van, aki hegyeket hord el, és sajnos van, aki piramisokat azért, hogy közelebb jusson a titokhoz és van, aki megfesti őket. Köszönjük, István, hogy munkáddal te is csatlakozol a harchoz, melyet azért folytatunk, hogy az ókori Egyiptom megtalálhassa rég elvesztett méltóságát és elüldözött isteneit.

ÉSzAH

____________

A képek hangulata, álomszerűsége és a belőlük feltörekvő kérdések, látomások nem csak ÉSzAH-ot ihlették meg, hanem engem is. Régi kérdésemre, mely úgy szólt: "Mire vár vajon a Szfinx?" Cene gál István lentebb látható képe adott választ nekem, ráadásul verses formában. Hadd álljon most itt, a művész iránti tiszteletem jeléül:

 

A Szfinx álma az oázisról
(Cene gál István festménye mellé)

Tűz lobogása, hő perzselése:
Évezredek, én őrködöm!
Eljön a reggel, új vizek kelnek,
Helyemen leszek: a kő kövön.

Messzire jár majd a szem, az a fürkész,
Ember és gyarlóság, túl korokon.
Új vizek kelnek, új folyók telnek,
Nem lesz már testvér, és nem lesz rokon,

De én őrködöm. Várom a Reggelt,
Sólyomszárnyain Hórusz ha int,
Ré utazására, új országlására
Felkelek innen, és élek megint!

HoremWeb

Cene gál István: A Szfinx álma az oázisról

Cene gál István:
A Szfinx álma az oázisról

____________

Vissza az linkekhez Előző oldal Következő oldal Vissza a lap tetejére