Teljes képernyőre nyit Egy szinttel feljebb

Mit ér egy deben?

Az ókori gazdaság kutatása egy önálló és hatalmas szakterület, számos ellentmondással és nyitott kérdéssel, így a szakemberek számára is rengeteg vitatott pont található bennük. A 2009 szeptemberében, Budapesten tartott ICYE-konferencia témája az ókori Egyiptom gazdasága volt, és ez adja az apropóját annak, hogy felkerüljön ide is ez az írás, amelyben eljátszogatunk pár gondolattal. A konferencia hallgatói számára emlékezetes lehetett dr. Edward Bleiberg és dr. David A. Warburton professzorok vitája, amely jó példája volt annak, hogy a terület milyen alapvető problémák miatt számít ingoványos talajnak.

Nagyon fontos tudni, hogy az alábbi eszmefuttatás rendkívül felületes, számos ellenőrizetlen adatot is tartalmaz, és a végletekig egyszerűsít. Semmiféleképpen nem tekinthető hitelesnek vagy tudományosnak! A célja nem is az, hogy bármiféle következtetést vonjon le, csak annyi, hogy egy vázlatos képet adjon egy olyan, gyakran előkerülő kérdésben, ami sokak számára megközelíthetetlen, megfoghatatlan. Pusztán játékról van szó, ami segíthet elképzelni az ókori viszonyokat, de azok tényleges megismertetésére valójában alkalmatlan.

A fentiek miatt ennek az írásnak bármiféle felhasználása szigorúan tilos, beleértve a hivatkozást, idézést, és a forrásként való használatot is! Tilos továbbá a cikk utánközlése, elemzése, kritikai feldolgozása, bármilyen célú nyomtatása és minden egyéb formában való terjesztése, kivéve az oldalra mutató link közzétételét.

Az ókori Egyiptom történelmét tanulmányozva az egyik, vagy talán legfontosabb hajtóerőnk az a vágy, hogy megtudjuk, miként éltek az ókoriak. Valójában mindig ez a kérdés lebeg a szemünk előtt. Kíváncsian fürkésszük hiedelmeiket, bölcsességüket és babonáikat, a világról alkotott elképzeléseiket próbáljuk megismerni a vallás és az istenek serege felfedezése révén. A titokzatos birodalmak nagyságáról kapunk képet a hadjáratok és a politikai viszonyok feltérképezésével, és ámulunk az uralkodók hatalmán és gazdagságán, amikor az építészeti és egyéb műalkotásokat, vagy éppen a temetkezések pompáját csodáljuk. Mindeközben újra és újra felmerülő kérdés az, hogy vajon hogyan élt az egyszerű ember, akiről jóval kevesebbet lehet megtudni. A legbeszédesebb forrásaink a közemberek életéről a különféle szerződések, jogi és gazdasági iratok, amelyek azonban meglehetősen szűk képet adnak, ugyanis a Két Ország bő háromezer éves történelmének egy-egy rövid időszakáról maradtak csak fent olyan mennyiségben és állapotban, hogy azokról következtetéseket lehessen levonni.

A források

Tovább a szöveghez -- >
 
A Dejr el-Medine-i "Nagy Gödör"
A Dejr el-Medine-i "Nagy Gödör": ismeretlen célú, hatalmas és mély, ciszternaszerű verem, amelyből igen nagy mennyiségben kerültek elő különféle, gazdasági feljegyzéseket tartalmazó osztrakonok.
© Fotó: 2009 HoremWeb felvétele

Nagyon keveset lehet tudni a korai idők egyszerű emberének életéről. Kevés, és elég szűkszavú feljegyzés akad, és az értelmezésük bizony igencsak nehéz. Az óbirodalmi források – természetüktől fogva, hiszen soha senki nem magyarázgatja a számára nyilvánvalót – nem sokat árulnak el a számukra hétköznapi kifejezések pontos értelmére vonatkozóan. A Középbirodalom idejéről valamivel többet tudunk, de ez még mindig közelebb áll a semmihez, mint ahhoz, amire már azt mondhatnánk, hogy ismerjük. Legjobban talán az Újbirodalom középső időszaka és a Ptolemaida kor kényeztet minket – bár még ez is elég nagy túlzás – ezekből az időkből maradtak legnagyobb számban gazdasági feljegyzések és ezek értelmezésében talán kevesebb a fehér folt. A Dejr el-Medine-i munkásfaluból szép számmal kerültek elő gazdasági és jogi iratok, amelyek közül témánk szempontjából az egyik legérdekesebb a magánjogi szerződések, ezeken belül is az elismervények és számlák csoportja. Ezeket az osztrakonokat csak egy bizonyos ideig őrizték, aztán szemétre kerültek, vagy egyszerűen csak elvesztek – hiszen kit érdekel különösebben, hogy a dédnagyapja három csomó zöldségért, néhány gyékényért és két-három cserépedényért vett egy borotvát, egy szép nagy kosarat és három köteg hagymát? Amikor az adott és kapott érték kiegyenlítette egymást, az osztrakon még egy ideig – a csere teljesülését bizonyító okirat gyanánt – érdekes lehetett, de végül hamar elveszítette fontosságát. Pedig ezek az adatok mutatják meg valójában, hogy milyen értékviszonyok között éltek az emberek. Ez lehet az oka annak, hogy az osztrakonok rendre törmelék között, szemétdombokon, pincék mélyén, sőt, idegen, olykor jóval távolabbi sírokban kerültek elő, a sírt feltöltő hulladék közül – például a Kákosy professzor nevéhez kötődő Dzsehutimesz-sírban is találtak Dejr el-Medine-i osztrakonokat.

Tovább a szöveghez -- >
 
Szamárbérlet számlája
Szamárbérlés bizonylata egy Dejr el-Medine-i osztrakonon
(Recto:) III. Ramszesz 23. uralkodási évében, peret II. havának 24. napján. Egy szamár adatott Amon-hau rendőrnek szolgálatra. Visszatért ő vele peret IV. havának 15. napján. Egy kecskét hozott, ami 3 deben. (Verso:) 20 deben ítéltetett neki. A Sír írnoka, Hori által [feljegyezve].
© Lenka Peacock, UCL

Ezek az osztrakonok egy szűk időszakról adnak képet, de a kép élénk kereskedelmi és gazdasági életet mutat be. Az egyiptomiak gondosan dokumentálták a különböző ügyleteiket, kezdve az adásvételtől egészen a bérletekig, és így követték nyomon a tartozásokat és követeléseket. Nem is csoda, hiszen maga az írás kialakulása is az ilyesfajta tranzakciók követésének szükségességére vezethető vissza. Amióta értékek cserélnek gazdát – nem csak Egyiptom földjén, hanem bárhol – fontos volt az, hogy az ügyletek minden érintettje pontosan átlássa, ki kinek, és mennyivel tartozik még, és mennyit törlesztett már a tartozásából. (Az elszámolás szükségessége hívta létre a mi rovásírásunkat is. Ha valakinek "sok van a rovásán", az annyit jelentett, hogy sok elszámolnivalója van.) Szet Maat zárt közösségében sem volt ez másként – mellesleg a Két Ország korábbi történelmében sem: az Óbirodalomból is maradtak fenn gazdasági feljegyzések, csak nem akkora számban, hogy az általuk kirajzolt kép világos legyen. Az abu-sziri papiruszok, amelyek az ottani piramistemplomok levéltáraiból kerültek elő, hasonlóan fontos adatokat szolgáltattak, de nem a hétköznapi ember, hanem egy jóval nagyobb gazdasági egység, a templom – mint közigazgatási központ – életére vonatkozóan.

Ebben az esetben is fontos szem előtt tartani a szinte már szállóigeként emlegetett tényt, hogy a bizonyíték hiánya nem azonos a hiány bizonyítékával. A képzett írnokréteg a gazdaság dokumentálása miatt volt szükséges, az irodalmi alkotások, vallási szövegek jóformán melléktermékei voltak az írástudók alacsony számához képest kiterjedt írásbeliségnek. Míg azonban ezek a szövegek az utódok számára is esztétikai, erkölcsi vagy teológiai értéket jelentettek, és így a megőrzésükre törekedtek, a gazdasági feljegyzések "élettartama" sokkal rövidebb. Senki sem őrizgeti a régi közért-blokkjait a jövendő korok régészei kedvéért. Lehet, hogy ideje lenne elkezdeni! ;o)

Mérhető értékek

Tovább a szöveghez -- >
 
Kanóc átvételi elismervény
Kanócok átvételi elismervénye egy Dejr el-Medine-i osztrakonon
Kanócnak való fonál ellátmány. [III. Ramszesz] 29. uralkodási évében, akhet II. havának 9. napján: lámpáshoz kanócnak való fonál ellátmány osztása: az ellátmányok elöljárója (...) ezen a napon: három munkavezetőnek, 24 deben összértékben: 81 a negyven embernek, 9½ deben értékben; összesen 380 (...)
© Lenka Peacock, UCL

Amikor valaki valamit átad egy másik személynek, és cserébe valami másra igényt tart, szükséges, hogy azok valamiféleképpen összemérhetők legyenek. Nagyon nehéz lenne ma is meghatározni, hogy egy ruhadarab mennyi kenyérrel egyenértékű, ha nem lenne mindennek valamiféle ára. Az ókorban azonban, egészen az időszámításunkat megelőző utolsó évezredig, nem használtak pénzt. Nem lehetett azt mondani, hogy az ing, amit Szekhtihotep Paweraának készített, mondjuk kétezer forint volt, míg Paweraa cserébe kínált kenyerei darabonként száz forintot érnek, ezért húsz kenyeret kell adjon Szekhtihotepnek. (Szokásunk szerint Szekhtihotep, "az elégedett paraszt" nem más, mint az "egyszeri ember", míg Paweraa, "A Nagy Főrangú" az elöljárója – általánosított személyek kitalált neveiről van szó.)

A forint, illetve általában a pénz egy önkényesen meghatározott értékmérő, ami a késő ókori illetve középkori pénzek hagyományain alapulva nemesfém-egyenértéket jelent, mégha ez ma már nem is tudatosul bennünk. Egyiptomban azonban a korai időkben nem a nemesfém volt az értékmérő – hanem az élelem, valószínűleg maga a gabona, azaz közvetve a kenyér. Egy, a Kr. e. XXVI. századból ránk maradt feljegyzés arról tudósít, hogy a királyi tisztségviselő az ellenőrző útjára kenyérben meghatározott "hitelkeretet" kapott. Az emberek a munkájukért járó ellátmányukat is élelmiszerben kapták, aminek jó részét családi körben el is fogyasztották, ami maradt, azt meg elcserélték más, szükséges dolgokra. A piramisépítők ellátásáról fennmaradt feljegyzésekből kiderül, hogy gabonát, zöldséget, sört, időnként húst vagy halat is kaptak a munkások. A napi fejadag átlagosan tíz kenyér és két desz (korsó) sör lehetett. Bár nem tudjuk, hogy pontosan mekkora volt egy ilyen kenyér (igaz, hogy maradtak ránk sütőformák, de az egyiptomiak a pékáruk meglehetősen széles választékát készítették és fogyasztották), az biztosnak tűnik, hogy a napi minimális élelemszükségletet éppen csak meghaladta ez a mennyiség, vagyis nem sok csereberélni való maradt.

Tovább a szöveghez -- >
 
Söröskorsók
Söröskorsók

Ezzel szemben igen jelentős jövedelmekről is esik említés. Hogy a legkönnyebben hozzáférhető, honlapunkon is szereplő példával éljek: a Khufu és a varázsló történetében szereplő Dzsedi jutalma az uralkodótól igen tekintélyes: "Vezessétek ezt a Dzsedit Dzsedefhór herceg házába, hogy ott lakjon vele, - rendelte, - és adjatok neki járandóságként ezer kenyeret, száz korsó sört és egy juwa-ökröt, és zöldséget száz csomót." Bár a mese elején Dzsediről azt meséli Khufunak Dzsedefhór királyfi, hogy ötszáz kenyér, egy marha oldala és száz korsó sör a vén varázsló napi betevője, jobban értelmet nyer az egész, ha úgy fogjuk fel e kitüntető ellátást, mint javadalmazást. A tíz kenyér és két korsó sör, amit a piramisépítők kaptak, igen szerény e mennyiségek tükrében.

A nemesfém-egyenérték használata a mindennapi életben alighanem a Középbirodalom idején jelenhetett meg, és akkor sem az aranyat használták alap értékmérőnek, hanem a sokkal gyakorlatiasabb, és nem utolsó sorban a közember számára is hozzáférhetőbb, meg- és felfoghatóbb rezet. "Íme, huszonnégy rézdebent küldök neked Szihatorral a föld bérleti díjaként" – írta Szeqanakht a XI. dinasztia idején. Érdekes, hogy nem 24 deben súlyú rézre hivatkozik, hanem 24 rézdebenre, ami arra utalhat, hogy ekkor már egyfajta kezdetleges pénz gyanánt egységesen egy deben súlyúra készített rézkarikákban küldte a bérleti díjat. (A deben szó jelentése is "karika".) De ez a köznép mindennapi életében nem volt általános. A tradíciókra igen erősen támaszkodó nép még a pénz megjelenése után is sokáig kitartott a cserekereskedelem mellett. (Érdekes párhuzam: Lassányi Gábor régész egy, a szudáni leletmentő munkájukról szóló előadáson említette, hogy az ottani manaszir törzzsel is hasonló a helyzet. Mivel a közösség főleg önellátásra volt kénytelen berendezkedni, a pénznek nincs igazán jelentősége számukra, ugyanakkor a cserekereskedelem még mindig él.) Mindennek megvolt a maga értéke, amit a rézdebenben vagy annak többszöröseit képező egységekben fejeztek ki, de ez csak a cserearányok megállapításában jelentett segítséget. Viszonylag ritkán fordult elő, hogy ténylegesen a (nemes-) fém cserélt gazdát. (Akadt tudós, aki megpróbálta bebizonyítani egyfajta korai "pénz" létezését, de nem sikerült valódi bizonyítékokat lelni, csak elvi fejtegetésekig és következtetésekig jutott.)

Az értékek összehasonlításában segítséget jelentett az a sajátosság is, hogy az értékek viszonylag stabilak voltak. A maat, az istenek alkotta világrend tisztelete többnyire megakadályozta azt, hogy az emberek egymás rovására aránytalanul nagy profitra tegyenek szert, és a hagyomány szilárd alapokat adott ehhez. Ha valamiből hiány támadt, jellemzően nem az értéke nőtt meg, hanem a kiváltságosak lekötötték a nekik járó részt, és az egyszerű, szegény embereknek nem jutott. Az eredmény végül is ugyanaz: a nincstelen nélkülözött. Az ilyen értékállóság alól is volt persze kivétel, amiről még szólni fogunk.

Értékmérők

Adva volt tehát a réz, mint alap értékmérő, de a rézből néha nagy súlyokkal kellett volna számolni, ha nincsenek más, többszörös egységeknek tekinthető viszonyítási alapok is. Az Újbirodalom idejéről származó feljegyzésekben gyakran találkozunk az ezüst, mint valutafém alkalmazásával. Az Újbirodalom hanyatlásáig, nagyjából III. Ramszesz uralkodásának végéig egy deben ezüst száz deben rezet ért. A XX. dinasztia idején megváltozott ez az arány, az ezüst értéke hirtelen lecsökkent, és már csak hatvan deben rezet adtak érte. Mindeközben a réz és az arany értékaránya nem változott. (Ennek egyik feltételezhető oka a hettitáktól vélhetően beáramló ezüst mennyisége – hasonló helyzet fordult elő Európában, amikor a frissen felfedezett Amerikából áramlani kezdett az Óvilágba az arany.)

Az ezüst az ókorban jóval drágább volt, mint manapság. Az Óbirodalom kezdetének idején még hasonló értékű lehetett, mint az arany. Talán a Középbirodalomra tehető, hogy kialakult az Újbirodalom idején is jellemző értéke, ami fele volt az aranynak. A fentiekből következik, hogy egy deben arany két deben ezüstöt, azaz kétszáz deben rezet ért. Ha figyelembe vesszük, hogy még a mai gazdaságunk elemi elszámolási alapja is az arany, egy érdekes játékra is alkalmunk lesz a későbbiekben.

Az ezüst mérésére nem csak az Újbirodalom idején 91 grammnak megfelelő debent, hanem a tizedannyit érő qedetet (qd.t), és egy különös mértékegységet, a 7,58 grammnak megfelelő szeniut (sniw – időnként "darab"-nak is fordítják) is használták. A szeniu azért furcsa, mert az általában tízes rendszerekben számoló egyiptomiaknál szokatlan módon a szeniu az ezüst deben egy tizenketted része (vagyis nyolc és egyharmad deben réz). Bizonyára idegen földről, Ázsiából, talán Mezopotámiából származhatott ez az egység, és az Újbirodalom kései szakaszában el is tűnt. Egy rövid ideig használatban volt a szeniu egyhatodának, 1,26 grammnak megfelelő hin (hnw) is, de az is eltűnt III. Ramszesz után, sőt, rövid időre rá már maga az ezüst sem játszott többé valutafém szerepet. A hin eredete további érdekességeket rejt magában, ugyanis hagyományosan egy űrmérték volt (0,46 liter), amit az olajok mérésénél használtak – ilyen értelmében héber és görög közvetítéssel a középangol nyelvbe is átszármazott, ahol már 6,06 liternek felelt meg.

(Az ezüst értékvesztése is igazolhatja a hettita kapcsolat hatását. Mivel Egyiptomban nem volt ezüstbánya, az ezüstből importra szorult. A behozatal erősen hatással lehetett az ezüst értékére, illetve valutafém voltára.)

Ki mennyit keresett?

Erre a kérdésre Dejr el-Medinéből érdekes adatokat találtak. A 29. uralkodási év peret második hónapjának 17. napjára datált lista szerint egy munkavezető, vagy egy írnok havi járandósága 7½ har (zsák) gabona volt, összesen 15 deben (réz) értékben. Egy munkás ennél kevesebbet, 5½ har gabonát keresett, ami 11 debent ért. Érdekes módon a kapusok mellett az orvosok kerestek legkevesebbet, az ő járandóságuk mindössze 1½ har gabona, azaz alig 3 deben volt. Hogy lehetett ebből megélni?

Egy har nagyjából 77 liter búzának felelt meg, ami durván 58 kg. Egy kapus vagy orvos családjának tehát valamivel kevesebb, mint három kiló búzából kellett egy nap megélnie, úgy, hogy ennek csak egy részét fogyasztották el, egy másik részét más élelmiszerekre, ruházatra, és egyéb szükséges dolgokra kellett elcserélniük. Egy munkás családjának napi adagja valamivel több, mint tíz kiló, míg egy írnok vagy egy munkavezető családjának tizennégy és fél kiló búza jutott. Hogy ebből mennyire éltek meg, arra talán jól utal az, hogy a szépen díszített, jól megépített (vagyis drága) sírok munkavezetők, írnokok és még magasabb rangú emberek sírjai...

Ha ehhez még hozzávesszük, hogy a kapus családjának napi járandósága mindössze egy qedet (azaz egytized deben) értékű, aligha kell az egyszerű egyiptomiakat irigyelnünk. Még szerencse, hogy egy ilyen meleg éghajlatú, száraz országban a lakásra és ruházkodásra nem kellett annyit költeni, és a gázszámla sem okozott fejfájást – bár a téli időszakban a sivatag meglehetősen hideg tud lenni. Na de mit lehet kapni egy qedet rézből???

"Hogyé' aggya?"

A különféle gazdasági iratok alapján egész jó, bár korántsem átfogó, vagy pontos képünk van az árakról is, amik az adott időszakban jellemzőnek tekinthetők. Azt már a fenti példákon láthattuk, hogy a búza zsákja 2 deben körül volt. III. Ramszesz halála után, lehet, hogy épp az akkori rosszabb áradások miatt, de lehet, hogy más, politikai okok folytán, a gabona értéke jelentősen megnőtt. Az Újbirodalom végére elérte az ezek után horrorisztikusnak hangzó 8 – 12 debent is, majd a Harmadik átmeneti korban visszaesett 2 debenre. Ennyiért III. Ramszesz uralkodása alatt ötven halat lehetett kapni (bár azt nem tudni, mekkorákat), de egy undu-marha combja már 26½ deben rézbe került (pontosabban 3⅔ szeniu ezüstbe). Egy süteményért 2 qedet értéket kellett adni, egy korsó (hin) olívaolajért 1½ debent (a kétféle hin váltószáma 1,38 lenne), egy mai liternyi sörért ½ debent. Már ezekből is jól látszik, hogy – buta szójátékkal élve – bizony az egyszerű egyiptomiak spártai körülmények között éltek. Rájuk igazán helytálló, hogy a jövedelmük az éhenhaláshoz sok volt, de a megélhetéshez kevés.

Még árnyaltabb, de nem sokkal biztatóbb képet kapunk, ha megnézzük, hogy mi is kellhetett egy háztartásba. Például edények. Sajnos a cserépedények áráról nem tudunk, de a cserépmaradványok elképesztően nagy tömege azt is jelentheti, hogy nem voltak megfizethetetlenek. A bronzedények azonban már komolyabb értéket képviseltek, 5 – 20 deben körül volt az áruk. Egyes berlini osztrakonok szerint még egy bőr vödör is 3 deben volt, míg egy kosár 4 debenért cserélt gazdát. Sajnos ismét szembesülünk az ismeretlen méret problémájával.

A bútorok is értékesek voltak: egy ágy 12 – 20 deben, egy komolyabb szék 20 deben, de még egy fonott gyékény is 1 deben volt, egy derékalj 2 debenbe került. Az egyik, előbb említett osztrakon azt is elárulja, hogy egy asztal 15 debenért kelt el. Az egyiptomiak nem használtak szekrényeket, hanem ládákban tárolták a holmijukat. Nem tudjuk, mekkora lehetett az a láda, ami egyetlen debenért lett új tulajdonosáé, de valószínűleg nem volt valami nagy.

Tovább a szöveghez -- >
 
Borostás kőfaragó egy Dejr el-Medine-i osztrakonon
Borostás kőfaragó karikatúrája egy Dejr el-Medine-i osztrakonon
Bikaszámla egy Dejr el-Medine-i osztrakonon
Bika számlája egy Dejr el-Medine-i osztrakonon
4. év semu III. havának 12. napján: bika vásárlása ezen a napon, Penamon, a csoport tagja számára, Amenmesz kapus által; az érte adott összeg: húsos (faggyús?) aaat-edény 30 deben értékben, finom szőtt vászon, ingek, 2 darab, 5 deben értékben (...)
© Lenka Peacock, UCL

A ruházat is sokba került. Egy vászon ing 2 – 5 deben, egy pár saru 2 deben, a finomabb ruhák minőségtől függően 10 – 30 deben rezet értek. Így aztán nem csoda, hogy az egyszerű egyiptomi mezítláb járt, egy szál ágyékkötőben dolgozott és a földön aludt. A Dejr el-Medine-i rajzos osztrakonokon a munkások egymást is megörökítették. Sokak számára ismerős az az osztrakon, amelyen egy borostás kőfaragó kalapáccsal és vésővel dolgozik. A derűs karikatúra modellje ápolatlanságára talán mentség lehet, hogy egy borotvát 2 debenért, egy tükröt 6 debenért lehetett kapni. Az utóbbi ára érthetővé teszi azt is, hogy miért inkább egymást borotválták a férfiak – ahogy ma is ezt teszik a világ sok "fejlődő" országában.

Állatokhoz jutni is költséges mulatság volt. Egy kecske 2 – 3 debenbe került, de egy szamár már 25 – 40 deben volt, ami megmagyarázza, hogy miért foglalták olyan gondosan írásba, ha valaki szamarat bérelt. Egy tehén akár 140 deben rezet is megért, egy bika valamivel kevesebbet, 120 debent. Dejr el-Medinéből fennmaradt egy adásvételi szerződés, amely szerint egy bika mindössze 50 deben rézért cserélt gazdát. Lehet, hogy ez esetben is igaz volt a mondásunk, hogy "olcsó húsnak híg a leve"? Vagy a bikának lehetett valamiféle hiányossága (öreg volt, vagy nehezen kezelhető, esetleg sérült vagy beteg), vagy az eladónak volt nagyon nagy szüksége az ellenértékére...

A föld értékéről teljesen szélsőséges adatokat találtam, ráadásul némileg más időszakokból, így azzal nem untatlak – de a végletek azt is jelenthették, hogy az adott földterületek más-más termőképességűek voltak, például messzebb estek a folyótól. Azonban bármelyik adatot nézem is, egy arura föld értékét mindegyik ezüstben számolja. Egy arura nagyjából 2700 m² (azaz 0,27 hektár – viszonyítási alapként: egy 50 méter hosszú verseny úszómedence területe 1000 m²), és ekkora területről évente 150 kg, azaz majd’ 3 har búzára lehetett számítani.

Nem csak az élet került sokba, hanem a temetés is. Egy egyszerű ládakoporsó 20 – 40 deben, egy díszesebb, jobb minőségű koporsó, amilyen például egy írnoknak dukált, 200 deben réz (2 deben ezüst), de még a múmiapólya is 50 deben volt. A mumifikálás költségeiről keveset tudunk, de a sírmellékletekről vannak adatok. Egy egyszerű kanopuszedény-készlet "csak" 50 deben, egy szerény kivitelű usébti mindössze 0,02 deben rezet ért. De ne tévesszen meg az usébtik látszólagos olcsósága. Ebben az időben ezeket a kis túlvilági segítőket már százával használták (számuk a Későkor idején 401-re növekedett), így egy teljes készlet hat-nyolc debent is kitett. Ráadásul az egyszerű usébti elég hevenyészett munka volt, az a fajta, ami mellett ma simán elsétálunk bármelyik múzeumban. A szebb darabok nyilván drágábbak is voltak. Említettük az írnok 200 deben értékű koporsóját, de azt nem tudjuk, hogy ez csak a koporsót jelentette-e, vagy ebben már benne volt a dekoráció ára is. Egy másik forrás azonban részletezi, hogy a vevő mit fizetett a koporsó festéséért: egy darab, három szeniu értékű szövött ruhát, egy zsákot, ami fél har gabonát (vagyis egy debent) ért, egy gyékényt takaróval, fél szeniu értékben, és egy bronz edényt, ami szintén fél szeniu értékű volt. Ez átszámítva 34⅓ deben réznek felel meg.

Az egyiptomiak a meglehetősen ijesztő túlvilágra jutást nagyon szerették volna biztonságosabbá tenni, de ennek is megvolt az ára. A ma Halottak Könyvének ismert, mágikus szövegeket tartalmazó tekercs 100 deben réz volt. Akadt olyan, aki spórolni próbált ezen, de megvolt a veszélye, hogy a valódi varázsigék és himnuszok helyett csak hieroglifáknak látszó ákombákomokat kapott... Megérte vajon a pár megtakarított deben a halál utáni bizonytalanságot? Számomra nem valószínű. És ezt kellett a havi tizenöt deben járandóságból kigazdálkodnia a jól szituált munkavezetőnek, vagy írnoknak. Az egyszerű ember temetéséről jobb nem beszélni. Szóljon inkább a ba-jával beszélgető Életunt:

"Kihurcolják az embert a házából, ledobják a dombra. Nem fogsz feljönni, hogy lásd a napot!"

Játsszunk az arannyal!

A réz ma már nem számít valutafémnek, az ezüst értéke pedig, mint láttuk, jókorát változott az évezredek folyamán. Így egyetlen kapocs maradt, ami segíthet könnyebben felfogni, hogy milyen értékekről is beszéltünk idáig, és ez az arany. Ezzel számolni némileg spekulatív dolog, de jobb híján az ókori gazdasággal foglalkozó tudósok is figyelembe veszik az aranyegyenértéket, amint azt az ICYE-konferencián Warburton professzortól is hallhattuk.

A színaranyat a hazánk nemesfém-kereskedelmében mérvadó európai nemesfém-forgalmazó, az osztrák Ögussa alapanyag-árfolyama szerint számolva egy gramm arany 2010. szeptember 1-én, amikor e cikk utolsó kalkulációját végeztem, 31,674 eurót, azaz nagyjából 9070 forintot ért. Az ókorban nem színítették úgy az aranyat, mint ma, a finom arany legfeljebb 950 ezrelékes lehetett (ma a 24 karátos, avagy színarany a "négykilences", 999,9 ezrelékes finomságot jelenti), ami ma durván 8617 forintra rúg. Egy deben 91 gramm, vagyis egy deben arany 784 116 forint. Mivel kétszáz deben réz ért egy deben aranyat, egy deben réz értéke egészre kerekítve 3921 forintra jön ki. Ez a kalkuláció semmi esetre sem pontos, és főleg semmi köze bármiféle tudományos számításhoz. Egy dologra jó: könnyebben átláthatóvá tenni az ókori viszonyokat az által, hogy az általunk ismert értékrendekkel játszunk.

Egy írnok, vagy munkavezető tizenöt deben értékű járandósága így forintosítva nagyjából ötvennyolcezer-nyolcszáz forintra jön ki, a már emlegetett kapusunké viszont alig haladta meg a havi tizenegyezer-hétszáz forintot. Ehhez képest került a saru majdnem nyolcezer forintba, egy ruha negyven – százezer forintba, az írnok koporsója közel hétszáznyolcvanezer forintba. Ezek a számok már többet mondanak számunkra a debenben kifejezett értékeknél, és többet árulnak el az egyszerű egyiptomiak mindennapjairól.

Megfordítva a dolgot: egy száz deben ezüst értékű lakásért már vagyonadót kell fizetned, és húsz deben aranyért E-osztályú, komoly felszereltségű Mercedest lehet kapni. De nézhetjük úgy is, hogy a BKV-havibérlet nagyjából két és fél deben réz, avagy egyharmad szeniu ezüst, egy vonaljegy nagyjából egy qedet réz. Igaz, ezeknek az összehasonlításoknak már tényleg nincs sok értelme, mert a jegypénztárnál igen furcsán néznének a rézkarikáidra.

A következő linkre kattintva találsz néhány érdekes űrlapot, azokon pedig néhány árut és az értékét, debenben és forintban is kifejezve. Így tetszésed szerint kipróbálhatod, hogy a mai értékrendünkhöz viszonyítva mi mennyibe került. Vár még rád további pár érdekes átváltó, amelyek segítenek jobban megérteni az ókori egyiptomi viszonyokat. Játssz el nyugodtan velük, és tapasztald meg az akkori értékrendet minél több példán, de véletlenül se vedd túl komolyan az eredményeket. Egyrészt az adatok meglehetősen tág időhatárok közül származnak, így nem igazán alkalmasak komoly összehasonlításra, másrészt a források sem mindig megalapozottak. Ráadásul az átváltás alapjául szolgáló árfolyamokat sem frissítjük rendszeresen – ám ezt megteheted, ha a bal oldali sávban található két linken ellenőrzöd, hogy mik a jelenlegi árfolyamok, és azokat a megfelelő helyekre beírod.

Átváltók ókori egységekről mai egységekre

Ez a téma hihetetlen sok munkát igényelt. Igyekeztem az összes adatot a lehető legmegbízhatóbb forrásból összecsipegetni, de erre a korlátozott lehetőségeim nem mindig adtak esélyt. Talán mond valamit, hogy a munka első változatai még 2005-ben kerültek fájlba, és a szöveg első, véglegesnek gondolt verziója 2006 nyarán már nagyjából készen volt, csak további adatgyűjtést és -ellenőrzést kellett végeznem – amivel végül a cikk is egyre csak bővült. Mindezek tudatában (és ellenére) kérlek, hogy tartsd be a bevezetőben írt, szigorított szerzői jogi megkötéseket: ne közöld máshol, ne idézd, ne használd forrásnak, mert még mindig tele van bizonytalansággal. Jelenlegi formájában csak érdekesség, amihez viszont jó szórakozást kívánunk!

HoremWeb
HoremWeb kukac kemet pont hu

Egy szinttel feljebb Előző oldal Oldal nyomtatása (többi keret nélkül) Következő oldal Vissza a lap tetejére
Valid HTML 4.01 Transitional  Valid CSS 3